Méltányos mérlegelési kötelezettség - a munkahely kijelölésekor

Kérdés: A munkavállalónk munkavégzési helyeként a munkaszerződésben a vármegye van megjelölve; a munkakör alapján a vármegye területén kell az ügyfeleket felkeresni, és hetente egyszer pár órában elszámolni azon a telephelyen, ahol a munkavállalót foglalkoztató szervezeti egység működik, illetve ott havi 1-2 alkalommal oktatáson részt venni. Átszervezés miatt a szervezeti egység más telephelyre (településre) került, de ugyanabban a vármegyében - az eredeti telephelyre is másik szervezeti egység költözött. A munkavállalót tájékoztattuk arról, hogy az elszámolást és az oktatásokat a jövőben itt kell teljesítenie; ez heti egyszer, havi 1-2 alkalommal 30-50 perc többletutazást jelent az előző telephelyre bejáráshoz képest. A munkavállaló a változtatást arra hivatkozással tagadta meg, hogy a házastársa súlyos beteg, otthoni ápolásra szorul, ami miatt számára a többlet-időráfordítás nem vállalható. Jogos lehet ez az érv?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavégzés helye meghatározható nagyobb földrajzi egységként is, így a vármegye területében. Ezen a területen belül a munkáltató a munkaszerződés módosítása nélkül oszthatja be a munkavállalót, a kérdés szerinti esetben kijelölheti számára az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 13.

"Nők 40-nel" nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés:

Önkormányzati fenntartású bölcsődében egy kisgyermeknevelő a közalkalmazotti jogviszonya mellett érvényesítette a nők negyven év jogosultsági idővel igénybe vehető kedvezményes öregségi nyugdíját. Ehhez természetesen a munkáltató hozzájárult. A közalkalmazotti jogviszonya tehát nem szűnt meg, folyamatosan határozatlan idejű jogviszonyban áll. Meddig köteles a munkáltató foglalkoztatni a nyugdíjas közalkalmazottat? Módosítani kell-e a határozatlan idejű kinevezését határozott idejűre azért, mert nyugdíjas lett? Milyen módon lehet megszüntetni a nyugdíjas közalkalmazott jogviszonyát? Módosítható-e a kinevezése határozatlanról határozottra, és ha igen, milyen módon?

Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató és a közalkalmazott között határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony áll fenn, mindaddig köteles a munkáltató ez alapján foglalkoztatni, amíg a jogviszony közöttük meg nem szűnik, vagy megszüntetésre nem kerül. A Kjt. nem írja elő, hogy amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 28.

Jubileumi jutalom a szakképzésben

Kérdés: Megilleti-e jubileumi jutalom a munkavállalót, ha felmondási idő munkavégzés alóli mentesülésének ideje alatt következik be a jogosító idő? 2020. január 1. napján lépett hatályba az Szkt. A 127. § (5) bekezdése alapján a munkáltató 2020. július 1-jével a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá került, így a foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya a törvény erejénél fogva munkaviszonnyá alakult át. A munkáltató 2020. július 1-jével kezdődően munkaviszony keretein belül biztosította a továbbfoglalkoztatást. Az erről szóló iratban a munkáltató tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy a munkáltatónál történő továbbfoglalkoztatásához hozzájárul, jubileumi jutalomra való jogosultsága a korábbi feltételekkel változatlanul fennáll, és arra a munkáltató köteles megállapodást kötni. Ezt a jogot az Szkt. 125. §-ának (5) bekezdése is biztosítja. A munkáltató átszervezés miatt felmondott a munkavállalónak. A felmondási idő munkavégzés alóli mentesítésének ideje alatt a munkavállaló jogosulttá válik a huszonöt éves jubileumi jutalomra. A munkáltató köteles-e kifizetni a jubileumi jutalmat akkor is, ha nem kötött megállapodást annak kifizetéséről a munkavállalóval?
Részlet a válaszából: […] ...megjegyzendő, hogy a jubileumi jutalomról nem az Szkt. 125. §-ának (5) bekezdése, hanem 127. §-ának (6) bekezdése szól. Eszerint a munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 28.

Sztrájkban való részvétel mint védett tulajdonság

Kérdés: A munkavállalóink sztrájkot szerveztek. Követeléseik egy része a munkáltató felé irányult (magasabb bérek), más részük viszont inkább politikai követelés volt (a külföldi munkavállalók foglalkoztathatóságának szigorítása a magyar munkaerőpiac és a bérek védelme érdekében). A sztrájk végül lezárult tavaly év végén. Idén a munkáltató átszervezést hajtott végre, és a belső állomány helyett kölcsönzöttekkel lát el időszakosan felmerülő feladatokat. Az átszervezés érintett több, tavaly a sztrájkban részt vevő, azt szervező személyt is, akik pert indítottak az egyenlő bánásmód megsértése (sztrájkban való részvételük) miatt. Alapos lehet a keresetük?
Részlet a válaszából: […] ...véleménynyilvánításnak, ezáltal védendő tulajdonságnak minősül (Kúria Mfv. 10.120/2022/4.).Ebből következően az ilyen perben a munkáltatónak bizonyítania kell, hogy a munkavállaló védett tulajdonsága és a hátrány, vagyis munkaviszonyának megszüntetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Felmondás közlése az átvétel megtagadása mellett

Kérdés: A munkavállalónk számára előkészítünk egy közös megegyezést és egy átszervezésre hivatkozó munkáltatói felmondást. Ezeket személyesen be is mutatjuk neki azzal, hogy azok tartalmát megismerheti, elolvashatja, egyúttal választhat a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetése és a munkáltatói felmondás között. Ha ő egyiket sem fogadja el, és a felmondás átvételét kifejezetten megtagadja, mondhatja-e utóbb azt, hogy a munkaviszonya sem került megszüntetésre, mivel nem került sor a felmondás közlésére?
Részlet a válaszából: […] ...gyakorlat szerint jogszerű az Önök által bemutatott eljárás. A munkáltató biztosíthat választási lehetőséget a tekintetben, hogy a munkavállaló számára ajánlatot tesz a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére, ám ennek elmaradása esetén – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Létszámcsökkentés a felmentés indokolása

Kérdés: Ha a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati igazgatási szerv az adott szervezeti egységén foglalkoztatott kormánytisztviselők számát csökkenteni kívánja, mert a feladat ellátásához kevesebb fő is elegendő, akkor a felmentést a Kit. 107. § (1) bekezdése c) pontjának azzal a fordulatával indokolhatja-e, mely szerint a kormánytisztviselő által betöltött álláshely átszervezés miatt megszűnik, vagy más indok lenne a helytálló? Munkáltató által elhatározott létszámcsökkentés lenne az adott szervezeti egységnél, mivel tartós távollétről visszatért az egyik kormánytisztviselő, akinek a szervezeti egységénél a feladatai ellátása érdekében kinevezésmódosítással elkezdtek korábban alkalmazni egy másik kormánytisztviselőt, akinek szintén határozatlan időre szól a kinevezése, és így most többen lesznek ennél a szervezeti egységnél, mint ahány fő kell a feladatellátáshoz.
Részlet a válaszából: […] Mindenekelőtt javasoljuk, hogy az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a jövőben a tartósan távol lévő kormánytisztviselők helyettesítésére határozott tartamú kormányzati szolgálati jogviszonyt létesítsenek. Ennek ugyanis a Kit. alapján nincs akadálya, a határozott idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Anyakönyvvezető munkakör újbóli létrehozása

Kérdés: 2019 októberében módosítottuk a polgármesteri hivatal SzMSz-ét oly módon, hogy megszüntettünk több munkakört, így egy anyakönyvvezetőit is. Jogszabályi időkorlát van-e meghatározva arra, meddig nem hozhatunk létre egy vagy több anyakönyvvezetői munkakört, az adott szervezeti egység esetleges létszámbővítésével?
Részlet a válaszából: […] ...anyakönyvvezető jogviszony-megszüntetésének a jogszerűségére kihatással lehet. Nem mindegy ugyanis, hogy mely időpontban alkalmaz a munkáltató az átszervezés következtében megszüntetett munkakörben ismételten egy új köztisztviselőt. A bírói gyakorlat szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Közalkalmazott felmentése létszámcsökkentés és átszervezés esetén

Kérdés: Önkormányzati fenntartású intézmény tevékenysége, amelyben a közalkalmazottakat foglalkoztatták, megszűnt, a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. Az érintett közalkalmazottaknak felajánlásra került másik jogviszony, egy másik, szintén önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnál, illetve önkormányzati fenntartású intézménynél (mindkét munkáltató az Mt. hatálya alá tartozik). A közalkalmazottak rövid ideje állnak közalkalmazotti jogviszonyban az érintett intézménynél, 8 órás, határozatlan idejű kinevezésük van. Az egyik esetben határozott időre és 6 órás munkaviszonyra, a másik esetben határozatlan, 8 órás munkaviszonyra változna a foglalkoztatás. Munkakörük azonos lenne a mostanival. Hogyan jár el helyesen, a jogszabályoknak megfelelően, illetve humánusan a foglalkoztató, amennyiben nem vállalják az esetlegesen számukra hátrányos foglalkoztatást? Fenntartani a jogviszonyukat nem tudják, mivel a tevékenység megszűnt. Amennyiben a munkáltatói felmentés előtt vagy közben keresőképtelen állományba kerülnek, az hogyan befolyásolja a közalkalmazotti jogviszony megszűnését?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti közalkalmazotti jogviszonyban áll, és e jogviszonyok a vázolt okokból kerülnek felmentéssel megszüntetésre. A Kjt. értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel többek közt akkor is megszüntetheti,-ha megszűnt a munkáltatónak az a tevékenysége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Munkavégzés megtagadása a munkaszerződés szerinti telephelyen

Kérdés: Munkavállalóink munkaszerződésében szerepel egy olyan rendelkezés, amely szerint a munkavállalók munkahelye nem egyetlen, hanem több konkrétan meghatározott telephely. Mivel cégünk átszervezést hajt végre, melynek keretei között az egyik telephelyet bezárni kényszerülünk, a munkaszerződések e rendelkezése alapján az ott dolgozó munkavállalókat arra utasítjuk, hogy egy másik (a szerződésükben is rögzített) telephelyen vegyék fel a munkát. Már most látható, hogy lesz olyan munkavállaló, aki nem lesz hajlandó erre. Ebben az esetben felmondhatunk-e neki?
Részlet a válaszából: […] ...munkáját szokás szerint végzi [Mt. 45. § (3) bek.]. Afelek ebből következően megállapodhatnak abban, hogy a munkavállaló munkahelye a munkáltató több konkrétan meghatározott telephelye legyen. Ebben az esetben a munkavállaló átalános szabály szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Munkaszerződés módosítása átszervezés során

Kérdés: Cégünk átszervezés mellett döntött, amely érint egyes munkaköröket is. Ebből adódóan néhány határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalónk munkaviszonyát csak abban az esetben tudjuk továbbra is fenntartani, ha vállalják, hogy más munkakörben dolgoznak tovább, némileg alacsonyabb fizetés mellett. Mit tehetünk, ha valaki hajlandó ugyan elfogadni a felajánlott másik munkakört, de nem fogadja el az alacsonyabb alapbért?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló és a munkáltató általános szabály szerint csak közös megegyezéssel módosíthatják a munkaszerződést (Mt. 58. §). Kétségkívül megteheti a munkáltató, hogy az átszervezés során például a megszüntetendő vagy az összevonásra kerülő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.
1
2
3
8