Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...és szociális következményeiről, továbbá köteles a szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal (közalkalmazotti képviselővel) konzultációt kezdeményezni a közalkalmazottakat érintő tervbe vett egyéb intézkedésekről. A konzultációnak ki kell terjednie...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Munkáltatói névváltozás

Kérdés: Cégünk idén felveszi az anyavállalat nevét, ám minden más adatunk (pl. cégforma, adószám, székhely, cégjegyzékszám) változatlan marad. Ez a munkáltató személyében bekövetkező változásnak minősül? Az üzemi tanáccsal nem konzultáltunk. A munkaszerződéseken, fennálló egyéb megállapodásokon (pl. tanulmányi szerződések) hogyan kell ezt a módosítást átvezetni? Szükséges-e új munkaszerződéseket készítenünk? Ha igen, akkor mit tüntessünk fel a munkaviszony kezdetének? Van-e bármi más teendő munkajogi szempontból munkavállalóink esetében?
Részlet a válaszából: […] ...ez nem állapítható meg, hiszen csak névváltozás történik. Ezért az üzemi tanács részére teljesítendő speciális tájékoztatási és konzultációs kötelezettségeket sem kell alkalmazni (Mt. 265. §). A névváltozással a munkaviszonyban álló munkáltató még...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Munkaszerződés-kötés és a munkáltató személyében bekövetkezett változás

Kérdés:

Egyik kolléganőmmel a korábbi munkáltatónktól munkáltatói jogutódlás útján kerültünk át a jelenlegi munkáltatónkhoz, magasabb munkakörbe, lényegesen több munkával. A közvetlen vezetőnk szóban ígéretet tett arra, hogy a munka­bérünket felemelik. Új munkaszerződés megkötésére és a fizetésünk felemelésére azonban a mai napig nem került sor. Ráadásul a munkáltatónk még arra is kötelezett minket, hogy a munkaköri leírásunkat mi készítsük el saját magunknak, mely aláírásra, illetve jóváhagyásra is került a vezető részéről, és átadták azt nekünk új munkaszerződés nélkül. Az ismereteim szerint a munkáltatói jogutódlás esetén, ha a munkakör megváltozik, és vele együtt a fizetés is, akkor új munkaszerződést kell kötni a munkavállalónak és a munkáltatónak, a korábbi szerződés már nem vihető tovább. Ilyen esetben mit tanácsolnak, hogy mit tegyünk?

Részlet a válaszából: […] ...illetve a munkavállalókat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeiről, továbbá – a megállapodás érdekében – köteles konzultációt kezdeményezni a munkavállalókat érintő tervbe vett egyéb intézkedésekről [régi Mt. 85/B. § (1) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 19.