"Employer of Record" – elhatárolása a munkaerő-kölcsönzéstől

Kérdés: Egy, az utóbbi időben egyre elterjedtebb jogintézmény, illetve kapcsolatrendszer értelmezésében, a munkaerő-kölcsönzéstől való elhatárolásban kérjük a segítségüket, mégpedig az "Employer of Record" (EOR) intézményével kapcsolatban. Ez alatt olyan, valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező szervezeteket értünk, amelyek megállapodást kötnek egy többnyire (de nem kizárólag) harmadik országbeli vállalattal, hogy a nevükben – de facto helyettük – alkalmazzák az általuk megjelölt munkavállalókat és fizessék a munkabérüket, ezek mellett pedig felelősséget is vállalnak a foglalkoztatási és adózási kérdésekben. Tehát egy EOR-vállalat kvázi a munkáltató szerepét veszi át, és ellátja a HR-rel, bevándorlással és bérszámfejtéssel kapcsolatos jogi és adminisztratív teendőket. Ugyanakkor a napi munkavégzésben az EOR nem vesz részt, nem ad utasításokat a munkavállalóknak, és nem is ellenőrzi munkavégzésüket. A struktúra használata – elméletileg – lehetővé teszi a harmadik országbeli vállalatok számára, hogy közvetve, helyi jogi személy létrehozása nélkül "foglalkoztassanak" munkavállalókat egy tagállamban. Fontos, hogy az EOR-vállalat a megbízó harmadik országbeli vállalat által megjelölt személyt alkalmazza, tehát toborzási tevékenységet nem végez. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a tényleges felügyeleti és irányító szerepet az EOR-vállalattal szerződésben álló munkáltató látja el, például meghozza a javadalmazásra, a munkavállaló feladataira és felelősségeire, a projektekre és a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó valamennyi döntést. Az EOR ezen tevékenységek adminisztratív és jogi hátterének biztosításáért felel. A fent ismertetett jellemzők alapján felfedezhető-e különbség a magyar jogban ismert és alkalmazott munkaerő-kölcsönzés és az EOR között, vagy a két intézmény megfeleltethető-e egymásnak? Amennyiben nem azonosak, létezik-e az EOR-t szabályozó jogszabály a magyar jogban, vagy teljesen ismeretlen és szabályozatlan még ez a jogintézmény? Amennyiben az EOR-tevékenység munkaerő-kölcsönzésnek minősül, azonban a vállalat nincsen munkaerő-kölcsönzőként nyilvántartásba véve, ennek milyen következményei lehetnek, továbbá a munkavállaló erre a kötelezettségszegésre történő hivatkozással közvetlenül érvényesíthet bármilyen igényt? Amennyiben igen, melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...foglalkoztatja mások nevében a munkavállalót – megállapítható, hogy valójában munkaerő-kölcsönzésről van szó. A hatósági nyilvántartásba vétel nélkül végzett munkaerő-kölcsönzés esetében kötelező a munkaügyi bírság kiszabása, és ez sérti a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Államitámogatás-visszatérítés engedély nélküli foglalkoztatás miatt?

Kérdés: Cégünket a Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőség külföldi állampolgárok munkavállalási engedély nélkül történő foglalkoztatása miatt a Munkaerő-piaci Alapba történő befizetésre kötelezte, és cégünkről az adatokat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség nyilvántartásában közzétette. A befizetési kötelezettségünknek eleget tettünk. Felmerülhet-e ennek ellenére, hogy a részünkre a jogsértést megállapító felügyelőségi határozatot megelőzően juttatott állami támogatást vissza kell fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] Az Áht. 15. § (1) bekezdése alapján a központiköltségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból akkor nyújthatótámogatás, ha a támogatás iránti kérelem benyújtója megfelel a rendezettmunkaügyi kapcsolatok feltételeinek. E feltételek teljesítése hiányában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Rendezett munkaügyi kapcsolatok – a mentesülés egy kérdése

Kérdés: Ügyfelemet 2009 augusztusában pénzbírsággal sújtotta az APEH, mert a helyszíni hatósági ellenőrzés időpontjában még nem jegyezte be az alkalmi munkavállalói kiskönyvekbe a foglalkoztatás megkezdését. Ügyfelem az összes munkavállalót bejelentette utólag és nemcsak a pénzbírságot fizette be, hanem a járulékokat is. Elképzelhető, hogy az Áht. legújabb módosítása értelmében törölve lett a rendezetlen munkaügyi kapcsolatokkal összefüggő feketelistáról? Eddig nem kaptam hivatalos megerősítést, valóban így történt-e. Hol állítják össze a listát, eddig ugyanis csak az OMMF-től kaptam érdemi választ? Elérhető esetleg a teljes országra, illetve minden erre illetékes hatóságra kiterjedő egységes kimutatás? Hol kérhetek egységes hatósági igazolást arról, ha ügyfelem jogosult állami támogatás igénybevételére?
Részlet a válaszából: […] ...tekintetében az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülésétellenőrző hatóság által az Ebktv. alapján vezetett nyilvántartásbólnyilvánosságra hozott adatokat tartalmazó iratok [FMM rendelet 2. § (1) bek.].Az FMM rendelet további szabálya szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Rendezett munkaügyi kapcsolatok korábbi megsértése – mégis járhat támogatás?

Kérdés: 2008. év végén az OMMF Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége munkaügyi ellenőrzést tartott nálunk. Ennek során megállapították, hogy megsértettük az Mt. 118/A. § (4) bekezdését, mivel a munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját csak szóban közöltük az alkalmazottainkkal. A mulasztás miatt bírságot nem szabtak ki ránk, de határozatban köteleztek a szabálytalanság megszüntetésére. Áprilisban rákényszerültünk, hogy pályázzunk az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló központi programra. Pályázatunk elbírálása még nem történt meg. A rendezett munkaügyi kapcsolatok szempontjából releváns, de csak kismértékű formai hiba miatt lehetséges, hogy pályázatunk kizárásra kerül?
Részlet a válaszából: […] ...pályázatuk beadása óta hatályba lépett Rmktv. a rendezettmunkaügyi kapcsolatok követelményét és a hatósági nyilvántartás tartalmát 2009.június 1-jétől jelentősen átalakította. Az átmeneti rendelkezések alapján ahatóságok törölték a nyilvántartásukból azokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.