Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...vezetői, vezetői megbízással rendelkező pedagógus helyettesítésének ideje eléri a tíz munkanapot, a helyettesítő pedagógus heti tanóráinak, foglalkozásainak számát az ellátott magasabb vezető, vezető beosztásra meghatározott óraszám alapján kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Kollégiumvezető pályázat nélkül

Kérdés: Közoktatási intézmény magasabb vezetői (kollégiumvezetői) pályázati kiírása után, ha van az előírt végzettséggel rendelkező pályázó, de a pályázati eljárás során leszavazták, kinevezhető vagy megbízható-e olyan személy, aki az előírt végzettségekkel nem rendelkezik, és pályázatot sem nyújtott be?
Részlet a válaszából: […] ...a pedagógus-szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, a legalább öt év pedagógus-munkakörben vagy heti tíz tanóra vagy foglalkozás megtartására vonatkozó óraadói megbízás ellátása során szerzett szakmai gyakorlat, valamint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.
Kapcsolódó címkék: