Munkaidő-nyilvántartás az írásban közölt beosztás alapján

Kérdés: A több műszakos munkarendben foglalkoztatott munkavállalóinkra vonatkozó munkaidő-beosztást a hirdetőtáblára kifüggesztve tesszük közé, munkavállalói csoportonként, egy hónapra előre, legalább 168 órával korábban (pl. gyártósziget A, B, C szak, előkészítő terület A, B, C szak). A névre szóló jelenléti ívek vezetése a munkavállalók feladata. Az Mt. 134. §-ának (3) bekezdése alapján a munkaidő-nyilvántartás az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető. Megfelelhet-e ennek a szabálynak az a megoldás, ha a névre szóló jelenléti ívekre, melyeket a hónap végén teszünk ki, előre rányomtatjuk a dolgozóra vonatkozó munkaidő-beosztás szerinti adatokat (munkaidő kezdete, vége, ledolgozott óra) mint tervadatokat, és mellette feltüntetjük ugyanezen oszlopokat tényadatok fejléccel, amelyekbe csak változás esetén teszünk bejegyzést (pl. szabadság, keresőképtelenség, munkaidő-beosztás módosítása miatti eltérő munkaidő miatt)? Hónap végén pedig a vezetésért felelős területvezető és a munkavállaló is aláírásával igazolja, hogy az adatok megfelelnek a valóságnak. Ha a munkáltató hó közben módosítja a munkaidő-beosztást, és ezt szintén közzéteszi a hirdetőtáblára történő kifüggesztéssel, akkor ezt a tényadat oszlopokba mint változást felvezetheti a jelenléti ívekre? Vagy csak a munkavállalók oldalán felmerült okokból (pl. műszakcserét kérelmez) eredő változások tüntethetők fel?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben leírt eljárás megfelel a törvénynek. Ilyen esetben tehát a munkáltató az írásban előre közölt munkaidő-beosztást tekinti egyben jelenléti ívnek is, amelybe csak akkor kell külön bejegyzést tenni, ha a tervezett beosztáshoz képest valamilyen változás van....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Munkaidő-nyilvántartás vezetése

Kérdés: Szellemi munkavállalóink általános munkarend szerinti munkaidő-beosztásban dolgoznak munkaidőkeretben, napi 8 órában. A munkaközi szünet nem a munkaidő része. Korábbi szokásjog alapján minden munkavállalónk minden esetben, minden napra 8 óra 20 percet tüntet fel a jelenléti ívén, amikor dolgozik, függetlenül attól, hogy felettese elengedte-e őt korábban a munkából. A munkaidőkeret végén nem kívánjuk a mínuszórákat levonni a fizetésből, pluszóra nem szokott keletkezni. Mikor járunk el helyesen? Ha a munkavállaló továbbra is minden esetben 8 óra 20 percet ír a jelenléti ívére, vagy ha adott napra azt írja be, amit ténylegesen dolgozott (pl. 8 órától 14:30-ig, ha előbb elengedte a felettese)? Ha a ténylegeset írja a jelenléti ívre, akkor mi van abban az esetben, ha a felettes tudta nélkül tovább marad bent a dolgozó, és ezáltal a jövőben pluszóra keletkezik a keret végén? Köteles a felettes a jelenléti íven az általa nem elrendelt, de ledolgozott pluszórát jóváhagyni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is; vagy, ettől eltérően, a nyilvántartás az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető [Mt. 134. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Munkaidő-beosztás – a közlés kérdései

Kérdés: A termelési kiszámíthatatlanság miatt a munkavállalóinkkal nem tudjuk közölni a heti munkaidő-beosztásukat, csak az előző hét csütörtökön. Van ennek valamilyen következménye?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább 168 órával korábban írásban közli. Közlés hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó [Mt. 97. § (5) bek.]. Amennyiben a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Munkaidő-beosztás mint jelenléti ív

Kérdés: Az adott hónap megkezdése előtt 168 órával rendelkezésre áll nyomtatott formában a rendes munkaidőt tartalmazó, egész hónapra előre, géppel kitöltött jelenléti ív. A munkavállaló egy adott napra csak akkor jegyez be tollal bármit, ha a megadott időponttól eltérő volt a munkavégzés ideje. A jelenléti ívet a hónap végén, egyszer írja alá minden munkavállaló. Ez így megfelelő? Az így vezetett jelenléti íven a túlórát és az önként vállalt túlórát el kell különíteni?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. kifejezetten megengedi, hogy a rendes és a rendkívüli munkaidő kezdete és vége nyilvántartható az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is [Mt. 134. § (3) bek.]. A törvény szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 25.

Túlórák kifizetésének elmaradása

Kérdés: Egy nonprofit kft.-nél dolgozom mint szakács. 2016. július 8., 9. és 10. napjain túlóráztam, összesen 17 órát a három nap alatt. Ebből a 8. és a 9. pihenőnap volt. Mindeddig ezekből a munkavégzésekből egy fillért nem láttam, a munkáltató arra hivatkozik, hogy nincs pénz! Meddig lehet ezt ezzel magyarázni? A jelenléti ívről ezeket a napokat átvezették egy egyéb nevezetű papírra, mondván, hogy így sok a ledolgozott nap egymás után. Mert akkor 9 napot dolgoztam folyamatosan.
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő [Mt. 107. § a) pont], amelyre munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül további ellenérték illeti meg [Mt. 143. § (1) bek.]. Az ellenérték mértéke az alapbér mellett 50% bérpótlék, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Munkaidő nyilvántartása munkaidőkeretben

Kérdés: Cégünknél 4 hónapos munkaidőkeretben dolgoznak az alkalmazottak. A munkaidőkeretben foglalkoztatottak munkaidő-nyilvántartását havonta hogyan kell leadni a külsős könyvelő részére, ha a havi munkabér nem változik, de a munkaidő kevesebb – illetve több – lesz a 4 hónapos munkaidőkeretnek megfelelően? Például ha januártól áprilisig tart a munkaidőkeret, havi szinten a ténylegesen ledolgozott munkaórákat kell nyilvántartani (ami majd természetesen kiegyenlítődik a munkaidőkeret végére), vagy a napi 8 órát kell szerepeltetni a munkaidő-nyilvántartásban?
Részlet a válaszából: […] ...szinten fel kell jegyezni a rendes és a rendkívüli munkaidőre vonatkozó adatokat. A második esetben előzetesen, írásban kell közölni a munkaidő-beosztást, amelyet csak a hónap végén kell igazolni, és csak a változásokat kell naprakészen feltüntetni; tehát az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Rendkívüli munkavégzés tiltás ellenére

Kérdés: Az ügyvezetőnk kiadott egy utasítást a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban, amelyben meghatározta, hogy a termelési területen kizárólag az üzemvezető vagy a termelési vezető rendelhet el túlórát. Az utasítást minden faliújságon közzétettük a gyártósorok mellett, illetve csoportos szóbeli tájékoztatót is tartottunk róla a műszakoknak, mivel korábban is sok gondunk volt a túlórákkal. Ennek ellenére több munkavállalónk is a beosztás szerinti munkaidőn túl dolgozott, a műszakvezetők kérésére, ami a hónap végével derült ki, a jelenléti ívekről, illetve azok alapján a munkavállalók elmondásából. A dolgozók szeretnék megkapni a túlóradíjat, viszont nem szeretnénk ezt kifizetni nekik, mivel tudták, hogy milyen utasítások vannak érvényben. Ki kell fizetnünk a túlóradíjat?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő a munkaidő-beosztástól eltérő munkaidő [Mt. 107. § a) pont]. A munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül 50% bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján – azonos tartamú,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 23.

Rendkívüli munkáért szabadidő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál kéthavi munkaidőkeretben, folyamatos, megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott közalkalmazott egyik telephelyről ideiglenesen (felújítási munkálatok végett) átkerült egy másik telephelyre munkavégzés céljából. A jelenléti íven a kéthavi munkaidőkereten felül végeztek munkát, tehát a munkahelyükön rendelkezésre álltak rendkívüli időben úgy, hogy közvetlen vezetőjük nem tudott munkát biztosítani a hirtelen megnövekedett létszámú közalkalmazottak számára, és a beosztást sem tudta úgy kialakítani, hogy ne kerüljön sor a kéthavi munkaidőkereten túli munkavégzésre. A munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munkavégzésért járó alapbért és pótlékot részükre nem pénzben kívánják kifizetni – hivatkozva arra, hogy ugyan be voltak osztva, de fizikailag érdemi munkát nem tudtak végezni –, hanem szabadidővel úgy, hogy nyilatkoztatják a dolgozót, hogy lemond a pénzbeli kifizetésről, illetve elfogadja a felajánlott szabadidőt. Tájékoztatást kérnék arról, hogy ez a megoldás jogszerű-e? Ebben az esetben egy munkaügyi ellenőrzés folyamán a jelenléti íven szereplő rendkívüli munkavégzés, amely nem került kifizetésre a dolgozó részére, járhat-e valamilyen következménnyel? Van-e bármilyen mód, amely lehetővé teszi a jelenléti íven szereplő (a közvetlen vezető aláírásával, tehát tudomásával) kereten túli munkavégzés kifizetését, ha a dolgozó hozzájárulásával sem a munkaidőre járó munkabért, sem a pótlékot pénzben nem térítik meg?
Részlet a válaszából: […] ...ötven százalék bérpótlék vagy – munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása alapján – szabadidő jár– a munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben,– a munkaidőkereten felül vagy– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Munkaórák elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Munkaidőkeretben történő elszámolásnál a tárgyhavi jelenléti ívek zárásakor olykor kétség merült fel, hogy a munkavállaló az elrendelt órákon felül bent töltött időt valóban munkával töltötte-e. Előírhatjuk, hogy a beosztástól eltérő túlórákra csak akkor fizetünk bért, ha azt a közvetlen munkahelyi vezető a tárgyhónap végén elismeri mint munkaidőt? Ha a keret végén a munkavállalónak mínuszórája van (azaz nem teljesítette a ledolgozandó munkaidőt), ezt a hiányzó óraszámot átvihetjük a következő keretébe?
Részlet a válaszából: […] ...nem történt. Ha azonban a munkavégzés ténye kétségtelenül megállapítható, és a teljesítést a munkáltató tudomásul vette, akkor a munkaidő-beosztást meghaladó órák elismerése nem tagadható meg (pl. fegyelmi okból).A kérdés második felét illetően megállapítandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Szakszervezet – adatkikérés a munkavállalókról

Kérdés: A nálunk működő szakszervezet – 18 munkavállaló felhatalmazásával – levelet intézett hozzánk, hogy adjuk ki nekik a munkaviszonyukkal kapcsolatos valamennyi adatot (munkaszerződést, munkaidő-beosztásokat, jelenléti íveket, bérfizetési papírokat). Feltételezhető, hogy az adatok alapján a tényleges munkabér-kifizetések megfelelőségét kívánják ellenőrizni. Ezt nem szeretnénk megtenni, arra hivatkoznánk, hogy semmi célhoz kötöttséget nem jelöltek meg, továbbá hogy ezek az adatok – legalábbis részben – a rendelkezésükre állnak. Kötelesek vagyunk-e az adatok kiadására?
Részlet a válaszából: […] A munkáltató által a munkavállaló személyes adatainak kezelésére vonatkozóan az Mt. mellett az Infotv. szabályait kell alkalmazni. Az Infotv. 14. §-a feljogosítja az érintettet (jelen esetben a munkavállalót), hogy kérelmezze az adatkezelőnél (a munkáltatónál),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.
1
2