"Employer of Record" – elhatárolása a munkaerő-kölcsönzéstől

Kérdés: Egy, az utóbbi időben egyre elterjedtebb jogintézmény, illetve kapcsolatrendszer értelmezésében, a munkaerő-kölcsönzéstől való elhatárolásban kérjük a segítségüket, mégpedig az "Employer of Record" (EOR) intézményével kapcsolatban. Ez alatt olyan, valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező szervezeteket értünk, amelyek megállapodást kötnek egy többnyire (de nem kizárólag) harmadik országbeli vállalattal, hogy a nevükben – de facto helyettük – alkalmazzák az általuk megjelölt munkavállalókat és fizessék a munkabérüket, ezek mellett pedig felelősséget is vállalnak a foglalkoztatási és adózási kérdésekben. Tehát egy EOR-vállalat kvázi a munkáltató szerepét veszi át, és ellátja a HR-rel, bevándorlással és bérszámfejtéssel kapcsolatos jogi és adminisztratív teendőket. Ugyanakkor a napi munkavégzésben az EOR nem vesz részt, nem ad utasításokat a munkavállalóknak, és nem is ellenőrzi munkavégzésüket. A struktúra használata – elméletileg – lehetővé teszi a harmadik országbeli vállalatok számára, hogy közvetve, helyi jogi személy létrehozása nélkül "foglalkoztassanak" munkavállalókat egy tagállamban. Fontos, hogy az EOR-vállalat a megbízó harmadik országbeli vállalat által megjelölt személyt alkalmazza, tehát toborzási tevékenységet nem végez. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tényleges felügyeleti és irányító szerepet az EOR-vállalattal szerződésben álló munkáltató látja el, például meghozza a javadalmazásra, a munkavállaló feladataira és felelősségeire, a projektekre és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó valamennyi döntést. Az EOR ezen tevékenységek adminisztratív és jogi hátterének biztosításáért felel. A fent ismertetett jellemzők alapján felfedezhető-e különbség a magyar jogban ismert és alkalmazott munkaerő-kölcsönzés és az EOR között, vagy a két intézmény megfeleltethető-e egymásnak? Amennyiben nem azonosak, létezik-e az EOR-t szabályozó jogszabály a magyar jogban, vagy teljesen ismeretlen és szabályozatlan még ez a jogintézmény? Amennyiben az EOR-tevékenység munkaerő-kölcsönzésnek minősül, azonban a vállalat nincsen munkaerő-kölcsönzőként nyilvántartásba véve, ennek milyen következményei lehetnek, továbbá a munkavállaló erre a kötelezettségszegésre történő hivatkozással közvetlenül érvényesíthet bármilyen igényt? Amennyiben igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...az ügyfelek kérései szerint. A kérdés arra nem tér ki, hogy a munkavállalók mindennapi munkavégzését ki irányítja, azaz ki adja az utasításokat, ellenőrzi a munkavégzést, osztja be a munkaidőt stb., azzal, hogy ez nem maga az "EOR"-vállalat. Márpedig ha e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Rendszeres hétvégi rendkívüli munkavégzés

Kérdés: Az egyik cégnél négyhavi munkaidőkeret van. Hétfőtől péntekig dolgoznak a fizikai munkavállalók, több műszakban. Megteheti-e a munkáltató, hogy sok megrendelés esetén a négy hónap minden szombatján dolgoztatja a munkavállalókat, és a munkaidőkeret végén a többletidőt 150%-kal elszámolja?
Részlet a válaszából: […] ...tudni, mert a munkavállaló erre alapozva – jogellenesség miatt – visszautasíthatja a hétvégi rendkívüli munkavégzésre vonatkozó utasítást [Mt. 54. § (2) bek.]. Ha ezt megteszi, emiatt a munkavállalóval szemben nem lehet szankciót alkalmazni. Emellett a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 12.