Munkáltatói kárfelelősség a perben felülvizsgált szakvélemény alapján

Kérdés: Fennáll-e a munkáltatónak elmaradt jövedelem címén történő kártérítési felelőssége abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát a másodfokú orvosi szakvéleményről való tudomásszerzést követően azért szüntette meg, mert mind az első-, mind a másodfokú foglalkozás-egészségügyi orvos szakvéleménye szerint a munkavállaló az adott munkakörben történő foglalkoztatásra egészségi állapota miatt nem alkalmas, utóbb azonban a bíróság az első-, illetve másodfokú orvosi szakvéleményekben foglaltaktól eltérően szakértői vélemény alapján azt állapítja meg, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésekor egészségi állapota alapján alkalmas volt az adott munkakörben foglalkoztatásra? A kérdést feltevő munkáltató egy, a korábbi Mt. hatálya alatt megjelent, a BH 1990.362 döntésben szereplő érvelésre, illetve jogi következtetésre tud csak támaszkodni. Munkáltatóként ugyanis nincs tudomása arról, hogy a munkavállalónak milyen betegségei vannak, azok milyen súlyúak, illetve arról sem, hogy a betegség tartós-e. E lényeges tények ismeretének hiányában a munkáltató nem tudja érdemben vitatni az orvosi szakvéleményekben foglaltakat, ráadásul a másodfokú orvosi szakvéleménnyel szemben további jogorvoslati lehetőség is kizárt, továbbá az egészségi állapotuk miatt nem alkalmas személyeket a munkáltató a munkavédelmi jogszabályok alapján sem foglalkoztathatja.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaköri alkalmasság kérdésében adott orvosi szakvéleménye nem köti. Az e véleményen alapuló munkáltatói intézkedés (felmondás, munkaszerződés módosítása stb.) ellen indított munkaügyi vitában helye lehet orvosszakértő kirendelésének. Az egészségügyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Kiküldetés – időkorlát nélkül?

Kérdés: Kollektív szerződésünk az egy naptári évben elrendelhető kiküldetés időtartamát nem korlátozza, figyelemmel arra, hogy az Mt. lehetőséget ad kollektív szerződésben az eltérésre a naptári évenként számított 44 munkanapos törvényi korláttól. Egyes munkavállalók szerint a kollektív szerződés e pontja jogellenes, mivel a kiküldetés csak ideiglenes lehet. Megítélésünk szerint nem helytálló ez a következtetés, mivel a gyakorlatban soha nem alkalmazunk időkorlátozás nélküli kiküldetést. Önök szerint kinek van igaza?
Részlet a válaszából: […] ...kollektív szerződés ismertetett rendelkezése semmis, ezért aztnem lehet figyelembe venni. Megjegyzendő, hogy állandó "kiküldetésre" csak amunkaszerződés módosítása alapján kerülhet sor, mivel ez gyakorlatilag amunkavégzés helyének végleges jellegű megváltozását vonja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.

Átengedés működési körben felmerült okból

Kérdés: Átalakítást tervezünk a vállalat termelési struktúrájában. Előreláthatólag kénytelenek leszünk bizonyos ideig szüneteltetni a jelenlegi termelést, és valószínűleg 3-4 hétig nem tudjuk folyamatos munkával ellátni az alkalmazottakat. Hallottunk a más munkáltató részére történő "átengedés" intézményéről, azonban az Mt.-ben nem találjuk egyértelműen, hogy miként kellene eljárnunk.
Részlet a válaszából: […] A gyakorlatban a kirendelés olyan speciális formája azMt.-ben egyébként nem nevesített "átengedés", amelynek keretében amunkavállalót – a munkáltatók között létrejött ingyenes megállapodás alapján -más munkáltatónál történő munkavégzésre kötelezik. Az Ön által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Eredeti munkakörbe történő visszahelyezés – ha már betöltötték

Kérdés: Munkavállalónk rendkívüli felmondás után munkaügyi bírósághoz fordult, ahol a pert megnyerte. A bíróság döntése értelmében eredeti munkakörébe vissza kell helyezni, melyet időközben betöltöttek. Mi ebben az esetben a munkáltató helyes eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...illetve kirendeléssel más – a vele azonostulajdonosi körbe tartozó – munkáltatónál kötelezze munkavégzésre. Optimálisesetben a munkaszerződés módosítása nélkül bővíthető a létszám azáltal, hogy apernyertes munkavállaló visszahelyezése mellett a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 22.