Tanulmányi szerződés megszegéséből eredő igény

Kérdés: Intézményünk három dolgozójával tanulmányi szerződést kötöttünk. A szükséges végzettséget a tanulmányi szerződésben kitűzött határidőn belül nem szerezték meg, ezért szerződésszegés okán felszólította őket a munkáltató a visszatérítésre. Az intézmény székhelye 2021-ben átadásra került az egyháznak, az egyik dolgozó – aki a tanulmányi szerződéssel érintett – munkáltatója így megváltozott. A másik két dolgozó a régi intézménynél maradt, tehát esetünkben a munkáltató személye nem változott meg. Az egyik dolgozó megkezdte a visszafizetést (ő az egyike azon dolgozóknak, aki a régi intézménynél maradt), a másik kettő nem teljesített. Az a két dolgozó, akinek esetében a munkáltató személye nem változott, mindketten munkában maradtak, állandó létszámhiány miatt a munkáltató nem akart megválni tőlük. 2022-ben ők ketten megszerezték a szükséges végzettséget. Követelheti-e a munkáltató továbbra is a tanulmányi szerződés megszegése miatt a visszatérítést azoktól a dolgozóktól, akik nála maradtak, de az idei évben – késve – megszerezték a végzettséget? Illetve megteheti-e azt, hogy a visszatérítéstől eltekint (amennyiben igen, szükséges-e ehhez egy különmegállapodás stb.)? Azon dolgozó esetében, aki a másik munkáltatóhoz került időközben, ki követelheti a visszatérítést, a régi vagy az új munkáltató (az átadásról szóló megállapodásban a tanulmányi szerződés nem lett külön nevesítve)? Átszállt-e a visszakövetelés joga az új munkáltatóra?
Részlet a válaszából: […] ...folytatja, és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül a munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg [Mt. 229. § (1) bek.]. A munkáltató elállhat a tanulmányi szerződéstől, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Tanulmányi szerződés – munkavállalói megszegés

Kérdés: Előző évi (szeptemberi) tanulmányi szerződést követően, januári sikeres vizsgán túl, egyik munkatársam februárban beadta a felmondását. Egyéves tanulmányi szerződést írt alá, így az még nem járt le. Mit tehet ilyenkor a munkáltató? Jogos, ha az időarányos részt szeretné visszafizettetni az alkalmazottal, illetve a munkaidő-kedvezményt?
Részlet a válaszából: […] ...esetben a munkavállaló a tanulmányok sikeres befejezését, 2020 januárját követő egyéves időszakra vállalta, hogy azt a munkáltatónál munkaviszonyban tölti [Mt. 229. § (1) bek.]. Azzal tehát, hogy februárban felmondott, megszegte a szerződésben foglalt vállalását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Többletszabadság visszafizetése

Kérdés: A régi Mt. szabálya szerint, ha a munkavállaló a munkaviszonya megszűnéséig több szabadságot vett igénybe annál, mint ami a munkáltatónál töltött időre megilletné, a különbözetre kifizetett munkabért köteles visszafizetni. Ilyen szabályt nem találok az Mt.-ben, ez azt jelentené, hogy a munkavállalónak nem áll fenn ilyen visszatérítési kötelezettsége? Visszakövetelhető-e munkavállalói tartozás vagy munkabérelőleg jogcímén?
Részlet a válaszából: […] ...volt található, és ilyen tartalmú rendelkezés az új törvényben valóban nem szerepel. Az Mt. 125. §-a csak annyit mond, hogy a munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt (távolléti díjjal) meg kell váltani. A 122. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 18.

Tanulmányi szerződés munkavállalói felmondása

Kérdés: Mi történik, ha a munkavállaló felmondja a tanulmányi szerződést, és azt 30 napon belül nem támadja meg a munkáltató a munkaügyi bíróságon? Ez esetben elfogadja a szerződés felmondását?
Részlet a válaszából: […] ...tanulmányokat folytatja, és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – belül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg [Mt. 229. § (1) bek.]. A munkáltató elállhat a tanulmányi szerződéstől, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 29.

Bértámogatás és Start kártya-kedvezmény együtt?

Kérdés: Védett foglalkoztatóként többségében megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatunk, akiknek bérköltségéhez kapcsolódóan állami támogatásban részesülünk. Start kártyával rendelkező, megváltozott munkaképességű pályakezdőt tervezünk felvenni. A pályakezdő bérköltségének kiszámításakor figyelembe vehető-e a Start kártyához kapcsolódó járulékkedvezmény? Van-e a munkáltatónak visszafizetési kötelezettsége, ha az újonnan felvett munkavállaló munkaviszonyát próbaidő alatt megszüntetné?
Részlet a válaszából: […] ...állapotnak, képzettségnekmegfelelő munkakörben legalább 12 hónapig vállalja, továbbá a támogatásfolyósításának időtartama alatt a munkaviszonyt a működésével összefüggő okbólnem szüntetheti meg.A Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.