Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. 45. §-ának (3) bekezdése szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Felmondás a kisgyermekes munkavállaló fizetés nélküli szabadságát követően

Kérdés: A cég egyik munkavállalója gyermeke születését követően fizetés nélküli szabadságot vett igénybe. Felmondhat-e a munkáltató a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalójának, miután a fizetés nélküli szabadsága véget ért? Az első munkanapján a munkavállalónak át lehet-e adni a munkáltatói felmondást? Ha igen, mikor kezdődik a felmondási idő? Mi történik abban az esetben, ha a munkavállaló közli a munkáltatójával, ki szeretné venni a felhalmozott szabadságát? Ebben az esetben is felmondhat a munkáltató a szabadság pénzbeli megváltásával, vagyis szabadságmegváltás kifizetésével? Ha a munkáltató eltekint a felmondási idő ledolgozásától, erre az időszakra – vagyis a felmentési időre – is jár időarányos szabadság a munkavállalónak? Csak abban az esetben mondhat fel a fizetés nélküli szabadságról visszajött munkavállalónak a munkáltató, ha a munkavállaló nem fogadta el a részére felajánlott új munkakört, mivel a korábbi munkakörében nem tudná foglalkoztatni?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti munkahelyén vagy ennek hiányában a szokásos munkahelyén nincs az általa betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Felmondás rokkantsági ellátásban részesülő munkavállalónak

Kérdés: Cégünk által alkalmazott, és 2016. november 18. napjától rokkantsági ellátásban részesül (rokkantsági foka 50%) egy fizikai állományba tartozó dolgozónk. Munkaszerződésének módosítását kezdeményeztük, mivel nem akarjuk csak heti 20 órában foglalkoztatni a jelenlegi órabére megtartása mellett. Amennyiben nem fogadja el ezen ajánlatunkat, a részünkről történő munkaviszony-felmondás esetén jár-e neki a rendes felmondás szerinti felmentési idő és végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...lehet indokolt. Esetleg, ha mégis fel tudnak ajánlani a munkavállaló számára olyan munkakört, amely a megváltozott munkaképességnek, végzettségének, képzettségének is megfelel, ezt nem tiltja a törvény. A munkaszerződés tartalma – a minimális tartalmi elemek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Fizetés nélküli szabadság megszakításának elodázása

Kérdés: Gyermekgondozási szabadságát töltő munkavállalónk jelezte, hogy mindenképpen szeretne januárban visszajönni dolgozni. Mi ezt most nem tudjuk megoldani, viszont tájékoztattuk, hogy mivel nemsokára több határozott idejű munkaszerződéssel dolgozó kollégának lejár a szerződése, március 1-jével már tudnánk alkalmazni. A munkavállaló ennek ellenére ragaszkodik a januári munkába álláshoz és a bérének aktualizálásához. Milyen lehetőségekkel számolhatunk? Megtiltható a visszatérés, ha a gyermek még csak kétéves múlt? Lehetséges felmondani a munkavállalónak azért, mert most még be van töltve az állása?
Részlet a válaszából: […] ...életkoráig csak állásfelajánlási kötelezettség mellett kerülhet sor. Azaz, ha van a munkavállaló eredeti munkaköréhez szükséges végzettséghez, képzettséghez képest megfelelő üres munkakör az adott munkahelyen (ahová a munkaszerződés szól), először azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Felmondás és végkielégítésre való jogosultság 62 évesen

Kérdés: Igaz-e, hogy 62 éves kor után a munkáltató különösebb indok és végkielégítés kifizetése nélkül felmondhat a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...vagy ennek hiányában a szokás szerinti munkahelyén nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Szóban megkötött munkaszerződés elbocsátás utáni "átírása"

Kérdés: Mennyire felel meg a jogszabályoknak, hogy a munkaszerződésemet (két hét ledolgozott munka) az elbocsátásom után (szóbeli megállapodásunk után ellentétes tartalommal) akarják velem aláíratni? Ráadásul két évvel a nyugdíj előtt védett korú munkavállaló vagyok.
Részlet a válaszából: […] ...ha a munkáltatónál a munkaszerződés szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 19.

Felmondás védett korú munkavállalónak munkakör-felajánlási kötelezettség mellett

Kérdés: Egyik munkavállalónk teljesítményével nem vagyunk megelégedve. Vezetői feladatainak határidejét sorozatosan nem tartja be, döntéseket nem tud hozni, folyamatokban hibázik. Szeretnénk felmondani neki, de öt éven belül nyugdíjas lenne. Jelenlegi munkaköréhez idegen nyelv ismerete szükséges, ami neki nincs, végzettsége nem megfelelő a pozícióhoz. Ajánljunk fel neki másik munkakört?
Részlet a válaszából: […] ...abban az esetben szüntethető meg, amennyiben a munkáltatónál a munkaszerződés szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló képességének, végzettségének, gyakorlatának megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Védett korú munkavállalóra vonatkozó felmondási szabályok

Kérdés: Cégünk profiljának átalakulása miatt az egyik munkakör kiüresedik, ezért szeretnénk teljesen megszüntetni. Viszont a munkakörben dolgozó munkavállalónk védett korú. Ilyen körülmények között felmondhatunk, vagy találnunk kell neki valami más munkakört?
Részlet a válaszából: […] ...akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Távolléti díjra való jogosultság munkavégzés alóli felmentés esetén

Kérdés: Munkavállalónk 2013. március 29-én írásban benyújtott felmondásában bejelentette, hogy a következő munkanaptól munkaviszonyát felmondja, és kérte, hogy tekintsünk el a felmondási idő ledolgozásától. Indoklásként azt írta, hogy végzettségének jobban megfelelő munkát talált. Tapasztaltuk, hogy az ilyen esetekben, a munkavállaló visszatartása esetén a munkáját már nem végzi ugyanolyan intenzitással, ezért a felmondási idő egészére felmentettük a munkavállalót a munkavégzés alól. Az a kérdésem, hogy ebben az esetben is ki kell fizetnünk a harminc nap felmondási időre járó bért? Nincs mód arra, hogy az ilyen eseteket kivédje a munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...aránytalan sérelemmel járna [Mt. 67. § (2) bek.]. Amennyiben esetünkben a munkavállalónak indokolási kötelezettsége volt, akkor a végzettségének jobban megfelelő munkahely nem tekinthető olyan indoknak, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Munkakör megszűnése GYES alatt

Kérdés: Az elmúlt évben a cégünknél megszűnt a PR-menedzseri munkakör. A munkavállalónk, aki korábban ezt a munkakört betöltötte, szülési szabadságon, illetve GYES-en volt. A gyermeke most kétéves, és szeretne visszajönni dolgozni. Kötelesek vagyunk-e visszavenni, ha már nincs meg a munkakör, amit korábban betöltött, vagy felmondhatunk neki? Ha kötelesek vagyunk visszavenni, akkor milyen munkakörben alkalmazhatjuk? Ha alacsonyabb munkakörbe vesszük fel, akkor csökkenthető-e a fizetése a korábbihoz képest, mivel az alacsonyabb munkakörben dolgozók sem kapnak olyan magas fizetést, mint a korábbi PR-menedzser?
Részlet a válaszából: […] ...ha a munkáltatónál a munkaszerződés szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.