Köztisztviselői díjazás és az új garantált bérminimum

Kérdés: Helyesen járunk-e el évek óta a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott, nem személyi illetményben részesülő köztisztviselők tekintetében, amikor a minimálbér és a garantált bér emelkedésekor az alapilletmény változatlan marad, és a garantáltra való kiegészítéséhez adjuk hozzá azt az összeget, amennyivel nőtt a garantált bérminimum? Így 2023 decemberében ezeknek a kollégáknak 29.600 Ft-tal emelkedett a garantáltra való kiegészítése. Felmerült a gyanú, hogy csak az új garantált bérminimum összegéig, azaz 326.000 Ft-ig lehetett volna legfeljebb elmenni a kollégák illetménye tekintetében. Így ugyanis lehetséges, hogy mindig sokkal többet kaptak, mint kellett volna, amit a mostani február végi illetményeltérítésnél azért lehet még korrigálni. Szeretnénk a jövőben helyesen és pontosan meghatározni az év eleji (év végi) illetményeket.
Részlet a válaszából: […] Az 508/2023. Korm. rendelet értelmében a kötelező legkisebb munkabért és garantált bérminimumot első alkalommal a 2023. december hónapra járó munkabérek, illetve illetmények megállapításánál kell alkalmazni. Az 508/2023. Korm. rendelet 1. §-a (2) bekezdésének c) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

Garantáltbérminimum-emelés és a köztisztviselői illetmény

Kérdés:

A 2023. december 1. napjától hatályos 508/2023. Korm. rendelet szerinti minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelkedés hogyan érinti abban az esetben a köztisztviselőt, ha önkormányzati keresetkiegészítést is kap? A köztisztviselő illetménye nem csökkenhet, viszont, ha "beletöltődik" az önkormányzati kiegészítésbe, akkor pont annyi marad, és nem emelkedik az illetménye. Hogyan emelhető úgy az illetmény, hogy a munkavállaló az 508/2023. Korm. rendelet szerinti illetményemelést is megkapja?

Részlet a válaszából: […] ...31-éig terjedő időszakra legfeljebb 50%-kal megemelheti.Megoldás lehet még a személyi illetmény. A jegyző, illetve a főjegyző – a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a képviselő-testület hivatalánál...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Közterület-felügyelő díjazása – az önkormányzati hatáskör

Kérdés: Közterület-felügyeletünknél a munkáltató szeretne közterület-felügyelői pótlékot bevezetni. Mivel a Kttv. konkrétan a közterület-felügyelői pótlékot nem nevesíti, mi módon, milyen jogcímen teheti ezt meg a munkáltató? Adhat-e egyéb pótlék címszó alatt ilyen pótlékot, vagy a képviselő-testület rendeletben meghatározhatja-e ezt a pótlékot a közterület-felügyelet köztisztviselői számára? Tudomásom szerint a Magyar Államkincstár által üzemeltetett KIRA-rendszer tartalmazza az egyéb pótlékot, de a Kttv.-ben az egyéb pótlékot a jogalkotó nem nevesíti.
Részlet a válaszából: […] ...személyi illetmény is. A Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával a jegyző, illetve a főjegyző állapíthatja meg....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Személyi illetmény visszavonhatósága

Kérdés: Az egyik köztisztviselő közel egy éve folyamatos táppénzen van, személyi illetményben részesült eddig. Ha a múlt évben nem volt teljesítményértékelése, vissza kell venni a személyi illetményt, és újra át kell állítani a besorolás szerinti illetményt neki? A GYED-en lévő kolléganőnknek 25%-kal el van térítve az illetménye. Neki is vissza kell állítani az illetményét az eredeti besorolás szerinti illetményre, mivel neki csak fél év értékelése volt?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselőnek a Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a vármegyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző. Személyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Személyi illetmény – összegszerűségi kérdések

Kérdés: Polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselő vagyok. A munkáltatóm 2022. március 1-jétől személyi illetményt állapított meg részemre 350 000 Ft összegben. (2020. április 1-jétől "soros előrelépés" keretében II. besorolási osztály 14-es fokozatba léptem, 50%-os illetményeltérítéssel, nyelvvizsgapótlékkal együtt az illetményem 327 000 Ft.) 2022. április 1-jétől a "soros előrelépés" keretében II. besorolási osztály 14-es fokozatból 15-ös fokozatba sorolás esetén az 50%-os illetményeltérítéssel és a pótlékokkal együtt az illetményem 390 000 Ft lenne. A munkáltatóm március 1-jével megszünteti az 50%-os illetményeltérítést, és személyi illetményt ad, hogy kevesebb legyen a munkabérem. Én ezt rendkívül igazságtalannak tartom. (Az 50%-os illetményeltérítést 2014. március 1-jétől kaptam, tehát 8 éven keresztül, melyet éppen most szüntet meg.) Nem jogellenes az, hogy a 2022. március 1-jétől adott személyi illetményem alacsonyabb lesz a 2022. április 1-jétől "járó" besorolás szerinti illetmény összegénél?
Részlet a válaszából: […] ...részére. E szerint a Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Személyi illetmény és a garantált bérminimum-emelkedés

Kérdés: Közös hivatalnál dolgozó köztisztviselő 2021. március 1. napjától személyi illetményre jogosult a törvény szerint (Kttv. 235. §) 2022. február 28-ig 240 000 forint összegben. 2022. január 1-jétől a garantált bérminimum összege 260 000 forintra növekedett. Hogyan járunk el helyesen: a személyi illetményét módosítjuk 260 000 forintra, vagy a személyi illetmény bértáblát megszüntetjük, és 2022. január 1-jétől besorolás szerinti alapilletmény + garantált bérminimumra való kiegészítés jogcímeken számfejtjük a bérét?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselőnek a Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző. További...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Illetménymegállapítás – gyermekgondozási szabadság után, részmunkaidőben

Kérdés: A GYED-ről visszatérő személyi illetménnyel rendelkező köztisztviselő 2021 decemberében kíván a munkába visszaállni. A CSED és GYED időszak alatti szabadságát 2022 februárjáig kívánja kivenni, majd utána 6 órában szeretne dolgozni. Decemberben az illetmény 6 órára történő módosításánál a besorolás szerinti illetményét vagy a két évvel korábban megállapított személyi illetményét kell alapul vennünk?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselőnek a Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző. Személyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Személyi illetmény sorsa – a jogosultság kérdései

Kérdés: GYED-ről visszatérő jegyzőnk a gyermek születése előtt személyi illetményben részesült. Miután szabadságát kivéve visszatér dolgozni (márciusban), szeretné, ha személyi illetménye megemelésre kerülne. (Szerintünk nem lehet azonnali személyiilletmény-emelés, esetleg a következő évtől teljesítményértékelés/minősítés alapján, vagy a Kttv. 133. §-ának (10) bekezdése figyelembevételével 45-60 nap elteltével.) Mikor van erre legkorábban lehetőség? Kérése esetén kivehető-e a személyi illetményből a Kttv. 255. §-a szerinti illetménybe? Mikortól? Ez esetben a Kttv. 133. §-ának (3) bekezdése alapján mikortól téríthető el? Esetében a személyi illetmény vagy a besorolási illetmény esetén alkalmazható-e a Kttv. 133. §-ának (10) bekezdése?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. 254. §-ának (2) bekezdése előírja, hogy a jegyző részére a polgármester – a minősítésétől, ennek hiányában a teljesítményértékeléstől függően – személyi illetmény megállapítására is jogosult. A Kttv. 246. §-ának (1) bekezdése szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Személyi illetmény megállapítása és megváltoztathatósága

Kérdés: A képviselő-testület hivatalában személyi illetmény került megállapításra 2017. március 1-jétől 2018. február 28-áig. Megemelheti-e a munkáltató ezen időtartamon belül a személyi illetmény összegét? Amennyiben igen, akkor már 2018. január 1-jétől is megtehette-e? Új köztisztviselő belépése esetén a kinevezéstől számított 2 hónap múlva elvégzett teljesítményértékelést követően lehet-e év közben is megállapítani személyi illetményt a tárgyévet követő év február végéig?
Részlet a válaszából: […] ...köztisztviselőnek a Kttv.-ben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző. Személyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Személyi illetmény összegének emelése

Kérdés: Képviselő-testület hivatalában személyi illetmény került megállapításra 2017. március 1-jétől 2018. február 28-ig. Megemelheti-e a munkáltató ezen időtartamon belül a személyi illetmény összegét? Amennyiben igen, akkor már 2018. január 1-jétől is megteheti? Új köztisztviselő belépése esetén a kinevezéstől számított két hónap múlva elvégzett teljesítményértékelést követően lehet-e év közben is megállapítani személyi illetményt a tárgyévet követő év február végéig?
Részlet a válaszából: […] ...a törvényben meghatározott illetményrendszerre vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg – a polgármester, a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke jóváhagyásával – a jegyző, illetve a főjegyző. A Kttv. idén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.
1
2