Jegyzői kinevezések

Kérdés: Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.
Részlet a válaszából: […] ...és működési szabályzatban kijelölnek egy, a polgármesteri hivatal állományában lévő munkakört (pl. jogi vagy hatósági csoportvezető), amelyet az éppen betöltő köztisztviselő feladata, hogy – szükség esetén, legfeljebb hat hónap időtartamra – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Alpolgármester – a munkáltatói jogkör határai

Kérdés: A település polgármestere lemondott, ugyanezen időpontban szűnik meg a jegyző jogviszonya is nyugállományba vonulása okán. Az alpolgármester jogosult-e a jegyzői pályázat lebonyolítására és az új jegyző kinevezésére?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges – az általa meghatározott körben – a polgármesteri hivatal köztisztviselője, alkalmazottja kinevezéséhez, bérezéséhez, vezetői kinevezéséhez, felmentéséhez és jutalmazásához [Mötv. 81. § (3) bek. b) pontja és (4) bekezdés]. A jegyző felett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Pótszabadság a jegyzőnek

Kérdés: A Kttv. 252. §-ában meghatározott jegyzői pótszabadság a köztisztviselői pótszabadságon felül vagy a helyett illeti meg a jegyzőt, aljegyzőt, főjegyzőt? A Kttv. kommentárja szerint a jegyzői pótszabadság a 246. § (1) bekezdése alapján a köztisztviselői pótszabadságokon felül jár, mivel ezt a kizáró szabályt a Kttv. nem tartalmazza.
Részlet a válaszából: […] ...függően jogosultak pótszabadságra a felsőfokú végzettségű köztisztviselők, míg a Kttv. 101. §-ának (5) bekezdése alapján a vezetői munkaköröket betöltő köztisztviselők ettől eltérő mértékű, ún. vezetői pótszabadságra jogosultak. Tekintettel arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Óvodavezető és jegyző – nem összeférhetetlen a házastársi kapcsolat

Kérdés: Amennyiben a vezető óvónő a jegyző felesége, ez esetben fennáll-e összeférhetetlenség? A vezető óvónő az élelmezésvezető is az óvodában, anyagi dolgokról is rendelkezik. Kinek tartozik beszámolni a munkaidejéről, a munkájáról a vezető óvónő?
Részlet a válaszából: […] ...vezető óvónő kifejezést a köznevelési jogszabályok nem ismerik, valószínűleg az óvodavezetőről mint intézményvezetőről van szó. Az élelmezésvezető a 326/2013. Korm. rendelet szerint a munkakörök között szintén nem szerepel, mivel ez nem munkakör, hanem állam...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Jegyző helyettesítése

Kérdés: A jegyzőnk tartósan betegállományban van, ezért gondoskodnunk kell a helyettesítéséről. Milyen módon oldható meg a jegyző helyettesítése, ha egy másik jegyzőt bízunk meg a feladat ellátásával, akkor számára helyettesítési díjat vagy illetményt kell-e megállapítanunk?
Részlet a válaszából: […] ...képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez kihatározatlan időre a képviselő-testület hivatalának vezetésére. A Ktv. vezetőimegbízású köztisztviselőre vonatkozó általános összeférhetetlenségi szabályaita jegyző esetében is alkalmazni kell azzal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Kisközségben ki lehet gazdasági vezető?

Kérdés: Községünk lakosainak száma 3000 fő alatt van. A Ktv. szerint 3000 fő alatti önkormányzat hivatalában a jegyzőn kívül vezetői megbízást más nem kaphat. Kérdésünk, hogy ki lehet nálunk gazdasági vezető? Milyen képesítéssel rendelkezzen?
Részlet a válaszából: […] ...a főjegyzői, jegyzői, aljegyzői kinevezésen túlmenően a3000-nél kevesebb lakosú településen – ide nem értve a városokat – vezetőimegbízás nem adható. Az Ötv. 36. § (2) bekezdése szerint a jegyző vezeti aképviselő-testület hivatalát, ő minősül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Körzetközponti jegyző illetményének megállapítása

Kérdés: Körzetközponti feladatot ellátó önkormányzat vagyunk, és új jegyző kerül kinevezésre nálunk. Kérdésünk, hogy hogyan kell a jegyző illetményét megállapítani, ha körzetközponti önkormányzatról van szó? Jár-e a körzetközponti feladatok ellátásáért külön díjazás?
Részlet a válaszából: […] ...mintfelsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőre – is alkalmazni kell. A Ktv. 46.§ (4) bekezdés a)-e) pontjai alapján a jegyző vezetői illetménypótlékrajogosult, szintén a település lakosságszáma alapján. Ezenfelül a jegyző a Ktv.szerinti feltételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Jegyző illetménye

Kérdés: Polgármesteri hivatalunknál jelenleg a jegyzői feladatokat az aljegyző látja el, ám a nagy munkateher miatt ez hosszú távon nem megoldás, ezért a jegyzői pályázat kiírását e hónapban tervezzük. Kérdésünk, hogy a pályázat kiírásakor csak a Ktv.-ben meghatározott illetményt jelölhetjük-e meg, vagy lehetőség van arra, hogy az előző jegyző részére megállapított illetményt határozzuk meg, amely magasabb összegű volt?
Részlet a válaszából: […] ...legfeljebb 40%-alehet). Ezt a rendelkezést a jegyzőre is alkalmazni kell. A Ktv. 46. § (4)bekezdés a)-e) pontjai értelmében a jegyző vezetői illetménypótlékra jogosult,szintén a település lakosságszáma alapján. Továbbá a jegyző a Ktv. szerintifeltételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.

Jegyző – kinevezés és próbaidő

Kérdés: Ha polgármesteri hivatalunkban a jelenleg dolgozó aljegyző nyerné el a jegyzői pályázatot, akkor kellene-e részére próbaidőt kikötni, tekintettel arra, hogy közszolgálati jogviszonya jelenleg is fennáll?
Részlet a válaszából: […] ...a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknekmegfelelő jegyzőt nevez ki. A jegyző nem tekinthető a Ktv. 31. §-a szerintivezetőnek, mivel speciális jogállású köztisztviselőként a képviselő-testülethivatalát vezeti. Ezt támasztja alá a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.

Jegyzői pályázat elbírálása

Kérdés: Az önkormányzatunk pályázatot írt ki jegyzői állás betöltésére. A pályázatban meghatároztuk a pályázat beadásának, illetve az elbírálásának a határidejét. Azonban az önkormányzat képviselő-testülete a pályázatban megállapított határidőre a pályázatokat nem bírálta el. Kérdésünk, hogy az elbírálás határidejét a testület meghosszabbíthatta volna-e? Továbbá kérdés, hogy az elbírálásra megjelölt határidőt követően a pályázatok szabályosan elbírálhatók-e?
Részlet a válaszából: […] ...ülésen dönt apályázatokról és a köztisztviselő kinevezéséről, vagy eredménytelenneknyilvánítja a pályázatot. Kinevezést és vezetői megbízást adni csak annak aköztisztviselőnek lehet, aki a pályázati eljárásban részt vett, és érvényespályázattal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.