Törzsidőben dohányzás – a lehetséges következmények

Kérdés: A munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát felmondással szüntette meg a munkáltató arra való hivatkozással, hogy napi rendszerességgel több alkalommal kijár az üzemből dohányozni törzsidőben, azaz munkavégzési idejében a munkahelyét engedély nélkül elhagyja. A munkavállaló a tényt, hogy napi rendszerességgel napi két-három alkalommal jár ki az üzemből dohányozni, nem tagadja, azonban arra hivatkozik, hogy ezt a gyakorlatot a munkáltató tartósan nemcsak neki, hanem más munkavállalóknak szankció nélkül eltűrte és jelenleg is eltűri, figyelmeztetésben sem szóban, sem írásban korábban nem részesült. Alappal támadható-e a felmondás akár arra hivatkozással, hogy ha a munkavállaló éveken keresztül eltűrte, hogy a munkavállaló kijár a munkaidejében dohányozni a gyáron kívülre, akkor erre nem lehet jogszerűen felmondást alapítani, ugyanis a felmondásnak a felmondás indokaként megjelölt kötelességszegésnek időben kapcsolódni kell a felmondás közléséhez? Ezt az álláspontot olvastam egy munkajogi szakembertől, de nem találtam erre vonatkozó konkrét bírói gyakorlatot. Ha alapos ezen vagy más jogi indokból a felmondás jogszerűtlensége, kérem – ha ilyenről tudásuk van –, hogy a válaszukkal együtt konkrét döntvényszámokat is adjanak meg.
Részlet a válaszából: […] ...a fentiekhez némileg hasonló volt az az eset, amikor a munkáltató a hulladék anyag engedély nélküli elvitelét eltűrte, majd ugyanezért rendkívüli felmondással (a hatályos Mt. szerint azonnali hatályú felmondással) élt. A hulladék anyag kivitele a munkahelyről ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Kárigény érvényesítése és felmondás

Kérdés: Egy sofőr munkavállaló az elmúlt hónapban két közlekedési balesetet okozott, milliós kárt okozva a munkáltatónak. Milyen lehetőségek vannak a munkavállalóval szemben az okozott kár megtérítésére? Mi történik akkor, ha felmondanunk neki, illetve ha más munkakörben még tovább alkalmazzuk? Kell-e vele valamilyen papírt aláíratni, amin elismeri a kárt? Szívesen felmondana neki a cégvezető, de ha van bármi esély arra, hogy a kár legalább egy részét megtéríttesse vele, akkor lehet kompromisszum.
Részlet a válaszából: […] A munkaviszony felmondása és a kárigény érvényesítése nem függ össze. Azaz, ha a munkavállaló felróható kötelezettségszegéssel okozott kárt a munkáltatójának, azt a munkáltató mindenképpen követelheti, akár megszünteti közben a munkaviszonyt, akár nem [Mt. 179. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Munkaviszony megszüntetésének lehetőségei

Kérdés: 2008 júliusa óta dolgozom a jelenlegi cégemnél, határozatlan idejű munkaszerződéssel. A munkahelyemen lopás történt, az én öltözőszekrényemből loptak el készpénzt, illetve személyes dolgokat. Egy héttel később tudomásomra jutott, hogy a munkatársaim közül ki volt a tettes, bizonyítékom azonban nincs, és a jegyzőkönyvben sem szerepel a neve. Ennek ellenére jeleztem a vezetőmnek, hogy nem tudok tovább dolgozni nap mint nap olyan emberrel, aki ilyet tesz. Közös megegyezéssel szüntetnénk meg a munkaviszonyomat. A probléma az, hogy van egy tanulmányi szerződésem, és ki kellene fizetnem 300 000 Ft-ot. Kértem, hogy engedjék el, de nem járulnak hozzá. Mit tudok tenni ilyen helyzetben? Alkalmazható részemről a rendkívüli vagy azonnali felmondás? Jár-e részemre végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] Az azonnali (korábbi elnevezéssel: rendkívüli) felmondásnak a munkavállaló részéről akkor lehet helye az Mt. 78. §-a értelmében, ha a munkáltató a vele fennálló munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét – szándékosan vagy súlyos gondatlansággal –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Kölcsönzött munkavállaló fegyelmi felelőssége

Kérdés: Egyik kölcsönvevő partnerünktől kaptunk egy jegyzőkönyvet fegyelmi tárgyalásról, illetve egy határozatot, amely az egyik kölcsönzött munkavállalónk havi prémiumának 15%-os mértékű csökkentéséről szól. A határozat utal a kölcsönvevő kollektív szerződésében foglaltakra. Végrehajtható ez a határozat, és csökkenthetjük a munkabért?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalóáltal történt vétkes megszegése esetére kollektív szerződés – az eljárásiszabályok meghatározása mellett – a rendkívüli felmondáson kívül egyébjogkövetkezményeket is megállapíthat. A kollektív szerződés hátrányosjogkövetkezményként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Kártérítés kikötése a titoktartási kötelezettség megszegése esetére

Kérdés: Kiköthetjük-e jogszerűen a munkavállalónkkal kötött egyedi megállapodásban azt, hogy amennyiben megszegi a titoktartási kötelezettségét, köteles automatikusan egy előre meghatározott összegű kártérítést fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...fennállása esetén -egyebek mellett megalapozhatja valamely hátrányos jogkövetkezmény kiszabását(Mt. 109. §), valamint rendes, illetve rendkívüli felmondás alkalmazását is. Előfordulhataz is, hogy a munkavállaló e kötelezettségszegése folytán kárt okoz amunkáltatónak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Jogutódlás – a jogutód munkáltató utasítására változhatnak-e a munkafeltételek?

Kérdés: Néhány hónapja megvásároltunk egy üzemegységet Ózdon, és úgy döntöttünk, hogy továbbfoglalkoztatjuk az ott dolgozó munkásokat a miskolci székhelyünkhöz közelebb eső gyárban. Értesítést küldtünk az új alkalmazottaknak, hogy a jogutódlásra tekintettel a munkavégzési helyük megváltozott, és utasításba adtuk, hogy a következő munkahéten már az új helyen jelenjenek meg, továbbá felajánlottuk számukra, hogy igény esetén kedvezményes szálláslehetőséget biztosítunk. A munkások egy része azonban minden előzetes bejelentés nélkül távol maradt, és közös kérelmet fogalmaztak meg annak érdekében, hogy vonjuk vissza az utasítást. Meglátásunk szerint ez az ellenszegülés megalapozza a rendkívüli felmondást. Igazunk van?
Részlet a válaszából: […] ...A munkáltató egyoldalúmunkaszerződés-módosításnak minősülő utasításának ellenszegülő munkavállalókmagatartása nem alapozza meg a rendkívüli felmondásra okot adókötelezettségszegést (EBH 2002. 686.).Abban az esetben, ha a jogutódlással összefüggésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Zenetanár helyettesítése

Kérdés: Magánzeneiskola vagyunk, az egyik gitártanárral kötött munkaszerződésben abban állapodtunk meg, hogy akadályoztatása esetén köteles gondoskodni a helyettesítéséről. A gitártanár megbetegedett, de maga helyett nem állított helyettest. Megszüntethetjük-e szerződésszegés miatt rendkívüli felmondással a munkaviszonyát?
Részlet a válaszából: […] ...kimondta, hogy "a munkaszerződésnek az a kikötése, hogy amunkavállaló a helyettesítéséről maga köteles gondoskodni, semmis, így arrarendkívüli felmondás nem alapítható". A munka megszervezése ugyanis amunkáltató kötelezettsége az Mt. 102. § (3) bekezdés a)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Kollektív szerződésben meghatározott rendkívüli felmondási okok

Kérdés: A kollektív szerződésünk kimondja, hogy a munkáltató mely esetekben szüntetheti meg rendkívüli felmondással a munkaviszonyt. Egy munkavállalónk, aki szakszervezeti tisztségviselő, az egyik esethez nagyon hasonló, de azért a leírtakkal nem teljesen azonos magatartást tanúsított. A szakszervezetet tájékoztattuk arról, hogy rendkívüli felmondással kívánunk élni, mire azt a választ adták, hogy mivel a munkavállaló magatartása nem meríti ki a kollektív szerződésben megadott kötelezettségszegést, ezért nem értenek egyet a rendkívüli felmondással. A szakszervezeti álláspont ugyan nem kötelező, de nem szeretnénk jogvitába bonyolódni, és el is bizonytalanított minket a szakszervezet közlése. Valóban igaz, és csak akkor közölhetünk rendkívüli felmondást, ha a munkavállaló magatartása a kollektív szerződésben foglaltakat kimeríti?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonytrendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél– a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségétszándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy– egyébként olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Rendkívüli felmondás helyett közös megegyezés

Kérdés: Munkavállalónk az utóbbi hónapban öt alkalommal csaknem egy órát késett. Megtehetjük-e, hogy a megítélésünk szerint egyébként jogszerűen alkalmazható rendkívüli felmondás helyett közös megegyezéssel szüntetjük meg a munkaviszonyát, vagy kötelesek vagyunk rendkívüli felmondást alkalmazni? Ha gondolkodási időt kér, mennyit vagyunk kötelesek adni neki? Előre aláírhatja-e a munkáltatói jogkör gyakorlója a közös megegyezést, vagy azt egyidejűleg kell mindkét félnek aláírnia?
Részlet a válaszából: […] ...úgy tűnik föl, hogy a leírt tényállás jogszerűenalkalmazhatóvá tenné a munkáltató részéről a rendkívüli felmondást (Mt. 96. §),a munkaviszony megszüntetésének egyes jogcímei közötti választás azonban amunkaviszony alanyának, illetve alanyainak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Önkormányzati igazolás – kérhet-e a munkáltató a munkavállaló egyedüléléséről?

Kérdés: A gyermekek utáni pótszabadsággal könnyen vissza lehet élni, ezért az ügyvezető kitalálta, hogy az egyik dolgozónktól – aki azt állítja, hogy egyedül él és neveli a kislányát – önkormányzat által kiadott igazolást kér arról, hogy tényleg egyedül él-e. A családi pótlék igénylésénél is elég büntetőjogi felelősséggel nyilatkoznia a kérelmezőnek arról, hogy egyedülálló-e, ezért mint munkaügyes számára kétséges, hogy ezt az igazolást valóban megkövetelhetjük-e a dolgozótól.
Részlet a válaszából: […] ...megfelelőentesz eleget, ez olyan kötelezettségszegésnek minősül, amely hátrányosjogkövetkezményt (Mt. 109. §) vagy munkáltatói rendkívüli felmondást (Mt. 96.§) alapoz meg.Önkormányzati igazolást ugyanakkor a munkáltató nem kérhet,mivel ennek jogalapját sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.
1
2