Intézményvezető-helyettesi poszt pályáztatása

Kérdés: Önkormányzatunk egyesítette óvodahálózatát, létrehozva így egy központi költségvetési szervet, melynek az egykori óvodák jogutódlással tagóvodái lettek. Az új intézmény élére a 326/2013. Korm. rend. 24. §-ának (2) bekezdése szerint pályáztatás nélkül került az intézményvezető, egy évre szóló intézményvezetői megbízással. Az intézményvezető-helyettesek és a tagintézményvezetők megbízása szintén egy évre szól. A fent hivatkozott 326/2013. Korm. rendelet 21. §-a egyértelműen definiálja a magasabb vezetők körét, mely szerint az intézményvezető-helyettes és a tagintézményvezető is magasabb vezetőnek minősül. A Kjt. 20/B. §-ának (1) bekezdése szerint "a magasabb vezető és a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra a 20/A. § (1) és (3)-(8) bekezdései alkalmazásával pályázatot kell kiírni". Ezzel ellenkezően azzal a gyakorlattal szembesültünk más kerületekben, és a mi intézményvezetőnk is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az intézményvezető-helyettesek és a tagóvoda-vezetők megbízása pályáztatás nélkül, az intézményvezető saját hatáskörében történő kijelölése útján lehetséges. A mi hivatali álláspontunk ettől eltérő, véleményünk szerint csak a Kjt. 20/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetekben tölthető be pályáztatás nélkül egy munkakör, illetve a már fent említett esetben a vezetői beosztás [326/2013. Korm. rend. 24. § (2) bek.]. Jól értjük, hogy esetünkben az egyesített intézmény intézményvezető-helyettesi pozícióit és a tagintézmény-vezető pozíciókat is pályázati kiírás útján lehet/kell betölteni? Ha igen, ezt a jogot ki és milyen jogszabályi felhatalmazás alapján gyakorolja, a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete, az általa ezzel megbízott polgármester, vagy a polgármester által megbízott intézményvezető?
Részlet a válaszából: […] Amint a kérdésben is szerepel, a köznevelési intézményben az intézményvezető-helyettes és a tagintézmény-vezető magasabb vezetői megbízásnak minősül. A magasabb vezetői posztok betöltésére vonatkozóan a Kjt. ágazatfüggetlen általános szabályait kell alkalmazni, kivéve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Felmondás és a munkáltató személyében bekövetkező változás

Kérdés: A cég egyik fióktelepén levő bolti egység értékesítésre kerül. Az értékesítés során a cég mint eladó és a vevő megállapodtak abban, hogy a vevő mint az egység új tulajdonosa tovább foglalkoztatja az egységvezetőt és a helyettest. Más munkavállalók azt kérik, hogy a munkáltató munkaviszonyukat mondja fel, és fizesse ki a járandóságaikat (végkielégítés stb.). Tekintettel arra, hogy a munkavállalók nem kívánnak az új tulajdonosnál munkát vállalni, a cég ugyanazon munkakörben ugyanazon munkabér fejében egy másik fióktelepen munkát ajánlott fel a munkavállalók részére, akik ezt a munkát sem kívánják elfogadni, és továbbra is kérik, hogy a munkáltató felmondással szüntesse meg a munkaviszonyukat. Megjegyzendő, hogy a jelenlegi munkahelyük a lakóhelyükön van, a felajánlott bolti egység munkahely a cég másik fióktelepén található. Jogszerű-e a munkavállalók kérése ez esetben, nevezetesen a munkáltató részéről történő munkaviszony felmondása, végkielégítés kifizetése? Mi a teendő, amennyiben a munkaszerződés-módosítást a munkavállalók nem írják alá?
Részlet a válaszából: […] A leírt tényállás, melynek értelmében a munkáltató egyik fióktelepén levő bolti egysége értékesítésre kerül, nagy valószínűséggel megvalósítja az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése szerinti munkáltató személyében történő változást. Eszerint az eladó munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Helytelen besorolás korrekciója

Kérdés: Önkormányzati fenntartású szociális szolgáltatóközpontnál foglalkoztatott közalkalmazottak besorolásával és fizetési fokozatuk megállapításával kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel: A személyi anyagok felülvizsgálásához szükséges-e vezetői utasítás, vagy ügyintézői hatáskörben megteheti-e a munkaügyi ügyintéző? Személyi anyagok felülvizsgálatakor észleltük, hogy a munkavállalók rossz (magasabb) fizetési osztályba és kategóriába kerültek besorolásra. A helyes osztályba és kategóriába (vissza) sorolásukat megtehetjük-e? A munkavállalókat először munkaviszony keretében foglalkoztatták. A jogutódlást követően közalkalmazotti kinevezést kaptak, és a munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítés megszerzésére csak ezt követően kötelezték őket. A közalkalmazotti jogviszony beszámításához szükséges korábbi jogviszonyokat és az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatónál szerzett jogviszonyokat mikortól lehet elszámolni, a képesítés megszerzésétől, vagy ettől függetlenül is figyelembe kell-e venni? Némelyik közalkalmazott a kinevezésekor felmentést kapott a képesítés megszerzése alól.
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 39. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a közalkalmazott a munkaköri feladatait a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályoknak és szokásoknak, az egyéb szakmai szabályoknak és szokásoknak, valamint a munkáltató utasításainak megfelelően, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Kölcsönzött munkavállalók kiszervezése a kikölcsönzés után

Kérdés: A munkáltató egyik gyáregységének három üzemében a technológiához tartozó daruzási munkákat részben kölcsönzött, részben saját állományú munkavállalók végzik. A kölcsönzött állományban dolgozó munkavállalók egy része mind a három üzemben 2016. november 30-án elérte az ötéves egybefüggő kölcsönzési időt. Ebben az esetben számukra két lehetőség nyílt: a kölcsönbevevő átveszi őket saját állományába, vagy a kölcsönző vállalkozás az ötéves időtartamra tekintettel megszünteti a munkaviszonyukat. Jelen esetben egy nagyon érdekes – eddig a mi gyakorlatunkban példa nélküli – megoldás született. A hivatkozott gyáregységben már két év óta tevékenykedik egy másik vállalkozás, amely a munkáltató véleménye szerint munkáját kifogástalanul végzi. A munkáltató úgy döntött, hogy mind a három üzem területéről a kölcsönzött munkavállalókat nem veszi át saját állományába, a kölcsönzést a kölcsönbeadóval felmondja, és azt a tevékenységet, amelyet a kölcsönzött munkavállalók végeztek, mintegy "kiszervezi", eladja a külső vállalkozásnak. A kölcsönzött munkavállalók munkaviszonyát a törvényben előírtak szerint 2016. november 30-án, felmondási idő és végkielégítés kifizetésével együtt megszüntették, egyben felajánlották nekik, hogy az előbb említett külső vállalkozással – amelyhez a "kiszervezés" történt – köthetnek munkaszerződést. Ebben az esetben a korábban kölcsönzött munkavállalók gyakorlatilag ugyanott dolgoznak, mint eddig, ugyanazt a munkát végzik, mint korábban. Mi lesz azokkal a munkakörökkel, amelyekben eddig mint kölcsönzött munkavállalók dolgoztak? A munkáltató hivatalos közlése szerint ezek a munkakörök betöltetlenül maradnak, amely elméletileg azt jelenti, hogy a későbbiekben bármikor felvehetnek ezekbe a munkakörökbe munkavállalókat. Az új helyzetben az következik be, hogy egymás mellett fognak dolgozni a munkáltató saját és egy külső cég munkavállalói. Olyan álláspont is felmerült, hogy a munkáltató fenti eljárása színlelt szerződést is takarhat. A kölcsönzött munkavállalóknak munkaviszonyuk megszüntetése után szabad választásuk van abban, hogy hajlandók-e a korábban említett külső vállalkozásnál dolgozni vagy máshol elhelyezkedni. A munkavállalókat nem kényszerítették. Az kétségtelen tény, hogy a kölcsönzöttek állományában a munkavállalók ugyanazon juttatásokat kapták meg, mint a munkáltató belsős munkavállalói, most viszont a külső vállalkozónál információink szerint már csak csökkentett mértékű béren kívüli juttatásban fognak részesülni. Abban az esetben, ha a munkáltató úgy döntött volna, hogy az öt év eltelte után átveszi őket, akkor a társaságcsoport kollektív szerződése – annak összes juttatásával – vonatkozna rájuk. Vélelmezhető-e a tudatosan alkalmazott színlelt szerződés esete? Követett-e el jogvitára alkalmat adó intézkedést a munkáltató, és érdemes-e a munkavállalónak jogvitát indítani?
Részlet a válaszából: […] A kölcsönzött munkavállaló legfeljebb öt évig dolgozhat ugyanannál a kölcsönvevőnél [Mt. 214. § (2) bek.]. Egy átmeneti szabály értelmében azonban a 2011. december 1-jét megelőzően létesített határozatlan idejű munkaviszonyokban ez az ötéves korlát csak 2011. december...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Végkielégítésre való jogosultság – ami a közalkalmazotti jogviszony tekintetében változott

Kérdés: Tudnának-e segíteni abban, hogy 1999 óta változott-e a közalkalmazottak végkielégítésének számolása?
Részlet a válaszából: […] ...szeptember 1-jével került bevezetésre, hogy a végkielégítésnek csak a felére jogosult a közalkalmazott, ha a számára felajánlott másik munkakört nem fogadja el, kivéve ha az elutasításnak a Kjt.-ben részletezett alapos oka volt [Kjt. 38. § (9)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónak egymással és a közalkalmazottal kölcsönösen meg kell állapodnia, a megállapodásnak ki kell terjednie a közalkalmazott új munkakörére, munkahelyére, illetményére és az áthelyezés időpontjára; az áthelyezett közalkalmazottnak az áthelyezést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Változás a munkáltató személyében – a felmondás lehetősége

Kérdés: A munkáltató személyében történő változással kapcsolatban kérdezzük: cégünk 2015. március 31-gyel másik négy cégbe olvad be (egy cég lenne a jogutód) úgy, hogy 70 dolgozóból 11 dolgozónak fel akarnak mondani december 31-gyel. Állami cégekről van szó, cégcsoporton belüliek. Az indok hat dolgozó esetén az, hogy a másik négy cégben nincs szükség a munkájukra. A másik öt dolgozónak, akik pénzügyi, számviteli, munkaügyi, biztonsági területen dolgoznak, 2015. március 31-gyel mondanának fel, mivel nekik kell végigvinni a cég megszűnésig az adott területen felmerülő munkákat. Az öt dolgozónak még felvetettek egy alternatívát, hogy ha felajánlanak nekik munkát, s elfogadják, akkor úgy mehetnek át a másik cégbe, mintha utcáról jövő teljesen új munkavállalók lennének, azaz az eddig szerzett éveiket nem vihetik át. S még az is elképzelhető, hogy nem az eddigi munkakörükben dolgozhatnának tovább. Viszont ha nem fogadják el a felkínált állást, akkor felmondanak nekik. Milyen indokkal tehetik, hiszen az Mt. 66. §-ának (3) bekezdésében szereplő indokra nem hivatkozhatnak? Azt is lehet hallani, hogy a többi 59 dolgozót is úgy akarják átvenni, hogy a jelenlegi cégnél megszerzett éveiket nem akarják elismerni. Mindez mennyire jogszerű?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a gazdasági egység (anyagi vagy nem anyagi erőforrások szervezett csoportja) jogügyleten alapuló átvételének időpontjában fennálló munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadóról az átvevő munkáltatóra szállnak át (Mt. 36. §)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 15.

Előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat

Kérdés: Az egyik munkaerő-kölcsönző cég megszűnik, de egy másik, ugyancsak munkaerő-kölcsönző átveszi a dolgozókat, ugyanoda kölcsönzi ki őket. Kérdésem, hogy új munkaalkalmassági orvosi igazolásokat kell-e készíteni, ha a beosztás sem változik?
Részlet a válaszából: […] ...33/1998. NM rendelet szerint előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatot a munkáltató által foglalkoztatni kívánt személynél a munkavégzés megkezdését megelőzően kell végezni, illetve – egyebek mellett – akkor, ha a munkáltató által foglalkoztatott személynél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.

Munkaviszony létesítése és bejelentése

Kérdés: Több témában merültek fel kérdéseink. Van-e elévülési ideje a T1041 számú nyomtatványnak? Teljes napi munkaidőre szóló munkaszerződés mellett ugyanazon munkavállalóval létesíthető-e mellékfoglalkozás vagy megbízásos jogviszony? Vezető állású munkabére, ami a minimálbér hétszerese és jelenleg 651 000 Ft, függ-e a munkáltató nagyságától?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaviszony mellett más jogviszony (tagi, megbízási stb.) is létrejöjjön. Az új jogviszony azonban nem létesíthető a munkavállaló munkakörébe tartozó feladatok ellátására, vagy egyébként a rendkívüli munkaidő szabályainak, illetve a munkaszerződéstől...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.

Munkaszerződés-kötés és a munkáltató személyében bekövetkezett változás

Kérdés:

Egyik kolléganőmmel a korábbi munkáltatónktól munkáltatói jogutódlás útján kerültünk át a jelenlegi munkáltatónkhoz, magasabb munkakörbe, lényegesen több munkával. A közvetlen vezetőnk szóban ígéretet tett arra, hogy a munka­bérünket felemelik. Új munkaszerződés megkötésére és a fizetésünk felemelésére azonban a mai napig nem került sor. Ráadásul a munkáltatónk még arra is kötelezett minket, hogy a munkaköri leírásunkat mi készítsük el saját magunknak, mely aláírásra, illetve jóváhagyásra is került a vezető részéről, és átadták azt nekünk új munkaszerződés nélkül. Az ismereteim szerint a munkáltatói jogutódlás esetén, ha a munkakör megváltozik, és vele együtt a fizetés is, akkor új munkaszerződést kell kötni a munkavállalónak és a munkáltatónak, a korábbi szerződés már nem vihető tovább. Ilyen esetben mit tanácsolnak, hogy mit tegyünk?

Részlet a válaszából: […] ...munkaszerződés kötésére azonban sem a régi, sem az új Mt. nem kötelezi a feleket. Abban az esetben azonban, ha változik a munkavállaló munkaköre, a feleknek módosítani – és nem újrakötni – kell a munkaszerződést. Ugyanígy kell eljárni a munkabér módosítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.
1
2
3