Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony megszűnése időpontjának, valamint a munkanap naptári naptól eltérő meghatározására vonatkozó szabályoknak eltérő a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Túlfizetés visszavonása munkaidőkeretben, nettó összegben

Kérdés: Munkavállalóink jelentős részét éves munkaidőkeretben foglalkoztatjuk. Ha a munkavállaló felmond, és ebből adódóan munkaidő-tartozása keletkezik, akkor a bruttó vagy a nettó bért követelhetjük vissza? Ha csak a nettó bért, akkor a járulékkal mi történhet, hiszen ha visszakérjük a NAV-tól, az olyan, mintha fizetés nélküli távolléten lett volna, viszont a munkáltatónak a bruttó bér a kár?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Ennek során az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Munkaviszony megszűnése munkaidőkeretben – a napok minősítése

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 209. számában a 4090. számú kérdéssel kapcsolatban kérdezzük, hogy a járvány miatt nem ledolgozott, de kifizetett napok a visszavonás miatt visszamenőlegesen igazolt, nem fizetett napok lesznek? Vagy fizetés nélküli szabadság? A járvány idején pihenőnapként adtuk ki őket a munkaidőkereten belül. Ebben az esetben, ha valakinek ez folyamatosan akár több mint 30 nap volt, annak a folyamatos biztosítása is megszakad?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Ennek során az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Munkaviszonyok jogfolytonossága és az esetleges hátrányok

Kérdés: "A" cég és "B" cég tulajdonosa ugyanaz. Az "A" cég egyes munkatársait át szeretné tenni a "B" céghez. Minden dolgozónak maradna ugyanaz a munkaköre, beosztása, bére, csak a munkáltató változna. Az "A" cégnél megszűnne a munkaviszony, a "B" cégnél pedig létrejönne az új munkaviszony. A dolgozók "A" cégnél töltött idejét elismernénk, "jogfolytonos" lenne az új munkaviszony. Milyen hátrányaik keletkezhetnének ennek ellenére a munkahelyváltás miatt?
Részlet a válaszából: […] ...a másik cégnél munkaviszonyban töltött időt, a felsorolt szabályok tekintetében nem éri hátrány a munkavállalókat. Ugyanakkor a munkaviszony megszűnésének és egy másik céggel – akár egy nap kihagyás nélkül – létesített új munkaviszonynak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Munkaviszony megszűnésének időpontja

Kérdés: Melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya annak a munkavállalónak, aki az adott héten éjszakai műszakban – 22 órától 6 óráig – dolgozik, és például november 21-én, szerdai napon jött utoljára dolgozni? Helyes az a szemlélet, mely szerint a biztosítási jogviszony járulékfizetéshez kötött, ami utoljára november 21. napja vonatkozásában áll fenn? Vagy a következő nappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél utáni időszakban is történt még munkavégzés? Hogyan járok el szabályosan?
Részlet a válaszából: […] ...Álláspontunk szerint, mivel a tényleges munkavégzése november 21-én 22 órától másnap, november 22-én reggel 6 óráig tart, a munkaviszony megszűnése napjának november 22-ét kell tekinteni. A munkaviszony utolsó napja azért ez a nap lesz, mert aznap a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Igazolások kiadása a "másodállás" megszűnésekor

Kérdés: Másodállás megszűnése esetében milyen igazolásokat kell kiadnia a munkáltatónak kötelezően?
Részlet a válaszából: […] ...és kötelezettségek illetik meg, illetve terhelik valamennyi, a köznyelvben ekként hívott munkaviszonyban. Ebből következően valamennyi munkaviszony megszűnése vagy megszüntetése esetén is ugyanazokat az igazolásokat kell kiadni a munkavállaló részére. A munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Munkaszerződés-módosítás a gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadság alatt

Kérdés: A CSED folyósítása alatt lehet módosítani a munkaszerződésemet határozatlan időből határozottra? Ha igen, engem ez azonkívül, hogy a 3 év letelte után (CSED, GYED, GYES után) már nem lesz munkahelyem, a munkaviszony fennállása alatt érinthet hátrányosan (pl. az ellátások szempontjából)?
Részlet a válaszából: […] A felek a munkaszerződést közös megegyezéssel bármikor, így a kérdés szerinti fizetés nélküli szabadság alatt is írásban módosíthatják (Mt. 58. §). Ezért nincs törvényi akadálya, hogy a munkáltatójával megállapodva az Ön határozatlan időre szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 30.

Kárigény érvényesítése munkabaleset okán

Kérdés: Kiküldetésben dolgoztam magyar húsipari területen működő vállalkozásnál külföldön. Más által okozott munkahelyi balesetet szenvedtem. Baleseti jegyzőkönyvet nem készítettek Németországban. Hazaküldtek Magyarországra ingyenes orvosi ellátás és táppénzre vétel miatt. Két nap múlva a munkáltatóm megszüntette a munkaviszonyomat, amiről csak két hónap múlva tájékoztatott. Azon idő alatt a táppénz folyósítását megszüntették, mivel a munkaviszonyom, biztosítási jogviszonyom megszűnt. Mit tehetek?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozata a közléssel vált hatályossá [Mt. 15. § (4) bek.], azaz a munkaviszonya leghamarabb akkor szűnt meg, amikor az arról szóló jognyilatkozatot a munkavállaló megkapta. A munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 23.

Felmondási idő – önkényes munkáltatói rövidítéssel

Kérdés: Munkaviszonyomat felmondtam, kiszámolva, hogy akkor teljen le a felmondási idő, amikortól él az új állásom. A munkáltatóm közölte, hogy nem ragaszkodik a felmondási időm ledolgozásához. A háziorvosnál szembesültem vele, hogy ezen azt értette, hogy már másnap kijelentett az adóhatóságnál. Megteheti ezt? Mit tehetek ilyen helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a kérdésben foglalt esetben a felmondási időt önkényesen lerövidítette, ezáltal a munkaviszony megszűnésének időpontját egyoldalúan előrehozta. Az Mt. 69. §-a határozza meg a felmondási idő mértékét, mely minimálisan 30 nap, és munkáltatói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Munkavállaló tartozásai és beteg­szabadságának megállapíthatósága

Kérdés: 2012. július 1. utáni munkaviszony megszűnése esetén nem kell/lehet kiadni a MIL-lapot. Mi a helyes eljárás az új munkaviszony létesítésekor a munkabért terhelő letiltásokra vonatkozóan? Nyilatkoztatni kell a munkavállalót, hogy milyen levonás terheli a munkabérét? Honnan lehet megtudni, hogy mennyi a tartozásának az egyenlege? A munkáltatónak milyen felelőssége, illetve készfizető kezessége van, ha nincs a birtokában a letiltásra vonatkozó irat? Másik kérdésünk: a munkavállalónak a tárgyévben kivett betegszabadságról nyilatkoznia kell-e, ha tévesen nyilatkozott, vagy nem tudja, hogy mennyi betegszabadságot vett igénybe, akkor mi a helyes eljárás? Ha tévesen nyilatkozott, annak milyen vonzatai lehetnek?
Részlet a válaszából: […] ...elő a munkaviszony megszüntetésekor munkáltatói igazolás (C.0243-74 nyomtatvány) kiadását. Ekkortól a következő igazolásokat kell a munkaviszony megszűnésekor a munkáltatónak kiadnia:– a kifizetett munkabérről való elszámolás az Mt. 155. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.