Tanulmányi szerződés megszegéséből eredő igény

Kérdés: Intézményünk három dolgozójával tanulmányi szerződést kötöttünk. A szükséges végzettséget a tanulmányi szerződésben kitűzött határidőn belül nem szerezték meg, ezért szerződésszegés okán felszólította őket a munkáltató a visszatérítésre. Az intézmény székhelye 2021-ben átadásra került az egyháznak, az egyik dolgozó – aki a tanulmányi szerződéssel érintett – munkáltatója így megváltozott. A másik két dolgozó a régi intézménynél maradt, tehát esetünkben a munkáltató személye nem változott meg. Az egyik dolgozó megkezdte a visszafizetést (ő az egyike azon dolgozóknak, aki a régi intézménynél maradt), a másik kettő nem teljesített. Az a két dolgozó, akinek esetében a munkáltató személye nem változott, mindketten munkában maradtak, állandó létszámhiány miatt a munkáltató nem akart megválni tőlük. 2022-ben ők ketten megszerezték a szükséges végzettséget. Követelheti-e a munkáltató továbbra is a tanulmányi szerződés megszegése miatt a visszatérítést azoktól a dolgozóktól, akik nála maradtak, de az idei évben – késve – megszerezték a végzettséget? Illetve megteheti-e azt, hogy a visszatérítéstől eltekint (amennyiben igen, szükséges-e ehhez egy különmegállapodás stb.)? Azon dolgozó esetében, aki a másik munkáltatóhoz került időközben, ki követelheti a visszatérítést, a régi vagy az új munkáltató (az átadásról szóló megállapodásban a tanulmányi szerződés nem lett külön nevesítve)? Átszállt-e a visszakövetelés joga az új munkáltatóra?
Részlet a válaszából: […] ...tanulmányi szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja, és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Végkielégítésre való jogosultság – ami a közalkalmazotti jogviszony tekintetében változott

Kérdés: Tudnának-e segíteni abban, hogy 1999 óta változott-e a közalkalmazottak végkielégítésének számolása?
Részlet a válaszából: […] ...jogosító jogviszonyban töltött időbe mindenkor beszámított a gyermek gondozásának, ápolásának ideje. Az ehhez kapcsolódó családtámogatási ellátások feltételei azonban időközben többször változtak, különösen a fogyatékos vagy tartósan ápolásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Ki nem adott szabadság "sorsa"

Kérdés: 5 évig dolgoztam főállásban egy cégnél, szülési szabadságra is innen mentem. 3 gyerme­kem született ez idő alatt, de sajnos a munkahelyemre nem tudnak visszavenni. Az adóhatósággal történt elszámolási vita során a cég pert vesztett, így megkértek, hogy a felszámolási eljárást is én indítsam el. Időközben újjáalakult a régi tulajdonosokkal a társaság, amelyik papíron nem a régi jogutódja, de mind a tevékenység, mind az ügyfélkör megegyezik a régivel. Jelenleg is zajlik a felszámolási eljárás, fizetni nem tudnak/nem akarnak a régi-új tulajdonosok. Milyen lehetőségeim vannak a ki nem fizetett szabadságok rendezésére?
Részlet a válaszából: […] ...amelyet azállami foglalkoztatási szerv bírál el, és – ha a kérelem megfelel a törvénybenfoglalt feltételeknek – intézkedik a támogatás folyósításáról. Ha tehát afelszámolás alatt álló munkáltató nem tud fizetni, akkor a felszámolókötelezettsége, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.

Prémiuméves továbbfoglalkoztatása jogutódlás esetén

Kérdés: Az általános iskola korábbi bérszámfejtője 2009 óta prémiumévek programban van, heti 20 órát dolgozott. Most a fenntartó döntése alapján a településellátó gazdasági szolgálathoz központosítják az összes fenntartott intézmény gazdasági tevékenységét. Átkerülhet-e oda a prémiumévesünk? Az önkormányzat igényelhet-e utána támogatást?
Részlet a válaszából: […] ...így tovább folytatódik atelepülésellátó szolgálatnál, amely a Péptv. 6. §-a alapján a központiköltségvetésből finanszírozási támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.