Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...c) pontja értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel többek között akkor is megszüntetheti, ha a közalkalmazott munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált. Ehhez jelen helyzetben szükség lenne egy soron kívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Várandósan betegállományban – a keresőképtelenség felülvizsgálata

Kérdés: Egyik kolléganőnk gyermeket vár, és bejelentette, hogy a negyedik hónaptól végig kiíratja magát betegállományba. Ez azt jelenti, hogy munkáltatóként a terhessége végéig elveszítem a munkaerejét, ugyanakkor köteles vagyok a betegszabadságára járó távolléti díj 70%-át, valamint a táppénze egyharmadát fizetni. Tekintettel a jelenlegi munkaerőhiányos időkre, tehetek-e valamit, hogy ezt a helyzetet munkaadóként elkerüljem?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet 7. §). Ha a munkavállalót keresőképesnek nyilvánítja, köteles a munkát felvenni. Ebben az esetben természetesen a munkakörülményeket az állapotának megfelelően módosítani kell, vagy ha ez nem lehetséges, más megfelelő munkakört kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Keresőképtelenség okának közlése – kódszámokkal

Kérdés: Két hétig betegállományban voltam. Amikor visszatértem, a főnököm közölte, hogy nem hiszi el, hogy beteg voltam, és felszólított, hogy igazoljam, mi bajom volt. Köteles vagyok-e a munkáltatóval közölni, hogy milyen egészségügyi probléma miatt voltam keresőképtelen beteg?
Részlet a válaszából: […] ...hozzájuk valamilyen speciális jogkövetkezmény (pl. az üzemi balesethez munkáltatói kártérítési felelősség, a terhességhez a munkakörülmények megváltoztatásának kötelezettsége, a közegészségügyi okból való elkülönítés vagy eltiltás esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Betegség – felmentés vagy másik munkakörbe helyezés

Kérdés: Könyvelői feladatot lát el egy 56 éves dolgozó az önkormányzatnál. Egyedüli szakemberként jelentős megterhelést jelent a feladat számára, mely napi 8 órában nem végezhető el. (Korábban 2 szakember volt, de távozásuk után a helyet nem sikerült betölteni.) Sorozatos betegségei miatt kérte a munkáltatót, hogy helyezze át másik munkakörbe. Volt is ilyen hely, de – tekintettel arra, hogy erre a munkakörre nehezebben található szakember – a vezetőség nem vette figyelembe a kérést. Köteles figyelembe venni a munkáltató a dolgozó kérését, vagy marad a betegállomány?
Részlet a válaszából: […] ...amely szerint az érintett egészségkárosodása következtében véglegesen alkalmatlan, vagy belátható időn belül nem válik alkalmassá a munkaköre betöltésére. A felmentését megelőzően azonban a Kttv. 63. §-ának (4) bekezdése alapján a munkáltatói jogkör...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Munkaviszony létesítése a felmondási idő alatt

Kérdés: Egyik munkatársunk beadta a felmondását, a felmondási ideje április végén jár le. Az év eleje óta betegállományban van. A felmondásában jelezte, hogy kéri, mentesítsük a munkavégzési kötelezettsége alól a felmondási időre. Erre mi nem reagáltunk semmit, mivel a betegsége miatt egyébként sem foglalkoztatható. Ehhez képest tudomásunkra jutott, hogy a keresőképtelen állománya megszűnt, és elkezdett dolgozni az új munkáltatójánál, ugyanolyan munkakörben, amit nálunk töltött be. Nálunk ezt azonban nem jelentette be, és dolgozni sem jött vissza. Jogsértő-e a munkavállaló magatartása? Milyen szankcióval lehet ezért élni a munkavállalóval szemben?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettség alóli mentesítésnek csak a keresőképtelenség megszűnése utáni időszakra van jelentősége. A keresőképtelenséget munkakörönként kell vizsgálni, ám jelen esetben a két jogviszonyban a munkakör azonos. Azaz ha a munkavállaló az egyik munkakörben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Keresőképtelen betegség – felmentés, a táppénzre való jogosultság megszűnése és a nyugdíjba menetel

Kérdés: 1958 áprilisában születtem. Munkáltatóm a Kttv. hatálya alá tartozik. A 40 éves szolgálati időmet 2016. április 15-én érném el. Jelenleg betegállományban vagyok. 2015. március 20-án lesz egy éve, hogy megbetegedtem, tehát hamarosan vissza kellene mennem dolgozni, de még nem vagyok olyan állapotban. Hogyan tudnám "kihúzni" a nyugdíjig, mert nem szeretném leszázalékoltatni magam a hátralévő egy évre?
Részlet a válaszából: […] ...csak akkor menthető fel, ha a hivatali szervezetben a képzettségének, besorolásának és egészségi állapotának megfelelő betöltetlen munkakör nincs, vagy ha az ilyen munkakörbe való áthelyezéséhez nem járul hozzá. Ezt a munkáltatónak meg kell vizsgálnia, és erről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Felmondás – nem kötelezhető rá a munkáltató

Kérdés: 25 fős idősek otthona vagyunk. Segédápolónk rokkantnyugdíjas lett. 40 000 Ft-ig dolgozhat. Azt szeretné, ha felmondanánk, és 3 havi végkielégítést kapna. Mi nem akarunk felmondani, végkielégítést nem tudunk adni. A feladata könnyű munka (takarítás, gépi mosás, vasalás), de ezt is közösen végezzük. Egy éve betegállományos. Mit tegyünk?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló egészségi okkal összefüggő képességével indokolt felmondással csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló eredeti munkakörében nem foglalkoztatható tovább, és a munkavállaló számára állapotának egészségi szempontból megfelelő munkakört nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Felmondási idő kezdete betegség miatti keresőképtelenség esetén

Kérdés: Cégünk egyik munkavállalója 2012. június 20. napjától betegállományban van, a munkaköre azonban időközben megszűnt. A 2012. július 1-jén hatályba lépett új Mt. alapján felmondható-e a munkaviszonya a keresőképtelenségének ideje alatt?
Részlet a válaszából: […] ...Tehát amennyiben a betegség miatti keresőképtelenség ideje alatt felmerül valamely felmondási ok, például megszűnik a munkavállaló munkaköre, és a munkáltató felmondással meg kívánja szüntetni a munkaviszonyt, akkor a keresőképtelenség alatt is közölheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 17.

Közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetés megtámadása

Kérdés: Egy munkavállaló 2011. október 24-én elhelyezkedett egy cégnél postázó munkakörben. 2012. január 13-ig éjszakai műszakban dolgozott, amikor is a hazafelé vezető úton elesett és kificamodott a válla. A munkáltató elismerte, hogy munkahelyi balesetet szenvedett. Ezek után a munkavállaló heti három alkalommal járt gyógytornászhoz és kontrollra. Március 26-án a háziorvos megszüntette a táppénzt. A munkáltató kérte, hogy másnap reggel menjen be a munkahelyére. Ekkor közölte, hogy az éjszakai állást időközben betöltötte más, nappal viszont nem biztos, hogy tudja foglalkoztatni. Egy nappal később a munkáltató "közös megegyezéssel" elbocsátotta, bár felajánlotta neki az éjszakai műszak lehetőségét, annak ellenére, hogy előző nap erre még nem látott lehetőséget. Érezhető, azzal volt a baj, hogy túl sokáig tartózkodott betegállományban. Lehet-e, illetve érdemes-e pert indítani a munkáltatóval szemben?
Részlet a válaszából: […]  Nem beszélhetünk elbocsátásról (munkáltatói felmondásról),ha a felek közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyt. Ebben az esetbenugyanis a közös megegyezésről szóló dokumentum elvileg mindkét fél egybehangzóés kölcsönös akaratát tükrözi, amely a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Megszakítás nélküli munkarend

Kérdés: Folyamatos munkarend esetén – ha beteg lettem és hétvégén is dolgoztam volna, akkor – hétvégére is jár-e a betegállomány? Szintén folyamatos munkarend esetén, ha hétköznapra esik az ünnepnap, miért dolgoztatja le az intézmény ezt a napot?
Részlet a válaszából: […] ...fakadó objektívkörülmények miatt – más munkarend alkalmazásával nem biztosítható (pl. kórház).Lehetséges továbbá, hogy az adott munkakörbe tartozó feladatok jellegeindokolja a megszakításnélküliséget (pl. biztonsági őr) [Mt. 118. § (2)bekezdés]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.
1
2