Munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet fogalma

Kérdés: A képviseleti jogosultság igazolásaként a munkáltató bekérte a szakszervezet alapszabályát, amelyet a munkáltató nem tart megfelelőnek a képviseleti jogosultság igazolására, ugyanis egyáltalán nem tartalmaz a munkáltatóra vonatkozó rendelkezést, bárminemű utalást. Továbbá a szakszervezet nem jelölt meg olyan, a munkáltatónál munkaviszonyban álló tagot, aki az alapszabály szerint képviseleti joggal lenne felruházva, és ilyen tagot az alapszabály sem nevez meg. A szakszervezet arra hivatkozik, hogy elegendő azon rendelkezése az alapszabálynak, miszerint a szakszervezet működési területe Magyarország, illetve a szakszervezet céljaként a munkáltatóéval azonos ágazatba tartozó ágazat megjelölése, ahol az érdekvédelmi szervezetek tevékenységének összefogását és összehangolását végzi. Helyesen jár-e el a munkáltató, ha az alapszabály fenti rendelkezéseit nem tartja elegendőnek a képviseleti jogosultság igazolására? Esetlegesen elfogadható-e egyéb dokumentum, például a szakszervezet kongresszusának döntése arról, hogy az adott munkáltatónál a szakszervezet tagszervezetet létesített? Jogszerűen zárkózik el a képviseleti jogosultságát nem igazoló szakszervezet Mt.-ben biztosított szakszervezeti jogosultságainak (pl. tájékoztatás közzététele, helyiséghasználat, munkaidő-kedvezmény) biztosításától a munkáltató? A szakszervezet tagjai részére egyébként tagdíjlevonást már teljesít a munkáltató.
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott jogok gyakorlását, amennyiben a szakszervezet nem tudja igazolni, hogy a joggyakorlás feltételeit teljesítette. A szakszervezeti tagdíj levonása e körben irreleváns, mivel azt a munkáltató nem az Mt., hanem külön törvény alapján köteles teljesíteni, valamennyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 13.

Munkabér mint hitelezői igény a csődeljárásban

Kérdés: A munkáltatóm csődbe ment, amiről minket is tájékoztattak, de a munka azóta is folyik tovább. A csődeljárás előtt két hónapig nem kaptam munkabért, azóta szerencsére rendesen fizetnek. A csődeljárás kapcsán azt hallottam az egyik ügyféltől, hogy a céggel szemben minden igényt be kellett volna jelenteni harminc napon belül, mert különben elveszik. Minket, munkavállalókat erről senki sem tájékoztatott, ezért sehová nem jelentettem be követelést. Ezek szerint jól értem, hogy a kéthavi elmaradt munkabéremet sosem kaphatom meg a cégtől?
Részlet a válaszából: […] ...a bér jellegű egyéb juttatásokra vonatkozó követelések, az ezeket terhelő adók és más közterhek (ideértve a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat is), a végkielégítés, továbbá a szakképzésben részt vevő tanulóknak járó juttatások és kedvezmények kifizetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Ki nem fizetett munkabér a felszámolás alatt

Kérdés: Cégem hamarosan felszámolás alá kerül. Erről tájékoztattam a munkavállalóimat is, akik azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy amennyiben a felszámoló megszünteti a munkaviszonyukat, akkor az elmúlt két hónapban ki nem fizetett munkabérüket milyen módon kapják meg a felszámolótól, s ehhez nekik kell-e bármilyen kérelmet benyújtani valahová, illetve a kérelem benyújtásának van-e valamilyen díja?
Részlet a válaszából: […] ...az ezeket terhelő adó- ésjárulékfizetési kötelezettség is (ideértve az egészségügyi hozzájárulást,illetve a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat is).A hitelezők – igényük nyilvántartásba vételéhez – kötelesekmegfizetni a követelésük 1%-ának megfelelő, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.