Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...álló másik munkáltatónál vagy a munkáltató fenntartója által fenntartott más, a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál az iskolai végzettségének és szakképzettségének, szakképesítésének, továbbá egészségi állapotának megfelelő másik betöltetlen munkakör....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Felmondás és végkielégítésre való jogosultság 62 évesen

Kérdés: Igaz-e, hogy 62 éves kor után a munkáltató különösebb indok és végkielégítés kifizetése nélkül felmondhat a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...vagy ennek hiányában a szokás szerinti munkahelyén nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Határozott idejű közalkalmazotti jogviszony megszűnése

Kérdés: 2016. május 17-től vezető gondozó vagyok, közalkalmazottként. 2016. december 31-ével a szerződésem lejárt. A munkámhoz kell a szociális asszisztensi végzettség, melynek megszerzését elkezdtem. Nem hosszabbítják meg a kinevezésemet, mivel nem fejeztem be az iskolát, vagyis olyan dolgozót vesznek föl, aki már megszerezte a képesítést. Felmentési idő nincsen?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben az szerepel, hogy "szerződése lejárt". Ez határozott időre létrehozott kinevezésre utal [Kjt. 21. § (2) bek.]. A Kjt. szerint határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszony csak helyettesítés céljából, vagy egyes meghatározott munka elvégzésére, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Közalkalmazotti tanács elnöke jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: A közalkalmazotti tanács elnöke közalkalmazotti viszonyát megszüntetheti-e a munkáltató azzal az indokkal, hogy nem rendelkezik a megfelelő szakirányú képesítéssel és ezért alkalmatlan?
Részlet a válaszából: […] ...vagy munkáját nem végzi megfelelően.Ugyanakkor a "megfelelő szakirányú képesítés" – azaz: a munkakörhöz szükséges iskolai végzettség vagy szakképzettség – hiánya nem alkalmatlanságot jelent, hanem az ilyen személyt az adott munkakörbe eleve ki sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.