Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónál töltötte volna el [Kjt. 25/B. § (4) bek.]. A fentiekben leírt esetben sem kell végkielégítést fizetni, vagy külön pályázatot kiírni a közalkalmazottak számára. A szabadság tekintetében azonban megítélésünk szerint a közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Óvodavezető által jegyzett felmentés érvényessége

Kérdés: Az óvoda vezetésére kiírt pályázat – pályázó hiányában – eredménytelennek bizonyult. A fenntartó ezt követően egy évre olyan személyt bízott meg a magasabb vezetői feladatok ellátásával, aki nem rendelkezett pedagógus-szakvizsga keretében megszerzett intézményvezetői szakképesítéssel. Az új vezető a jogviszonyomat felmentéssel megszüntette. A jogviszonyom jogellenes megszüntetése iránti perben hivatkozhatok-e a képviselő-testületi határozat semmisségére, azaz érdekeltnek vagyok-e tekinthető a képviselő-testületi határozat vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...Az Nkt. 99. §-ának (18) bekezdése tartalmaz egy olyan szabályt, melynek értelmében, ha az intézményvezetői megbízásra irányuló pályázati eljárás azért nem vezetett eredményre, mert egyetlen pályázó sem rendelkezett pedagógus-szakvizsga keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.

Óvodavezető összeférhetetlensége

Kérdés: Az önkormányzat pályázatot írt ki óvodavezetői poszt betöltésére. A jelentkező (az egyik jelenleg is ott dolgozó óvónő) megfelelt a feltételeknek, azonban ő a családi betéti társaság beltagja, képviseleti joggal. A betéti társaságban férje autószerelőként dolgozik, fia pedig nemzeti dohányboltot vezet. Összeférhetetlen-e ez a vezetői kinevezéssel?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 41. §-a értelmében a közalkalmazott nem létesíthet munkavégzésre irányuló további jogviszonyt, ha az a közalkalmazotti jogviszonya alapján betöltött munkakörével összeférhetetlen. A magasabb vezető (óvodavezető) munkakörével, vezető megbízásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 11.

Főépítészi munkakör ellátása

Kérdés: Önkormányzatunknál új főépítészt bíznánk meg a feladat ellátásával. Ha munkakörét megbízás keretében (nem köztisztviselőként) látná el, akkor ehhez kell-e a képviselő-testület hozzájárulása? További kérdésünk, hogy ez esetben is kell-e pályázatot kiírni a főépítészi munkakörre?
Részlet a válaszából: […] A kérdésről 2009. október 1-jei hatállyal a 190/2009. Korm.rendelet rendelkezik. A 3. § (1) bekezdése szerint a főépítészi feladatkör – a(2) bekezdésben foglalt kivétellel – köztisztviselői kinevezéssel látható el. Azemlített (2) bekezdés kimondja, hogy a települési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.