Szabadságkiadás és az igazgatási szünet veszélyhelyzeti szabályai

Kérdés: Önkormányzati hivatalban a 2023. évben elrendelendő igazgatási szünetre vonatkozik kérdésünk. A Kttv. 232. §-ának (3) bekezdése szerint a képviselő-testület, valamint a 2. §-ban felsorolt szervek vezetője – a kormány ajánlásának figyelembevételével – a rendes szabadság kiadására igazgatási szünetet rendelhet el. Az ilyen módon kiadott rendes szabadság nem haladhatja meg a köztisztviselő adott évre megállapított alapszabadságának a háromötödét. A 460/2022. Korm. rendelet 2. §-a átmeneti szabályokat tartalmazott. E szerint, a munkáltatói jogkör gyakorlója – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles az igazgatási szünetre eső valamennyi munkanapra szabadságot kiadni a különleges jogállású szervnél, illetve a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalánál foglalkoztatott személyek (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott) részére azzal, hogy
a) ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatottra irányadó jogszabály azon rendelkezése, amely szerint a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik,
b) először a 2022. évben esedékes szabadságot kell kiadni,
c) ha a b) pont szerinti szabadság nem elegendő, a 2023. évben esedékes szabadságot kell kiadni.
A 2023. évi igazgatási szünet elrendelése esetén a 15 munkanap alapszabadságból, amellyel a munkáltató rendelkezik, le kell vonni a 2022. év végén, illetve 2023. év elején kiadott 2023. évi alapszabadság napjainak a számát? Ha igen, megállapodhat-e a munkáltató a köztisztviselővel, hogy az igazgatási szünet időtartamára a szabadságtervét úgy ütemezze, hogy a szünet időtartamára vesz igénybe azokból a napokból, amelyekkel már nem a munkáltató rendelkezik?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. szerint a szabadság kiadásának időpontját – a köztisztviselő előzetes meghallgatása után – a szabadságolási terv alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg. A köztisztviselő kérelmére az alapszabadság kettőötödét – a jogviszony első három...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Szabadság a közszolgálat különleges jogállású szerveinél

Kérdés: A Küt. hatálya alatt álló szerv köztisztviselőinek járó szabadságot az esedékesség évében, kivételes esetben az esedékesség évét követő év június 30-ig kell kiadni, illetve kivenni, a Küt. 64. §-ában meghatározott szabályok szerint. Ezt követően a szabadság nem adható ki és nem vehető igénybe. Amennyiben a köztisztviselőnek mégis marad június 30-át követően az előző évről szabadsága,
a) az a továbbiakban nem adható ki, és nem vehető igénybe, azonban a jogviszony megszűnésekor a fennmaradó szabadsághoz hozzá kell számítani, és pénzben meg kell váltani, vagy
b) az elveszik, és a jogviszony megszűnésekor nem számítható hozzá a megmaradt szabadsághoz, így megváltására sem kerülhet sor, vagy
c) évente – július folyamán – megváltásra kerül?
Részlet a válaszából: […] ...Küt. 64. §-a határozza meg a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseket. A 64. § (1) bekezdése szerint a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni. A munkáltató szolgálati érdek eseténa) az alapszabadságot az esedékesség évét követő év.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Köztisztviselői szabadság kiadása – ha felhalmozódott 200 munkanap

Kérdés: A köztisztviselő 2018 első félévében éri el az öregségi nyugdíj korhatárát. A korábbi évek során sok (kb. 200 nap) ki nem adott szabadsága halmozódott fel. Van-e arra törvényi lehetőség, hogy a felhalmozódott szabadságokat a korhatár elérését megelőzően kiadjuk? A fentiek alapján így közel 1 évig fizetett szabadságon lenne a köztisztviselő.
Részlet a válaszából: […] ...3 év alatt évülnek el. Ezen általános elévülési szabálytól eltérően a Kttv. 104. §-a (6) bekezdésének a) pontja alapján a szabadság kiadására vonatkozó kormánytisztviselői igény a kormányzati szolgálati jogviszony fennállása alatt nem évül el. A Kttv.-ben.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Szabadsághalmozódás

Kérdés: A köztisztviselő a tárgyévben megállapított szabadságát az esedékességének évében nem tudta kivenni. A Kttv. 104. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján szolgálati érdek esetén a szabadságot a munkáltatói jogkör gyakorlója a tárgyévet követő év január 31-ig adja ki, ha az esedékesség éve eltelt. Mi lesz a ki nem adott szabadsággal, ha január 31-ig sem veszi ki a köztisztviselő? A Kttv. 104. §-ának (5) bekezdése szerint hozzá kell számítani a következő évben járó szabadsághoz. Tehát a következő évben mégis ki lehet venni az előző évben ki nem adott szabadságokat, ha a Kttv. 104. §-ának (5) bekezdése szerint járunk el? Ha minden évben hozzáadjuk az előző évi szabadságokat, akkor az évek folyamán sok szabadság halmozódik fel. Ezt a jogviszony megszűnésekor meg lehet váltani?
Részlet a válaszából: […] ...103. §-a alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult – és egyben is köteles is – intézkedni a köztisztviselőt megillető szabadságának kiadásáról, ideértve a szabadság kiadásának szabadságolási terv szerinti ütemezését, és a kiadás időpontjának...-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.