Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában

Kérdés:

Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.

Részlet a válaszából: […] A pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozók esetében a fizetési kategória megállapítására vonatkozóan az Nkt. 64. §-ának (5) bekezdése a következőket írja elő: "a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott – a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével – a Kjt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Besorolás és pótlék egyházi fenntartású bölcsődében

Kérdés: Egyházi fenntartású családi bölcsődében munkaszerződést kötünk a dolgozóinkkal. 2022. február 1-jétől szeretnénk alkalmazni napi 4 órás részmunkaidőben egy munkavállalót, aki eddig közalkalmazottként dolgozott, szociális munkás egyetemi végzettséggel rendelkezik, és most végzi a kisgyermeknevelő-gondozó tanfolyamot. Ebben az esetben az egyetemi végzettséget figyelembe kell venni a besoroláskor? Hogyan alakul az ő szociális ágazati összevont pótlékának összege, mivel még nem rendelkezik a felvételekor kisgyermeknevelő végzettséggel? A garantált bérminimummal számolunk?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben nem szerepelt, milyen munkakörben kívánják foglalkoztatni az adott munkavállalót, ezért válaszunkat abból a feltételezésből kiindulva adjuk meg, hogy kisgyermeknevelő munkakörre kötik meg a munkaszerződést. Az Nkt. 65. §-a (9) bekezdésének c) pontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Köznevelési ágazati pótlék és garantált bérminimum

Kérdés: A július 1-jétől bevezetendő köznevelési ágazati pótlékkal kapcsolatosan az a kérdésünk, hogy gyakornok fokozatba sorolt pedagógusok esetén mit kell alapul venni, az Nkt. melléklete szerinti összeget, vagy azt ki kell egészíteni a garantált bérminimumra?
Részlet a válaszából: […] ...szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén 2020. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 210 600 forint. Másfelől, a Kjt. 85/A. §-ának m)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Eseti helyettesítés tervezése az órarendben

Kérdés: Tanítóként dolgozom heti 40 órában egy iskolában, délután napközis órákat is tartok. Az órarend szerint hétfőn és szerdán 5-5, kedden és pénteken 4-4, csütörtökön 7 órám van, emellett hétfőn és szerdán feltételesen 1-1 óra helyettesítésre is be vagyok írva (ha azon a lyukasórán valamelyik osztályban éppen szükséges). Így heti három nap is délután 4-ig bent kell lennem. Megfelel ez a leterheltség a szabályoknak?
Részlet a válaszából: […] ...és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének 80%-át (kötött munkaidő) az intézményvezető által meghatározott feladatok ellátásával köteles tölteni, a munkaidő fennmaradó részében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 4.

Zenetanár gyakornok munkaideje

Kérdés: Többcélú intézményként működünk, melynek része az általános iskola és az alapfokú művészeti iskola is. Gyakornok besorolásban foglalkoztatunk egy pedagógust, aki az általános iskolában énektanári és karvezetői, az alapfokú művészeti iskolában zongorakísérői és korrepetitori feladatokat lát el. Hogyan alakul a neveléssel-oktatással lekötött munkaidejének óraszáma, tekintettel arra, hogy mindkét helyen tart tanórákat, foglalkozásokat?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a gyakornok neveléssel-oktatással lekötött munkaideje tanítók, általános és középiskolai tanárok esetében a teljes munkaideje 50%-a (heti 20 óra) lehet; az alapfokú művészeti iskolában dolgozó gyakornokokra azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Részmunkaidős pedagógus által tartandó órák

Kérdés: Angoltanárként dolgozom egy általános iskolában, napi négyórás részmunkaidőben. Gyakornokként vagyok besorolva. Az előző évben hetente 11 órát tartottam, ezt most ősztől felemelték heti 15 órára, arra hivatkozva, hogy másként nem tudják megoldani a tantárgyfelosztás szerinti órák megtartását. Szabályos ez?
Részlet a válaszából: […] ...lekötött munkaideje tanítók, általános és középiskolai tanárok esetében a teljes munkaideje 50%-a lehet. Ez teljes munkaidő (heti 40 óra) esetén heti 20 óra neveléssel-oktatással lekötött munkaidőt jelent. Részmunkaidő esetén ez a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Óvodapedagógus rendkívüli munkájának díjazása

Kérdés: Óvodapedagógusnak jár-e rendkívüli munkavégzésért járó díjazás, ha létszámhiány miatt a kötött munkaidején túl, de a heti 40 óra munkaidején belül, csoportban nevelőmunkát végez?
Részlet a válaszából: […] ...óvodapedagógusnak a teljes kötött munkaidejét (a munkaidő 80%-át, azaz heti 32 órát) a gyermekekkel való közvetlen, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozásra kell fordítania. A munkaidő fennmaradó részében, legfeljebb heti 4 órában a nevelést előkészítő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Hallgatói munkaszerződés – bérszámfejtési kérdések

Kérdés: Hallgatói munkaszerződéssel cégünk alkalmaz gyakornokot. A foglalkoztatása meghaladja a 6 hetet, tehát a törvény szerinti díjazásban részesítjük, mely hetente a kötelező legkisebb minimálbér 15%-a, számszerűsítve hetente 15 750 Ft. Cégünknél a bérszámfejtések havonta történnek, nem hetente, a hallgató esetében akkor minden hónapra más összeget vagyunk kötelesek számfejteni? Helyes, ha meghatározzuk a napidíját úgy, hogy a heti juttatását osztjuk 7-tel, tehát 15 750/7 = 2250? 31 napos hónapban 69 750 Ft-os (2250 x 31) díjazásban részesítenénk.
Részlet a válaszából: […] ...akár egyenlőtlen munka­idő-beosztásban foglalkoztatják a hallgatót). Az előzőekben megállapított egy munkanapra vagy – ha egyenlőtlen munkaidő-beosztás miatt szükség van rá – egy munkaórára járó díjazást kell a munkanapok, illetve munkaórák számával megszorozni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 13.

Magyarországon tanuló külföldi egyetemista munkavégzése

Kérdés: Multinacionális cég egyetemi tanulmányokat folytató fiatalok részére hirdetett meg gyakornoki álláspályázatot. A pályázat egyik nyertese egy Magyarországon tanuló kanadai állampolgár. Kell-e a foglalkoztatónak munkavállalási engedélyt kérnie a tanulmányi célból Magyarországon tartózkodó kanadai egyetemista foglalkoztatásához? Van-e korlátozás arra vonatkozóan, hogy a kanadai hallgató milyen munkaidőben foglalkoztatható?
Részlet a válaszából: […] ...hetente legfeljebb huszonnégy órában,szorgalmi időszakon kívül évente legfeljebb kilencven napon vagy hatvanhatmunkanapon végezhet teljes munkaidőben. Az említett időkorlátok közöttvégezheti tehát gyakornoki tevékenységét a kanadai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.