Nyugdíjas szakszervezeti tisztségviselő munkajogi védelme

Kérdés: A választott és a szakszervezet által megjelölt szakszervezeti tisztségviselő(ke)t megillető munkajogi védelem szempontjából van-e annak jelentősége, hogy a szakszervezeti tisztségviselő nyugdíjasnak minősül? Szakszervezetünk számos kereskedelmi munkáltatónál működik, ahol a szakszervezeti tisztségviselők kérhetik a nyugdíjuk megállapítását, és ehhez már nem kell a munkaviszonyukat megszakítani (felmondani). Vannak, akik a nők számára nyitva álló, negyven év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi nyugdíjban részesülnek, de van olyan férfi is, aki már betöltötte a rá irányadó hatvanöt éves öregségi nyugdíjkorhatárt. Amennyiben a munkáltató kívánná megszüntetni az ilyen szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyát, kell-e kérnie a szakszervezet egyetértését? Tekintettel arra, hogy a védelem az Mt. 273. §-a kapcsán nem rendelkezik másként, álláspontunk szerint a munkajogi védelem fennáll, és az egyetértés szükséges a munkáltatói felmondás jogszerűségéhez akkor is, ha az indokolás nélkül gyakorolható. Úgy véljük, hogy a kérelem elmaradása a szakszervezeti tisztségviselő hátrányos megkülönböztetését eredményezné.
Részlet a válaszából: […] ...öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,f) növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagyg) rokkantsági ellátásban részesül.Megállapítható, hogy a kérdésben említett szakszervezeti tisztségviselői körbe a fenti esetek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Pótszabadság nyugdíjasoknak a megváltozott munkaképességre tekintettel

Kérdés: A munkavállaló, aki megváltozott munkaképessége miatt pótszabadságban részesül, betölti az öregségi nyugdíjkorhatárt, és nyugdíjasként dolgozik tovább. Ebben az esetben is jár-e neki ez a pótszabadság?
Részlet a válaszából: […] ...alatt, vagy-a munkaképesség-csökkenése 50-100 százalékos mértékű, az erről szóló szakvélemény időbeli hatálya alatt, illetve-rokkantsági ellátásban részesül [Mt. 294. § (1) bek. l) pont].A megváltozott munkaképesség tehát alapvetően a komplex...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Végkielégítés és a rokkantsági ellátásra való jogosultság megszerzése

Kérdés: A közalkalmazottnak 2019. december 2. napján az óvoda lépcsőjén kifordult a térde. Bár aznap még dolgozott, de két nap múlva visszamenőlegesen keresőképtelenséget állapítottak meg nála, amit ekkor bejelentett a munkáltatónak. Később üzemi balesetként ismerték el az esetet. Ezt követően egy évig, 2020. december 1. napjáig keresőképtelen volt, majd kiadásra került részére a 2020. évi szabadsága. A keresőképtelenségét követően az elsőfokú munkaköri alkalmassági vizsgálaton nem alkalmas minősítést kapott. Tájékoztattuk, hogy más felajánlható munkakör a munkáltatónál, illetve a fenntartónál nincs, majd közöltük a felmentést. Időközben tudtuk meg, hogy a közalkalmazott elindította a megváltozott munkaképességűvé minősítéshez szükséges eljárást (leszázalékolást). Jár-e végkielégítés, illetve emelt összegű végkielégítés a közalkalmazottnak (az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző 5 éven belül szűnik meg a jogviszonya)? Változtat-e ezen, ha kiderül, hogy a felmentési idő lejártakor rokkantsági ellátásra jogosult? A felmentési idő alatt a munkáltató adhat-e fegyelmit, mert a közalkalmazott az adataiban történt jelentős változásról nem adott tájékoztatást? Ebben az esetben megváltozik-e a felmentéssel történt jogviszony megszüntetésének kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...időpontjában nyugdíjasnak minősül [Kjt. 37. § (1), (2) bek. a) pont]. Anyugdíjas fogalmát az Mt. határozza meg, amely alapján a rokkantsági ellátásban részesülő személy is nyugdíjasnak minősül [Mt. 294. § (1) bek. g) pont gg) alpont].A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Munkaviszonyban történő foglalkoztatás elutasítása – a jubileumi jutalom sorsa

Kérdés: Közalkalmazottunk nem járult hozzá a Módtv. szerinti továbbfoglalkoztatásához az Mt. hatálya alatt, így 2020. október 31. napjával a jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik. Amegszűnés időpontjában harmincöt év közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Jár-e, illetve kifizethető-e részére a negyvenéves jubileumi jutalom az utolsó munkában töltött napon?
Részlet a válaszából: […] ...öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,f) növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagyg) rokkantsági ellátásban részesül.Ha e nyugdíjasnak minősülésre irányadó feltételek valamelyikének a közalkalmazott nem felel meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Közalkalmazott emelt összegű végkielégítésre való jogosultsága

Kérdés: A Kjt. 37. §-ának (7) bekezdése alapján a közalkalmazottat megillető végkielégítés négyhavi távolléti díj összegével emelkedik, ha a közalkalmazotti jogviszony az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Amennyiben a közalkalmazottat a foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálat alkalmatlannak minősítette, illetve a munkáltató által felajánlott munkakörben is alkalmatlannak minősült, jár-e a közalkalmazott részére a plusz négyhavi végkielégítés, ha három év múlva éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt, és rendelkezik a jogosultsági idővel? A közalkalmazott közel egy évig táppénzen volt, a táppénzkeretet kimerítette, és azért kezdeményezte a felmentését, hogy a rokkantsági ellátást igénybe tudja venni.
Részlet a válaszából: […] ...szolgálati idővel rendelkezik, vagy ha az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban részesül, illetve, ha rokkantsági ellátásban részesül. Mivel a kérdésből az tűnik ki, hogy ezen esetek nem állnak fenn, arra lehet következtetni, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 27.

Bíróság perelhetősége eljárása miatt

Kérdés: 2004-ben lettem rokkantnyugdíjas, de a rokkantsági ellátás és az elmaradt munkabér közötti különbözetre vonatkozó járadék iránti igényemnek a bíróságok nem adtak helyt, nem vették figyelembe a becsatolt bizonyítékaimat; ráadásul mintegy 18 évnyi pereskedés után elfogultságot is bejelentett a bíróság. Most töltöm be az öregségi nyugdíjkorhatárt; a járadékigényt most tudom valakivel szemben érvényesíteni? A bíróságokat tudom perelni a korábbi eljárásuk miatt?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató akkor felel a munkavállalót ért kárért, ha az a munkaviszonnyal összefüggésben következett be, és nem tudja kimenteni magát a felelősség alól. Erre a korábbi Mt. szabályai szerint akkor van lehetősége, ha– a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Nyugdíjasnak minősülő munkavállaló fogalmának értelmezése

Kérdés: A női munkavállalót az Mt. hatálya alatt foglalkoztatjuk általános munkarendben, irodai munkakörben. A munkavállaló idén nyáron tölti be 61. életévét, munkaviszonya a munkáltatónál 19 éve áll fenn. A munkavállaló többször közölte már szóban, hogy ő jogosult lesz a nyár folyamán a Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése szerinti öregségi teljes nyugdíjra a 40 év szolgálati ideje miatt, és ő ezt meg is fogja "igényelni". Ezt az elképzelését a munkavállaló megváltoztatta, és most már úgy nyilatkozik, hogy inkább még a 2019-es évet végigdolgozza. A munkáltató szeretné a munkaviszonyt felmondással megszüntetni, de ezt az Mt. 66. §-ának (9) bekezdésére alapítaná, élve az Mt. 77. §-ának (5) bekezdésében biztosított lehetőséggel. Megalapozza-e az Mt. szerinti "nyugdíjasnak minősül" kitételt a Tny. 18. §-ának (2a) bekezdése, és ha igen, hogyan tud erről hivatalosan, ténylegesen meggyőződni a munkáltató, vagy kénytelen megvárni a Tny. 18. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti 65. életév betöltését?
Részlet a válaszából: […] ...öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,– növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy– rokkantsági ellátásban részesül [Mt. 294. § (1) bek. g) pont].Az idézett meghatározás alapján megállapítható, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Közalkalmazott jubileumi jutalomra való kedvezményes jogosultsága

Kérdés: Közalkalmazottunk korhatár előtti ellátást fog igénybe venni, mivel röntgenasszisztensként korkedvezmény illeti meg, ezért a közalkalmazotti jogviszonyáról a közeljövőben le fog mondani. Jogosult-e 40 éves jubileumi jutalmára, amennyiben már 35 év közalkalmazotti jogviszonyban elismert idővel rendelkezik? Más jogcímen nem jogosult nyugdíjra, így például nem rendelkezik annyi szolgálati idővel, hogy a nők tekintetében irányadó negyven év jogosultsági idővel szerezzen jogosultságot a nyugdíjra.
Részlet a válaszából: […] ...öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,– növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy– rokkantsági ellátásban részesül.Mivel a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság önmagában nem feleltethető meg az Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Megváltozott munkaképességű munkavállaló

Kérdés: Segítséget szeretnénk kérni a megváltozott munkaképességűek pótszabadságával és a rehabilitációs hozzájárulással kapcsolatban. Munkavállalónk eddig rokkantsági ellátásban részesült, de kérelmezte az öregségi nyugdíj megállapítását. Továbbra is jogosult a pótszabadságra, illetve a megállapított egészségkárosodás továbbra is fennáll? Figyelembe vehető-e a rehabilitációs hozzájárulás tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...akinek a munkaképesség-csökkenése 50-100 százalékos mértékű, az erről szóló szakvélemény időbeli hatálya alatt; vagy– aki rokkantsági ellátásban részesül [Mt. 294. § (1) bek. l) pont].Ha a rokkantsági ellátásban részesülő személy öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 28.

Végkielégítésre való jogosultság rokkantsági ellátás esetén

Kérdés: Leszázalékoltak a C2 kategóriában (az egészségügyi állapotom 50%), rokkantsági ellátásra vagyok jogosult (egyelőre táppénzt kapok). Felmondásom esetén jár-e számomra a végkielégítés? 21 éve vagyok a jelenlegi cégemnél.
Részlet a válaszából: […] ...különösen lényeges, mert az előzőekben idézett rendelkezés értelmében attól az időponttól kezdődően, hogy Ön az Mmtv. szerinti rokkantsági ellátásra nem csupán jogosult lesz, hanem egyúttal abban is részesül, nem illeti meg a végkielégítés – még a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.
1
2