Méltányos mérlegelési kötelezettség - a munkahely kijelölésekor

Kérdés: A munkavállalónk munkavégzési helyeként a munkaszerződésben a vármegye van megjelölve; a munkakör alapján a vármegye területén kell az ügyfeleket felkeresni, és hetente egyszer pár órában elszámolni azon a telephelyen, ahol a munkavállalót foglalkoztató szervezeti egység működik, illetve ott havi 1-2 alkalommal oktatáson részt venni. Átszervezés miatt a szervezeti egység más telephelyre (településre) került, de ugyanabban a vármegyében - az eredeti telephelyre is másik szervezeti egység költözött. A munkavállalót tájékoztattuk arról, hogy az elszámolást és az oktatásokat a jövőben itt kell teljesítenie; ez heti egyszer, havi 1-2 alkalommal 30-50 perc többletutazást jelent az előző telephelyre bejáráshoz képest. A munkavállaló a változtatást arra hivatkozással tagadta meg, hogy a házastársa súlyos beteg, otthoni ápolásra szorul, ami miatt számára a többlet-időráfordítás nem vállalható. Jogos lehet ez az érv?
Részlet a válaszából: […] A munkaszerződésben a munkavégzés helye meghatározható nagyobb földrajzi egységként is, így a vármegye területében. Ezen a területen belül a munkáltató a munkaszerződés módosítása nélkül oszthatja be a munkavállalót, a kérdés szerinti esetben kijelölheti számára az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás – a hely kérdése

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése a munkáltató telephelyét tartalmazza a munkavégzés helyéül. Az ettől elkülönülő, távmunkavégzésre irányuló munkaszerződés-módosítás pedig konkrétan tartalmazza, hogy távmunkavégzés keretében a telephelytől eltérő milyen címen végezhet távmunkát a munkavállaló. Ebben az esetben lehetséges-e az, hogy a munkavállaló munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében a telephelytől és a távmunkavégzési helytől eltérő helyen végezzen munkát?
Részlet a válaszából: […] ...keretében kerül alkalmazásra, hiszen a felek megállapodtak ebben, és így a munkát a munkaidő egy részében vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi [Mt. 196. § (1)-(2) bek.]. Az a tény, hogy a távmunkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Home office – ami nem távmunka

Kérdés: 2022. július 1-jétől módosultak az Mt. távmunkavégzésre vonatkozó szabályai; álláspontunk szerint ezzel a gyakorlatban ismert home office fogalom és az Mt.-ben szabályozott távmunkavégzés fogalma összemosódott. Fentiekről függetlenül azonban jól gondoljuk, hogy továbbra is van arra lehetősége a munkáltatónak, hogy home office szabályzat keretében szabályozza a home office-ban történő munkavégzést, amely nem minősülne távmunkának? Ez egyfajta "jutalom" lenne a munkáltató részéről, erről a felek külön munkaszerződésben nem állapodnának meg. A home office-t a munkáltató heti egy alkalommal engedélyezné.
Részlet a válaszából: […] ...iktatott új fogalma szerint távmunkavégzés esetén a munkavállaló a munkát a munkaidő egy részében vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi [Mt. 196. § (1) bek.]. Ez a fogalom lényegesen tágabb a korábbinál, és nem feltétlenül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 28.

Heti egy nap otthoni munkavégzés

Kérdés: Egy új szabályzatunkban lehetővé tennénk, hogy az irodai munkatársak hetente egy napot otthonról dolgozzanak. Ez a munkáltató engedélye alapján történne, eseti jelleggel. Ezt kötelező-e, illetve, ha nem, akkor érdemes-e távmunkának minősíteni? Szükséges-e a heti egy otthoni munkanaphoz a munkavállaló beleegyezése?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. hatályos definíciója szerint távmunkavégzés esetén a munkavállaló a munkát a munkaidő egy részében vagy egészében a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen végzi [Mt. 196. § (1) bek.]. Ez a meghatározás annyira tág, hogy abba belefér az egyáltalán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a munkáltató ne csupán a munkaszerződésben megnevezett aktuális munkavégzési helyen, hanem a munkáltató bármely magyarországi "telephelyén" vagy "fióktelepén" foglalkoztassa a munkavállalót – a munkavállaló új lakóhelyéhez közeli helyen kerüljön alkalmazásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Fizetés nélküli szabadság után bérkorrekció továbbfoglalkoztatás hiányában

Kérdés: Egyik munkavállalónk december elején fog visszatérni a gyermeke hároméves koráig igényelt fizetés nélküli szabadságáról. Ugyanakkor már most tudjuk, hogy nem fogjuk tovább foglalkoztatni, mivel megszűnt az a telephely, ahol korábban dolgozott. Felajánlottuk neki, hogy jöjjön a budapesti székhelyünkre dolgozni, de ezt nem tudja megoldani. Kötelesek vagyunk-e visszavenni akkor is, ha a gyermeke majd csak februárban lesz hároméves? Mivel közel három évig távol volt, kötelező-e rendeznünk a bérét a visszatérésekor, akkor is, ha tudjuk, hogy rögtön az első nap fel fogunk neki mondani? Kötelező-e a bérrendezés akkor, ha közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...ha valamilyen okból a tényleges további foglalkoztatásra nem kerül sor.Ha a távollét tartama alatt megszűnt a munkavállalót foglalkoztató telephely, az a munkáltató működésével összefüggő okból történő felmondás indokául szolgálhat [Mt. 66. § (2) bek.]. Ebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...– elháríthatatlan külső okot kivéve – foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tud eleget tenni. Mivel a telephelyen lévő áruház lebontása megítélésünk szerint a munkáltató érdekkörébe tartozó ok, hiszen emiatt nem foglalkoztatható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkáltatói jogutódlás és a jogviszonyok folytonossága

Kérdés: Egyik üzletágunkat a tavalyi évben átadtuk egy másik cégnek, az átadás egy teljes telephelyet érintett. Bár akkor részletes tájékoztatást kaptak az érintett kollégák a folyamatról, idén több munkavállaló garanciát kért, hogy munkaviszonyuk jogfolytonos, illetve panasszal éltek felénk, hogy egyes juttatásaik változtak 2019. január 1-jétől. Milyen jogszabályokra hivatkozásokkal tudjuk őket megnyugtatni? Felelős-e az átadó társaság azért, ha valamilyen bérelemet az új munkáltató megváltoztatott az átadás után?
Részlet a válaszából: […] ...Az is elegendő, ha egy "gazdasági egység" száll át. A jelen esetben a gazdasági egység az átadásra kerülő üzletág (illetve telephely). A jogutódlás joghatása, hogy az annak időpontjában fennálló, az adott gazdasági egységhez kötődő munkaviszonyból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén

Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül a további foglalkoztatásra (pl. megszűnt az előző szervezeti egység, nem folytatják már azt a tevékenységet, bezárt az adott telephely). Ilyen esetben a felmondásra a munkáltató működésével összefüggő indokból kerül sor [Mt. 66. § (2) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkaviszony megszüntetése utasítás megtagadása miatt

Kérdés: 2014-ben határozatlan időre, a cég X. kerületi üzleteit magában foglaló változó munkahelyre kötöttem a munkáltatómmal munkaszerződést. 2015-ben áthelyeztek az egyik üzletből a másikba, amit ekkor az állandó munkavégzés helyeként jelöltek meg. Most ismét áthelyeznének, de nem egyeztem bele, ezért a munkaviszonyomat megszüntetik hó elejétől. Jogos ez?
Részlet a válaszából: […] ...az Ön munkaszerződése a munkahely tekintetében továbbra is a munkáltató telephelyeit (üzleteit) magában foglaló munkahelyeket tartalmaz, akkor a munkáltató utasítása általános szabály szerint jogszerű. Amennyiben a munkáltatói utasítás jogszerű, és Ön azt megtagadja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.
1
2