Munkavállaló felelősségre vonása kötelezettségszegés hiányában

Kérdés: Egy taxitársaságnál dolgozom szerződött partnerként mint ellenőr. Ennek során feladatom a kollégák engedélyeinek, ruházatának, ápoltságának, viselkedésének ellenőrzése, esetleg szankcionálása. A munkámat kiválóan végeztem, többször felkértek pluszfeladatokra, jutalmaztak érte, és dicséretben is részesítettek. Sajnos az ellenőrzéseim során olyan személyeknél is találtam hibát, akik a főnökséggel közeli barátságban vannak. Ezeket (pl. drogfogyasztás, ittas vezetés, fuvarkisajátítás, trehány, rendetlen fuvarozás stb.) jeleztem is, de ezzel "darázsfészekbe nyúltam". A taxitársaság vezetője felhívott, konferenciabeszélgetés keretében az etikai bizottság vezetője előtt megfenyegetett engem, a családom, a karrierem, az engedélyeim, a megélhetésem. Ezt követően a saját ellenőr kollégáimat állították rám, hogy keressenek valamit, ami alapján be lehet rángatni fegyelmi tárgyalásra. Találtak is egy olyan esetet, amiben korábban pár nappal megszüntető határozatot hoztak. Engem berendeltek fegyelmi eljárásra. Ez alatt a pár nap alatt nem tudtam elvégezni a munkámat rendesen, nem tudtam szolgáltatni, amiért havi díjat fizetek, megfélemlítettek. Féltem a feleségem, hogy rajta állnak bosszút, mert ő is ennek a cégnek a szerződött partnere. Mit tudok tenni?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 56. § (1) bek.]. Ha ezt mégis megteszi, az olyan jogellenes munkáltatói intézkedés lesz, mellyel szemben 30 napon belül keresetlevelet nyújthat be a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál [Mt. 287. § (1) bek. c) pont]. Ezenfelül a munkáltató csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Munkahelyi balesettel kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek

Kérdés: Csonkolásos munkahelyi baleset ért, a munkáltatónál azonban nem vettek fel jegyzőkönyvet, mentőt se hívtak, és nem tájékoztattak arról sem, hogy mi a teendőm. Milyen jogaim vannak, mit tehetnék?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos sérelemdíj iránt a károkozás időpontjától számított három éven belül keresetet terjeszthet elő a munkáltatójával szemben a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál. A munkáltató csak abban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Új Ptk. a közszolgálatban

Kérdés: Kérjük, foglalják össze számunkra, hogy az új Ptk. március 15-étől mennyiben érinti a Kttv. hatálya alá tartozó munkáltatókat!
Részlet a válaszából: […] ...lehet fordulni [Kttv. 11. § (6) bek.]. A sérelemdíj megfizetése ügyében hozott határozattal kapcsolatos ügyekben, továbbá a keresetet a munkáltatói intézkedésről szóló irat kézbesítésétől számított harminc napon belül lehet a bírósághoz benyújtani [Kttv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.