Továbbképzési kötelezettség – az elmulasztás következményei

Kérdés: A költségvetési szerv és a köztulajdonban álló gazdasági társaság vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszerrel kapcsolatos képzési kötelezettséget (ÁBPE) ír elő a 370/2011. Korm. rendelet és a 22/2019. PM rendelet. A jogszabály kimondja, hogy a költségvetési szerv vezetője (a kinevezést követően egy éven belül) vagy az általa kijelölt vezető állású személy kétévente köteles a továbbképzésen részt venni, az arról szóló igazolást a munkáltatójának leadni. A vezető a megválasztásakor, illetve a vezetői kinevezése, megbízása alatt köteles-e részt venni az ÁBPE-képzésen, -vizsgán, vagy elegendő, hogy az általa vezetett intézményben már rendelkezik egy kijelölt személy, aki kétévente elvégzi a képzést? Mi szabályozza azt, hogy a vezető helyett az általa kijelölt vezető állású munkavállaló vegyen részt a képzésen? Amennyiben a vezető vagy a helyette kijelölt személy nem teljesíti a megadott határidőben az ÁBPE-képzést, az eredményről szóló igazolást nem mutatja be az irányító szerv vezetője felé a tárgyév december 31-ig, milyen szankciót alkalmazhatnak vele szemben? Mely jogszabály rendelkezik a szankció alkalmazásáról? A 39/2020. EMMI rendelet 4. §-a kimondja, hogy amennyiben a vezető állású kulturális intézmény vezetője két éven belül nem mutatja be az igazoló okiratot, akkor nem foglalkoztatható tovább a munkakörében. A többi költségvetési szerv, gazdasági társaság esetében mely jogszabály rendelkezik a szankciókról?
Részlet a válaszából: […] ...képzési kötelezettséget. Eszerint, ha egy költségvetési szerv vezetője vagy gazdasági vezetője szerepel a belső ellenőrzést végzők nyilvántartásában, és emiatt továbbképzésre kötelezett, elegendő a belső ellenőrök részére meghirdetett képzéseken részt vennie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Kisközségben ki lehet gazdasági vezető?

Kérdés: Községünk lakosainak száma 3000 fő alatt van. A Ktv. szerint 3000 fő alatti önkormányzat hivatalában a jegyzőn kívül vezetői megbízást más nem kaphat. Kérdésünk, hogy ki lehet nálunk gazdasági vezető? Milyen képesítéssel rendelkezzen?
Részlet a válaszából: […] ...akönyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok ellátása tekintetébenszerepelnie kell az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásokvalamelyikében, továbbá rendelkeznie kell a tevékenység ellátására jogosítóengedéllyel, igazolvánnyal. Az Ámr. 18...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.
Kapcsolódó címkék: