Lemondás és a közintézmény megszűnése

Kérdés: A Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja alapján az egyik önkormányzati intézményünket 2020. szeptember 30. napjával megszüntettük, és az intézmény által ellátott közfeladatot az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság vette át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ebben az esetben az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya 2020. szeptember 30. napjával megszűnt, a megszüntetést követő nappal az új munkáltatónál pedig munkaviszony létesült. A Kjt. 25/A. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az átadó és átvevő munkáltató az átadást megelőző 30 nappal korábban – azaz 2020. augusztus 31-e előtt – a közalkalmazottak részére a szükséges tájékoztatást írásban megadta, az érintettek a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot megkapták. Ezt követően az intézmény három közalkalmazottja 2020. szeptember 28. napján írásbeli kérelmet nyújtott be a munkáltatóhoz, és lemondással kérte határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának 2020. szeptember 29. napjával történő megszüntetését, valamint a kéthavi felmentési időre járó távolléti díj egy összegben történő kifizetését, tekintettel arra, hogy az intézmény a következő napon megszűnik. Az új munkáltatóval a munkaszerződést egyikőjük sem kötötte már meg. A Kjt. 28. §-a szerint a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti, illetve a lemondási idő két hónap, és ezen időtartam egy részére vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkáltató megállapította, hogy az intézmény szeptember 30-án megszűnik, amiről a három személy is tudomással bírt, ezért részükre felmentési időt, illetve az erre az időszakra járó távolléti díjat nem állapította meg. A fentiek alapján szeptember 29-e után érvényesíthető lett volna-e a lemondási idő, illetve a lemondási időre járó távolléti díj?
Részlet a válaszából: […] ...A lemondási idő ugyan két hónap, a munkáltató azonban ezen időtartam egy részére vagy annak egészére mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. Jelen esetben a közalkalmazottak kérése az volt, hogy a jogviszonyuk szeptember 29. napján szűnjék meg, amit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Vezetők – a jogviszonyváltás után

Kérdés: A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról rendelkező Módtv. alapján a közalkalmazotti jogviszonyok 2020. november 1. napjával munkaviszonnyá alakulnak át, és ettől az időponttól kezdve a munkavállalók az Mt. alá tartoznak. Az Mt. 211. §-ának (1) bekezdése alapján a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. A kulturális intézmények jelenlegi vezetőinek van saját vállalkozásuk, amelyben egyéni vállalkozóként, beltagként is dolgoznak, valamint egyéb jogviszonyban állnak más munkáltatóval, ezek a jogviszonyok azonban nem kapcsolódnak az átalakulással érintett munkáltatók tevékenységi köréhez. Fenntarthatják-e vállalkozásukat (egyéni vagy társas vállalkozást, egyéb jogviszonyt) 2020. november 1-je után is, vagy választaniuk kell vezetői állás és a vállalkozás között? A vezetők jelenleg határozatlan időre szóló kinevezés alapján dolgoznak a könyvtárban, múzeumban, művelődési központban, az önkormányzat képviselő-testülete azonban a magasabb vezetői állásra pályázati eljárás alapján határozott időre adott megbízást, amely alatt a munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. 2020. november 1. után a polgármester köthet-e a vezetőkkel megbízási szerződést egyéb munkavégzésre?
Részlet a válaszából: […] ...van a munkaszerződést utóbb e vonatkozásban is módosítani.Az Mt. 211. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a vezető további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet. Ez a rendelkezés általános szabály szerint valóban kizárja, hogy a vezető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...2020. november 1-jei hatállyal alakul át munkaviszonnyá. Ha a munkáltató a felmentési idő egészére mentesíti a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól, erre az időszakra a Kjt. és az Mt. alapján is távolléti díjra lesz jogosult.Kérdés, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Nyugdíjba vonulás és a közalkalmazotti jogviszony munkaviszonnyá alakulása

Kérdés: 1956. augusztus 5-én születtem. Betöltött 64 év + 183 ledolgozott munkanap után mehetek el nyugdíjba, amely 2021. február 5-én jár le. Kulturális közalkalmazottként dolgozom mint fegyveres biztonsági őr. Szeretnék elmenni nyugdíjba 2021-ben, miként érinti ezt a november 1-jei közalkalmazotti jogviszony megszűnése? Alá kell írnom az erről szóló papírt? Ha nem írom alá, milyen következményei lesznek? Kinek kell felmondania? Kinek kell elindítani a nyugdíjazási kérelmet? Végkielégítést kaphatok, ha nem írom alá az új munkaszerződést? Igényt tarthatok-e a Kjt. szerinti végkielégítésre? Mennyi a mértéke? Hány havi végkielégítésre tarthatok igényt?
Részlet a válaszából: […] ...Ilyenkor a felmondási idő tartamának legalább fele alól a munkáltató köteles Önt mentesíteni – távolléti díj fizetése mellett – munkavégzési kötelezettsége alól [Mt. 69. § (2) bek., 70. §]. Végezetül arra is lehetőség van, hogy a munkaviszonyt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Vezető nyugdíjazása és a közalkalmazottiból a munkajogviszonyba lépés

Kérdés: Egyik kulturális intézményünk igazgatójának magasabb vezetői megbízása 2022-ben járna le. Időközben azonban betöltötte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, és tervei szerint 2020. július 1-jétől szeretné kérni a nyugdíjazását. Közalkalmazotti jogviszonya alapján 8 hónap felmentési időre jogosult, tehát közalkalmazotti jogviszonya eszerint 2021. február 28-án szűnne meg. Önkormányzatunk azonban a kulturális intézmények 2020. november 1-jétől történő átalakulásával (Módtv.) egyidejűleg az intézményt mint költségvetési szervet meg kívánja szüntetni, és feladatait a továbbiakban az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság útján látná el. A fent hivatkozott törvény 3. §-ának (9) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszony átalakulása a fennálló vezetői megbízásokat nem érinti. Miután azonban az intézmény mint költségvetési szerv 2020. október 31. napjával megszűnik, az intézményvezető magasabb vezetői megbízását is meg kell szüntetni. Ha a magasabb vezetői megbízás megszűnik, akkor értelmezésünk szerint november 1-jével az ő közalkalmazotti jogviszonya is átalakul munkaviszonnyá. Ha ezen időszak alatt ő már a Kjt. szerint korábban megállapított 8 hónapos felmentési idejét tölti, és a felmentési idő teljes időszakára felmentést kapott a munkavégzési kötelezettség alól, akkor ezt a munkaügyi intézkedést érinti-e bármilyen módon az, hogy a jogviszonya november 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyból munkaviszonnyá alakul?
Részlet a válaszából: […] ...hogy amennyiben a magasabb vezető a felmentési idejét tölti az intézmény megszűnésekor, és a felmentési idő teljes tartamára mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, az önmagában nem befolyásolja a közalkalmazotti jogviszonyának munkaviszonnyá történő átalakulását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Jogviszonyváltás felmentési idő alatt

Kérdés: 2017. január 1-jén a közalkalmazotti jogviszonyom jogállásváltozással munkaviszonnyá alakul, és ezzel egyidejűleg előreláthatólag 20%-os létszámleépítés várható. Az átvenni kívánt közalkalmazottakkal munkaszerződést kötnek, a többiek pedig, tudomásom szerint, végkielégítés megfizetése mellett felmondási idő nélkül távoznak. 2017. augusztus 30-án leszek öregségi nyugdíjra jogosult (63 és fél éves), de nőként már július 2-án elmehetnék a 40 éves szolgálati időm miatt. Szintén ekkor lennék jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra is közalkalmazottként. Ha 2016. november 2-án megkezdem a nyugdíj előtti 8 hónapos felmentésemet közalkalmazottként, mi történik velem január 1-jén? Velem is új munkaszerződést kötnek? Felmondhatnak nekem január 1-jén? Megkaphatom-e a jubileumi jutalmat, hiszen július 2-án már nem közalkalmazottként fogok nyugdíjba menni, de önhibámon kívül alakultak így az események?
Részlet a válaszából: […] ...a felmentés is), a jogviszonyváltásra vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni. Ebben az esetben Önt az átvevő munkáltatónál munkavégzési kötelezettség nem terheli, és a felmentés alapján az átadás, vagyis 2017. január 1-je és a közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 10.

Részmunkaidő kikötése

Kérdés: Részmunkaidőben foglalkoztatott pedagógus vagyok. A szerződésemben ez áll: részmunkaidős határozatlan időre kinevezett munkavállaló, heti 18 óra kötelező óraszámban. Kérdésem, hogy az egyéb feladatok (folyosói felügyelet, menzai felügyelet, reggel 7 órás ügyelet, értekezletek, kirándulások) tekintetében ugyanannyira vagyok-e kötelezhető, mintha teljes állásban dolgoznék?
Részlet a válaszából: […] ...főtevékenységre fordított időt érinti, hanem általában korlátozza azt az időt, amely erejéig a munkáltató a munkavállalót munkavégzésre és rendelkezésre állásra kötelezheti. Munkaszerződése így akkor szabályos, ha az nemcsak a kötelező óraszámot, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 29.

Foglalkoztatás osztott munkakörben

Kérdés: Cégünknél a rendészeti dolgozók két csoportba sorolhatók: a) a portaszolgálat, amely folyamatosan üzemel; itt napi 8 órában dolgoznak, órabérben, b) a belső rendészet, ahol havidíjasok piaci napokon és kamionok érkezésekor teljesítenek szolgálatot, szintén napi 8 órában. A portaszolgálat 0-24 órás. A munkakör készenléti jellegű, de ez nincs munkaszerződésében rögzítve. A másik csoport, a belső rendészet nagypiaci napokon (hétfő, csütörtök) járőrözik, árubeszállításkor (kedd, szerda, szombat) felügyel. Mivel mindkét munkakör szerepel a munkavállalók szerződésében, így szabadon helyezhetjük át őket. Fő gond a bér, mivel a fix havidíjas bér alapvetően a belső (pótlékmentes) szolgálat szerint magasabban lett megállapítva, így ha egy ilyen kollégát portaszolgálatra átsorolunk, a pótlékokkal jóval többet keres, mint az eredetileg kinti kollégák. Ha egy külsős meg bejön, itt nem kap pótlékot, ezért kevesebbet keres, mint szokott. A munkaköri leírása mindkét csoportnak egységes: Munkaideje heti 40 óra a vezetője által készített beosztásnak megfelelően. a) folyamatos portaszolgálati beosztásnál: 12 óra szolgálat, 24, illetve 48 óra szabadidő, b) külső-belső rendészként a nagypiaci napokon (hétfő, csütörtök) szolgálat a nyitva tartási időben, a vezető beosztása szerint. Egyéb napokon üzemidőben a vezető beosztásának megfelelően teljesít szolgálatot. Üzemidő piacnapokon: 06-18-ig. Piacnapok: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat. Üzemszünet: vasárnap és ünnepnapokon, és piaci napokon 18-06 óra között. Több esetben piacnapon nincsenek benn 6-18-ig, hanem beosztásuk igazodik a napi feladathoz, esetenként napi 8, 10 óra a munkavégzés. 1. Mit kell feltétlenül a munkaszerződésben rögzíteni? 2. Lehetséges-e egy olyan szabályozás, hogy órabéres lenne mindenki, és ha bent teljesít szolgálatot, akkor X Ft/óra a bére, ha pedig kint, akkor Y Ft/óra a bére? Itt konkrétan arra gondolunk, hogy a belsős órabér több lenne, mivel itt nagy a forgalom, fokozott odafigyelést követel a szolgálat, és nincs pótlék. A kinti szolgálat a műszakok miatt terhelő, erre adjuk a pótlékot, így a két csoport fizetése megközelítőleg azonos lenne, és nem lenne viszály, hogy ki hová van beosztva. Tehát nem a személyhez kötnénk a bért, hanem a szolgálati helyhez, és ez mindenkinek a szerződésében szerepelne. 3. Foglalkoztatásukkor mire kell figyelni, hogy törvényesen járjunk el? 4. Jól gondolom, hogy a piac nem folyamatos? 5. Milyen pótlékokat kell fizetni egyik és másik csoportnak?
Részlet a válaszából: […] ...illetve másik munkakörét,és az egyes munkakörök ellátásáért milyen munkabérre jogosult. A munkakörön ésa munkabéren túl kötelező a munkavégzési helyet is rögzíteni [Mt. 76. § (5)bekezdés], illetve azt is, ha a hosszabb teljes munkaidőben állapodnak meg afelek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Kiszervezés – a jogviszonyváltásról szóló tájékoztatás kérdései

Kérdés: Iskolánk technikai dolgozóit a fenntartó kiszervezi. A megbeszélések már megtörténtek. Május 14-én a közalkalmazottak megkapták a tájékoztatást, amelyet 15 munkanapon belül kell visszaadni, ha elfogadják a munkakört. Szóbeli kérdésre azt a választ kapták, hogy napi munkaidejük beosztása változatlan marad. Május 23-án eljuttattak minden közalkalmazottnak egy tájékoztatót az irányadó munkarendről, a szabadságról stb., kérve, hogy ezt is május 14-i dátummal vegyék át. Ebben már az irányadó munkarend egészen más. A közalkalmazottak nem fogadták el a visszadátumozást, de addigra már leadták a nyilatkozatukat, amikorra megkapták a tájékoztatót a leendő munkahelyükről. Mikortól kezdődik a 15 napos határidő, május 14-től, vagy május 23-tól? Városunkban van helyi járat ugyan, de kerékpárral közlekednek a dolgozók. Fél óra az út kerékpárral, napi szűk 2 óra annak, aki messzebb lakik. Jól járnak a beosztással? Van joga az átvevőnek ilyen feltételeket szabni a dolgozónak?
Részlet a válaszából: […] ...a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés, illetvekinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlat valamennyi elemét, így amunkavégzés helyének megjelölését is. Ez következik a Kjt. 25/ A. § (3)bekezdés megfogalmazásából, azaz nem felel meg e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.