Egészségügyi szolgáltató mint duális képzőhely

Kérdés: Egyházi fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató intézményünk az Szkt. 82. §-ának (2) bekezdése, valamint a 12/2020. Korm. rendelet 245. §-ának (1) bekezdése alapján a duális képzőhely nyilvántartásába vételéhez nyújtott be kérelmet az illetékes kamarához annak érdekében, hogy gyakorlati képzőhelyként az egészségügyi szakképzésben részt vevő, ágazati vizsgát tett tanulókat, a felnőttképzésben részt vevőt a képzési program szerinti gyakorlati órák teljesítéséhez fogadni tudja. Intézményünk költségvetésében a szakképzési munkaszerződések fedezete nem áll rendelkezésre (munkabér, egyéb juttatások). Kizárólag szakképzési munkaszerződéssel van lehetőség arra, hogy intézményünkben mint gyakorlati képzőhelyen, a képzési program szerinti gyakorlatokat teljesíthesse a tanuló/felnőttképzésben részt vevő? Van-e más lehetőség a szakképzési munkaszerződésen kívül arra, hogy az ágazati vizsgát tett tanuló/felnőttképzésben részt vevő a szakmai gyakorlatát intézményünknél teljesíthesse? Ebben az esetben alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak az egyházi fenntartású egészségügyi szolgáltató intézmény? Mint egyházi fenntartású egészségügyi intézmény, mentesül-e intézményünk a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól? Jogosult-e intézményünk az Szkt. 107. §-ának (4) bekezdése alapján adó-visszaigénylés keretében a szakképzési munkaszerződésből eredő költségeit érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...oktatásból és gyakorlatból áll.Az Szkt. 76. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint a szakirányú oktatásban való részvétel kötelező. Atanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban elsődlegesen a szakképzési munkaszerződéssel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Thaiföldi diák munkavállalása Magyarországon

Kérdés: Alkalmazhatunk-e olyan thaiföldi állampolgárt, akinek a tartózkodási engedélyét tanulmányi célra adták ki?
Részlet a válaszából: […] ...területén működő szakiskolával, középiskolával, alapfokú művészeti iskolával, felsőoktatási intézménnyel áll nappali tagozatos tanulói, illetve hallgatói jogviszonyban, és e jogviszonya fennállása alatt kíván dolgozni, illetve-külföldi felsőoktatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Pedagógus nyári gyakorlata és a munkaidő

Kérdés: Pedagógus nyári gyakorlat keretében kötelezhető e heti 26 tanóránál több óra megtartására?
Részlet a válaszából: […] ...A munkaidő 15-25%-ában (heti 6-10 óra) a pedagógus a nevelés-oktatást előkészítő, nevelés-oktatással összefüggő egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, továbbá eseti helyettesítést lát el, a fennmaradó 20% (8 óra) alatt pedig a munkaideje beosztását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 11.

Szakmai gyakorlatos diák díjazása

Kérdés: Szakmai gyakorlatra fogadunk fiatalokat. Hogyan tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy egy adott szakmai gyakorlatra a nemzeti felsőoktatási törvény vagy a szakképzési törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni, valamint hogy az adott szakmai gyakorlat képzési programhoz kapcsolódik, vagy sem? A két törvény szakmai gyakorlat díjazására vonatkozó szabályozása eltérő. Jól gondoljuk, hogy a szakképzési törvény hatálya alá tartozó képzéseknél a 6 hetet meg nem haladó gyakorlatnál is kell fizetni díjazást a jelentkezőnek? Kérdésünk továbbá, hogy a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó szakmai gyakorlat esetén elegendő-e csak együttműködési megállapodást kötni a felsőoktatási intézménnyel, vagy ezentúl szükséges a hallgatókkal is hallgatói munkaszerződést létesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...melyik törvény hatálya alá tartozó képzésben vesz részt. Ha állam által elismert (OKJ-s) szakképesítés megszerzése érdekében áll tanulói jogviszonyban, akkor az Szkt., ha pedig felsőoktatási intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban, akkor az Nft. hatálya alá tartozik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Munkabér mint hitelezői igény a csődeljárásban

Kérdés: A munkáltatóm csődbe ment, amiről minket is tájékoztattak, de a munka azóta is folyik tovább. A csődeljárás előtt két hónapig nem kaptam munkabért, azóta szerencsére rendesen fizetnek. A csődeljárás kapcsán azt hallottam az egyik ügyféltől, hogy a céggel szemben minden igényt be kellett volna jelenteni harminc napon belül, mert különben elveszik. Minket, munkavállalókat erről senki sem tájékoztatott, ezért sehová nem jelentettem be követelést. Ezek szerint jól értem, hogy a kéthavi elmaradt munkabéremet sosem kaphatom meg a cégtől?
Részlet a válaszából: […] ...adók és más közterhek (ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat is), a végkielégítés, továbbá a szakképzésben részt vevő tanulóknak járó juttatások és kedvezmények kifizetése alól [Csftv. 11. § (1) bek. a) pont]. Ezen túlmenően pedig e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Szakmunkástanulók foglalkoztatása gyakorlati képzés keretében

Kérdés: Fodrász egyéni vállalkozó szeretne bekapcsolódni a fodrásztanulók szakmunkásképzésének gyakorlati képzésébe nyári vagy évközi szakmai gyakorlati hely biztosításával. Milyen szerződést kell kötni ehhez?
Részlet a válaszából: […] ...Sztv. 15. §-ának (4) bekezdése alapján a tanulógyakorlati képzése minden olyan szakképző iskola vagy gyakorlati képzést végzőjogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyénivállalkozó (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.