Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...megállapodása alapján emelhető fel, legfeljebb napi tizenkét órára, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes munkaidőre vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Csomag jogellenes átkutatása és a sérelemdíjra való jogosultság

Kérdés: Munkavállalóinkat szúrópróbaszerűen szoktuk ellenőrizni a gyárból való kilépéskor, és ilyenkor a csomagjuk kinyitására hívjuk fel őket. Az egyik munkavállalónk esetében ez meg is történt, de utólag a HR-en keresztül a munkáltatóval szembeni sérelemdíj iránti igényt terjesztett elő, arra hivatkozással, hogy az ilyen csomagátvizsgálás nem felel meg az adatvédelmi szabályoknak, így a személyiségi jogát sérti. Igaza lehet?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló és a munkáltató személyiségi jogainak védelmére, ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a polgári jogi szabályokat kell részben alkalmazni azzal, hogy a sérelemdíj és a kártérítés megállapításakor az Mt. kártérítési felelősségre vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Lakcímadat közlése a munkáltatóval

Kérdés: Amennyiben lakcímet változtatok, köteles vagyok-e ezt a változást a munkáltatómnak bejelenteni? Magánéleti okokból nem szeretném, mert félek, hogy egy bizonyos személy a munkáltatómtól megtudja az új címemet. Lehet következménye annak, ha a tájékoztatást nem teszem meg?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 10. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalótól csak olyan nyilatkozat megtételét vagy személyes adat közlését követelheti, amely a munkaviszony létesítése, teljesítése, megszűnése, megszüntetése vagy az Mt.-ből származó igény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Személyiségi jogi per a volt munkáltatóijogkör-gyakorló ellen

Kérdés: Bírósági tárgyaláson a tanú azt nyilatkozta, hogy a felperes "lopott" a munkahelyén, és mint a munkáltatója ezért mondott fel neki. Ezt az állítást a bírósági tárgyalás jegyzőkönyve bizonyítja. A tanú ezen nyilatkozatát semmivel nem tudta bizonyítani, a bíróság azonban helyt adott a tanú nyilatkozatának. Kártérítési pert indítottam a tanú ellen a lopás elkövetésére vonatkozó nyilatkozatáért. A tanú – az eljárásban alperes – nem tudta bizonyítani állítását, arra hivatkozott, hogy ez azért kerülhetett be a jegyzőkönyvbe, mert a bíróság nem szó szerinti jegyzőkönyvet készített. Alperes azzal védekezett, hogy a "lopással történő vádolás" nem meríti ki a személyiségi jog sérelmét. Az elsőfokú bíróság osztotta az alperes véleményét e körben, álláspontom szerint mindenféle bizonyítást nélkülözve. A felperes által bemutatott hatósági erkölcsi bizonyítványt a bíróság szintén figyelmen kívül hagyta. Érdemes-e az ügyben az ítélőtábla előtt fellebbezéssel élni?
Részlet a válaszából: […] ...következtetünk a leírtakból, hogy jelenleg a tényállásban említett per a (volt) munkavállaló és – az egykori – munkáltatói jogkör gyakorlója között folyik, a per középpontjában lévő állítás egy másik – vélhetően munkaügyi – perben hangzott el....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 27.

Munkahelyen töltendő idő – a munkaidő után

Kérdés: Meghatározhatja-e a munkáltató (szóban, nem írásban!), hogy a munkaidő vége után mi az a legkorábbi időpont, amikor a dolgozó a kapun kiléphet (a telepet elhagyhatja)? Ha a munkaidőnek 16 órakor van vége, akkor köteles-e a dolgozó 16:20-ig a területen tartózkodni? (A pluszidő nincs fizetve!).
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló két fő kötelezettsége a munkavégzés és a munkáltató részére történő rendelkezésére állás. Előbbi kötelezettségét rendes vagy rendkívüli munkaidőben, utóbbit ezen túlmenően ügyelet vagy készenlét elrendelése esetén is teljesítheti [Mt. 52....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 6.

Béradatok bizalmas kezelése

Kérdés: Milyen jogszabályra lehet hivatkozni, ha törvénysértő módon egy iskolában az intézményvezető-helyettes – régebben igazgatóhelyettes – általa és bárki által megtudható módon adja át minden kollégának, minden hónap elején a kifizetett bérekről szóló jegyzéket?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató köteles a munkavállalót tájékoztatni személyes adatainak kezeléséről. A munkáltató a munkavállalóra vonatkozó tényt, adatot, véleményt harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben vagy a munkavállaló hozzájárulásával közölhet [Mt. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Kegyeleti jog megsértése miatti sérelemdíj

Kérdés: Milyen következményekkel jár az, ha a munkáltató nem biztosítja a munkavállaló számára a hozzátartozó temetésén való részvételt, arra távollétet nem engedélyez?
Részlet a válaszából: […] ...ágbeli rokon házastársa, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa [Mt. 294. § (1) bek. b) pont]. A munkáltató a munkavállaló személyiségi jogainak megsértéséért a munkajogi kártérítési szabályok alapján, objektív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Sérelemdíj és a munkához való jog sérelme

Kérdés: Munkahelyemen 2016. december 20-án – a próbaidő lejárta előtt két nappal – volt a téli szünet előtti utolsó munkanap. Reggel közölték, hogy nem véglegesítenek. A nap folyamán többféle papírokat aláírtunk (pl. leltárt). Csak napokkal később vettem észre, hogy a sétálópapírokon kívül nem kaptam meg a kilépőpapírokat (a tb-kiskönyvet, a személyijövedelemadó-igazolást, a közalkalmazotti igazolást, az igazolólapot az álláskeresési járadékhoz stb.). Januárban vártam egy darabig, közben néztem az álláshirdetéseket is, kerestem munkát. Január 23-án küldtem a volt munkáltatómnak egy felszólító levelet, amiben kértem a papírokat, valamint bejelentettem sérelemdíj iránti igényemet is. A papírokat megküldték, a sérelemdíj iránti igényemet nem ismerték el, ezért bepereltem őket. A pert első fokon elvesztettem, mert az alperes kérésére nem tudtam megjelölni, milyen személyiségi jogomat sértette meg a munkáltató. Hiába mondtam a bíróságon, hogy a munkához való jogom sérült, ami a Ptk. 2:43. §-ának felsorolásából hiányzik ugyan, tehát "nem nevesített" személyiségi jog. A bíró azonban azt mondta, hogy olyan nincs. A tárgyaláson az alperesi képviselő elismerte, hogy törvényt sértettek velem szemben, mégis én vesztettem el a pert.
Részlet a válaszából: […] ...alapozza meg, ahhoz az általánosan elfogadott vélekedés szerint valamilyen többlet tényállási elem megléte szükséges. Így a munkaviszony munkáltató általi megszüntetése, illetve jogellenes megszüntetése nem ad alapot egymagában a sérelemdíj követelésére. (Megjegyzendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Munkavállaló felelősségre vonása kötelezettségszegés hiányában

Kérdés: Egy taxitársaságnál dolgozom szerződött partnerként mint ellenőr. Ennek során feladatom a kollégák engedélyeinek, ruházatának, ápoltságának, viselkedésének ellenőrzése, esetleg szankcionálása. A munkámat kiválóan végeztem, többször felkértek pluszfeladatokra, jutalmaztak érte, és dicséretben is részesítettek. Sajnos az ellenőrzéseim során olyan személyeknél is találtam hibát, akik a főnökséggel közeli barátságban vannak. Ezeket (pl. drogfogyasztás, ittas vezetés, fuvarkisajátítás, trehány, rendetlen fuvarozás stb.) jeleztem is, de ezzel "darázsfészekbe nyúltam". A taxitársaság vezetője felhívott, konferenciabeszélgetés keretében az etikai bizottság vezetője előtt megfenyegetett engem, a családom, a karrierem, az engedélyeim, a megélhetésem. Ezt követően a saját ellenőr kollégáimat állították rám, hogy keressenek valamit, ami alapján be lehet rángatni fegyelmi tárgyalásra. Találtak is egy olyan esetet, amiben korábban pár nappal megszüntető határozatot hoztak. Engem berendeltek fegyelmi eljárásra. Ez alatt a pár nap alatt nem tudtam elvégezni a munkámat rendesen, nem tudtam szolgáltatni, amiért havi díjat fizetek, megfélemlítettek. Féltem a feleségem, hogy rajta állnak bosszút, mert ő is ennek a cégnek a szerződött partnere. Mit tudok tenni?
Részlet a válaszából: […] ...ő l. Önmagában az, hogy Ön egyes kollégáknál szabálytalanságokat tárt fel, és ezt jelentette, nem eredményezheti azt, hogy a munkáltató munkaviszonyból származó kötelezettség vétkes megszegése miatt hátrányos jogkövetkezményt alkalmazhasson [Mt. 56. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Munkahelyi balesettel kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek

Kérdés: Csonkolásos munkahelyi baleset ért, a munkáltatónál azonban nem vettek fel jegyzőkönyvet, mentőt se hívtak, és nem tájékoztattak arról sem, hogy mi a teendőm. Milyen jogaim vannak, mit tehetnék?
Részlet a válaszából: […] ...a baleset valamennyi körülményét nem ismerhetjük, a leírtakból arra lehet következtetni, hogy a munkáltató több jogszabályi rendelkezést is megsértett. Az alábbiakban elsőként a munkabalesettel kapcsolatos munkavédelmi szabályokat tekintjük át. Munkabaleset, ami...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.
1
2