Azonnali hatályú felmondás indokolása – hivatkozás a jogszabályhelyre

Kérdés: A munkavállalónk pénzügyi ügyintéző munkakörben dolgozik. Az informatikai rendszerünkből egyértelműen kitűnik, hogy három alkalommal egyenként 30-40 ezer forintot jogalap nélkül átutalt a munkáltató fizetési számlájáról saját magának, majd ezt később, rendszerint néhány hét múlva vissza is utalta. Összességében ugyan nem érte kár a munkáltatót, ugyanakkor kétséget kizáróan megingott benne a bizalma. Úgy döntöttünk, azonnali hatállyal megszüntetjük a munkaviszonyát, mivel a munkáltató számláján lévő pénzzel – ha időlegesen is, de – sajátjaként rendelkezett. Az azonnali hatályú felmondásra irányadó, tudomásszerzéstől számított 15 napos, az utolsó cselekmény elkövetésétől számított egyéves határidő még nem járt le. Az Mt. 78. §-a (1) bekezdésének a) vagy b) pontjára hivatkozzunk, hogy jogszerű legyen a munkaviszony megszüntetése?
Részlet a válaszából: […] A munkaviszony akkor szüntethető meg azonnali hatályú felmondással, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Okirat-hamisítás – mint az azonnali hatályú felmondás indoka

Kérdés: Az asszisztens kolléganő nem talált néhány fontos szerződést. Néhány nappal később átadta nekünk a keresett iratokat, azonban a felhasználásuk során megállapítottuk, hogy bár tartalmilag megfelelnek a keresett szerződéseknek, és látszólag a mi aláírásunkkal vannak ellátva, az aláírások ténylegesen nem tőlünk származnak. Mikor felelősségre vontuk, bevallotta, hogy nem találta meg az iratokat, ezért "pótolta", vagyis "ismét elő­állította" azokat. Mivel a kolléga gyakorlatilag meghamisította a szerződéseket, a továbbiakban nem tudunk megbízni benne. A magatartása megalapozná-e az azonnali hatályú felmondást?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Munkavállaló utasítása valóságtól eltérő nyilatkozattételre hatósági eljárásban

Kérdés: A munkavállalóink számára lehetséges-e jogszerűen olyan utasítást adni, hogy amennyiben a munkáltatónál hatósági eljárás (például munkaügyi ellenőrzés) indul, egyes tényekről a valóságtól eltérően, mindenkor a munkáltatóra kedvezőbb módon nyilatkozzanak?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 6. §-ának (2) bekezdése értelmében a munkavállaló és a munkáltató kölcsönösen köteles együttműködni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. Az Mt. 8. §-ának (1) bekezdése ezen túlmenően azt is kimondja,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Munkakör ellátásához szükséges bizalom

Kérdés: Az új Mt. 52. §-a (1) bekezdésének d) pontjában olvastuk, hogy "a munkavállaló köteles a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani". Mit jelent ez? Ha elvesztem a bizalmamat a munkavállalóban, akkor felmondhatok neki?
Részlet a válaszából: […] Az új Mt. indokolása szerint "a munkavégzés minőségének új mércéje", "általános- tehát a munkavégzésen túl is érvényesülő – magatartási szabály" a munkakörnekmegfelelő bizalom tanúsítása a munkavállaló részéről, "amely a munkaviszonybizalmi jellegéből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 11.