Jegyzői kinevezések

Kérdés: Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.
Részlet a válaszából: […] A jelenlegi jegyző jogviszonyával kapcsolatosan megtehető munkáltatói intézkedéseket az érintett időszakban (2020-2022) fennállt tényleges helyzet alapján lehet megítélni. A kérdésből kiderül, hogy a jegyző pályázat alapján kapott jegyzői kinevezést 2020. október 1. napján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Jubileumi jutalom jogszerző ideje – a munkaviszony beszámíthatósága

Kérdés: Hivatalunk 2021. április 1-jétől köztisztviselői munkakörben felvett egy közalkalmazottat, akinek a Kjt. 25/A-C. §-ának (1) bekezdése értelmében közalkalmazotti jogviszonya – a törvény erejénél fogva – 2020. június 30-ával, az átadás időpontjában megszűnt. A 2020. június 30. és a 2021. március 31. közötti, Mt. hatálya alatti munkaviszony beszámít-e a jubileumi jutalom esetében figyelembe vehető munkaviszonyba?
Részlet a válaszából: […] ...az átadás előtti közalkalmazotti jogviszony figyelembevételét az újonnan létesített munkaviszony tekintetében (pl. a munkabér összege, a próbaidő kikötésének a tilalma, a jogviszony időtartama, a napi munkaidő mértéke, a jogfolytonosság, valamint a felmondási idő és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Alpolgármester – a munkáltatói jogkör határai

Kérdés: A település polgármestere lemondott, ugyanezen időpontban szűnik meg a jegyző jogviszonya is nyugállományba vonulása okán. Az alpolgármester jogosult-e a jegyzői pályázat lebonyolítására és az új jegyző kinevezésére?
Részlet a válaszából: […] ...és van a pályázati feltételeknek megfelelő jegyzőjelölt, a kinevezett részére célszerű a kiköthető leghosszabb, hat hónapig terjedő próbaidőt megállapítani. A kinevezésben ugyanis – ideértve a jegyzői kinevezést is – a közszolgálati jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Közszolgálati jogviszony létesítésével kapcsolatos kérdések

Kérdés: 1. A Kttv. 62/A. §-a szerint, ha a kormánytisztviselő a kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnését vagy megszüntetését követő 30 napon belül újabb kormányzati szolgálati jogviszonyt létesít, kormányzati szolgálati jogviszonyát folyamatosnak kell tekinteni. Figyelembe véve a Kttv. 260/C. §-át, polgármesteri hivatalnál való közszolgálati jogviszony létesítése esetében is érvényes a fenti szabály? 2. Amennyiben igen, akkor a kinevezés során a Kttv. 46. §-ának (1) bekezdése alapján próbaidő nem köthető ki? 3. A Kttv. 69. §-a (11) bekezdésének b) pontja alapján a köztisztviselő új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időszak számítása során a korábbi jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét három év jogviszonyban töltött idővel csökkentett mértékben figyelembe kell venni? 4. A Kttv. 133. §-ának (8) bekezdése alapján a korábbi munkáltató által a tárgyévre megállapított eltérítés mértékére az új munkáltatónál a tárgyévben akkor van lehetőség, ha a jogviszony létesítését követő 45-60 napon belüli, soron kívüli teljesítményértékelése alapján megállapításra kerülhet? 5. Amennyiben próbaidő nem köthető ki, és folyamatosnak tekintendő a jogviszony, a belépés napjával fennmarad-e a korábbi munkáltatónál megállapított közigazgatási alapvizsga/szakvizsga határidő, vagy a Kttv. 122. §-ának (4) bekezdése szerinti szakvizsga teljesítéséhez kapcsolódó fizetési fokozatban való ún. átsorolásstop? 6. Amennyiben az alapvizsga/szakvizsga már teljesített, a Probono felületéhez kapcsolódó képzési kötelezettség szintén a belépés napjától kötelező? Vagy mindezeket felülírja a Kttv. 122. §-a a határidők megállapításával? 7. Vajon az adományozott cím elveszik a címmel rendelkező köztisztviselő Kttv. 62/A. §-a szerinti jogviszony-létesítése esetében, tekintettel arra, hogy nem rendelkezik a jogszabály erre vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] ...Válaszunk igen, a Kttv. 62/A. §-ának hatálya alá tartozó esetekben a Kttv. 46. §-ának (1) bekezdése alapján nem köthető ki próbaidő.3. A végkielégítésre való jogosultság tekintetében a válasz – az alábbi részletekre is figyelemmel – szintén igen. A Kttv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Jegyző próbaideje

Kérdés: Polgármesteri hivatalunkban új jegyző kinevezésére kerül sor. Vita merült fel abban a kérdésben, hogy kell-e próbaidőt kikötnünk a jegyző esetében?
Részlet a válaszából: […] ...11/B. § (1) bekezdés szerint a kinevezésbena közszolgálati jogviszony létesítésekor legalább három, de legfeljebb hathónapig terjedő próbaidőt kell kikötni. A próbaidő kötelező kikötése a jegyzőreis vonatkozik, tekintettel arra, hogy közszolgálati jogviszonyban áll...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.

Jegyző – kinevezés és próbaidő

Kérdés: Ha polgármesteri hivatalunkban a jelenleg dolgozó aljegyző nyerné el a jegyzői pályázatot, akkor kellene-e részére próbaidőt kikötni, tekintettel arra, hogy közszolgálati jogviszonya jelenleg is fennáll?
Részlet a válaszából: […] ...a pályázati eljárás lefolytatása nélkül adhatóvezetői kinevezésre, megbízásra vonatkozó rendelkezés nem alkalmazható, ezért apróbaidő kikötése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.