Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...az átadást megelőzően harminc nappal korábban köteles tájékoztatni a közalkalmazottat, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetet és a közalkalmazotti tanácsot (közalkalmazotti képviselőt) az átadás időpontjáról, okáról és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Lemondás a felügyelőbizottsági tagságról a munkaviszony megszűnése miatt

Kérdés: Október 1-jétől megszűnik a munkaviszonyom a társaságnál, ahol dolgozom, nyugdíjba vonulok. A munkavállalói felügyelőbizottsági tagságomról való lemondásomat elég a delegáló szervezet elnökének bejelentenem írásban?
Részlet a válaszából: […] ...(Ptk. 3:128. §). A munkavállalói küldötteket az üzemi tanács jelöli a munkavállalók sorából a gazdasági társaságnál működő szakszervezetek véleményének figyelembevételével [Ptk. 3:125. § (1) bek.]. Ha Ön nyugdíjba vonul, és ezzel összefüggésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Tájékoztatási kötelezettség munkáltatói jogutódlás esetén

Kérdés: Társaságunk vezetésének döntése alapján egy teljes projektet átadunk egy másik cégnek, azaz az egyik partnerünknek nyújtott szolgáltatással kapcsolatos valamennyi eszközt, szerződést átruházunk rá, és a jövőben a partner felé ezt a szolgáltatást ő fogja nyújtani. Ez a lépés, ha jól tudom, egyben munkáltatói jogutódlást is megvalósít. A kérdésem az, hogy a munkáltatói jogutódlás esetén mikor kell teljesíteni a tájékoztatási kötelezettséget, ha nálunk nincs képviselettel rendelkező szakszervezet, sem üzemi tanács, és nem tudjuk, hogy a munkavállalóknak vannak-e képviselőik?
Részlet a válaszából: […] ...megelőzően tizenöt nappal – tájékoztatási éskonzultációs kötelezettség terheli– a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet,– szakszervezet hiányában az üzemi tanács,– üzemi tanács hiányában a nem szervezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Munkáltató nevének használata

Kérdés: A munkavállalóink bejelentették, hogy szakszervezetet alapítanak, és a cég nevét belefoglalnák a szakszervezet megnevezésébe, mivel annak utalnia kell arra, hogy a szakszervezet pontosan hol működik. Erre vonatkozóan a munkavállalók kéréssel fordultak az ügyvezetőhöz, aki viszont nem szeretné, hogy a cég neve a szakszervezet nevében bármilyen formában megjelenjen. Kötelező megadni a hozzájárulást, vagy van lehetőség arra, hogy visszautasíthassuk a kérést?
Részlet a válaszából: […] ...A jogi személy tehát maga dönt nevének más általi felhasználásáról; aztszabadon megadhatja, de akár meg is tagadhatja. Az, hogy a szakszervezetnevében utalni kíván arra, hogy mely munkáltatónál működik, ezt a rendelkezésijogot nem érinti, azaz a jogi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Munkaszerződés sorsa jogutódlás esetén

Kérdés: Gazdasági társaságunk 2010. január 1-jével kft.-ből zrt.-vé alakult át. Szükséges-e a jogelőd gazdasági társaság munkavállalóival az átalakulás következtében új munkaszerződést kötni? Milyen teendői vannak ezzel kapcsolatban a zrt.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatópedig – legkésőbb a jogutódlást megelőzően 15 nappal – köteles tájékoztatni amunkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetet, szakszervezet hiányábanaz üzemi tanácsot, üzemi tanács hiányában a nem szervezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Felügyelőbizottság – létre kell-e hozni az üzemi tanácsot?

Kérdés: Társaságunk az idei évben 250 fő munkavállalót foglalkoztatott teljes munkaidőben; várhatóan az év végi létszám is 200 fő felett lesz. Ilyen esetben kötelező-e felügyelőbizottságot létrehoznunk? Mi a helyzet akkor, ha nincs üzemi tanács a társaságnál; ebben az esetben üzemi tanács nélkül is kötelező a felügyelőbizottság működtetése? A társaságnak mint munkáltatónak kezdeményeznie kell az üzemi tanács létrehozását?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalói képviselőket a felügyelőbizottságba az üzemi tanács jelölia munkavállalók sorából, a gazdasági társaságnál működő szakszervezetekvéleményének meghallgatása után [Gt. 39. § (1) bekezdés]. Így tehát üzemitanács hiányában a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.