Továbbképzési kötelezettség – az elmulasztás következményei

Kérdés: A költségvetési szerv és a köztulajdonban álló gazdasági társaság vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszerrel kapcsolatos képzési kötelezettséget (ÁBPE) ír elő a 370/2011. Korm. rendelet és a 22/2019. PM rendelet. A jogszabály kimondja, hogy a költségvetési szerv vezetője (a kinevezést követően egy éven belül) vagy az általa kijelölt vezető állású személy kétévente köteles a továbbképzésen részt venni, az arról szóló igazolást a munkáltatójának leadni. A vezető a megválasztásakor, illetve a vezetői kinevezése, megbízása alatt köteles-e részt venni az ÁBPE-képzésen, -vizsgán, vagy elegendő, hogy az általa vezetett intézményben már rendelkezik egy kijelölt személy, aki kétévente elvégzi a képzést? Mi szabályozza azt, hogy a vezető helyett az általa kijelölt vezető állású munkavállaló vegyen részt a képzésen? Amennyiben a vezető vagy a helyette kijelölt személy nem teljesíti a megadott határidőben az ÁBPE-képzést, az eredményről szóló igazolást nem mutatja be az irányító szerv vezetője felé a tárgyév december 31-ig, milyen szankciót alkalmazhatnak vele szemben? Mely jogszabály rendelkezik a szankció alkalmazásáról? A 39/2020. EMMI rendelet 4. §-a kimondja, hogy amennyiben a vezető állású kulturális intézmény vezetője két éven belül nem mutatja be az igazoló okiratot, akkor nem foglalkoztatható tovább a munkakörében. A többi költségvetési szerv, gazdasági társaság esetében mely jogszabály rendelkezik a szankciókról?
Részlet a válaszából: […] ...tekintetében ugyancsak felmentés vagy rendkívüli felmentés, illetve hátrányos jogkövetkezmény megállapítása, vagy a (magasabb) vezetői megbízás visszavonása,-munkavállalók esetén (azonnali hatályú) felmondás vagy – azonosan a közalkalmazottakkal – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Gazdasági vezető megbízása

Kérdés: Önkormányzati irányítású, önállóan működő és gazdálkodó közművelődési költségvetési szerv 20 éve dolgozó gazdasági vezetőjének a vezetői megbízását a munkáltató, az önkormányzat vagy a költségvetési szerv vezetője adja ki?
Részlet a válaszából: […]  Az Ötv. szerint a képviselő-testület a feladatkörébe tartozóközszolgáltatások céljából önkormányzati intézményt, vállalatot, másszervezetet alapíthat, kinevezi a vezetőiket. E hatásköre másra (például apolgármesterre) nem ruházható át, és magában foglalja a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.