Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] A keresőképtelenség eseteit az Ebtv. 44. §-a határozza meg, e szerint keresőképtelen többek között az is, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. Az Mt. – közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó – 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Tanulmányi szerződés megszegéséből eredő kötelezettség átvállalása

Kérdés: Intézményünk olyan dolgozót szeretne alkalmazni, akinek a korábbi munkahelyén tanulmányi szerződés alapján visszafizetési kötelezettsége lenne a tanulmányai miatt. Ezen költséget a leendő munkáltató átvállalná. Milyen módon kerülhet erre sor? Áthelyezés?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének és egyben létesítésének jogcíme az áthelyezés [Kjt. 25. § (2) bek. b) pont]. Az Mt. ilyen jogcímet nem szabályoz, ezért feltételezzük, a kérdés közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos. Az áthelyezésben a két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Jubileumi jutalom a nyugdíjazáskor

Kérdés: A Kjt. szerint foglalkoztatott közalkalmazott közös megegyezéssel kérte a közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését. A közalkalmazott a reá irányadó nyugdíjkorhatárt a jogviszony megszűnésének dátumával betöltötte, nyugdíjasnak minősül. A közalkalmazotti jogviszonya 1986. november 12. napjától állt fenn, 2021. november 12. napján elérte a 35 évet. A Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése szerinti 40 éves jubileumi jutalom kifizetésére jogosult-e a dolgozó közös megegyezéssel történt jogviszony megszüntetés esetén?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése szerint, ha a közalkalmazott– közalkalmazotti jogviszonya megszűnik (kivéve a rendkívüli felmentés vagy az áthelyezés jogcímét), és legkésőbb a megszűnés időpontjában nyugdíjasnak minősül, vagy– felmentésére a Kjt. 30. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Áthelyezés és díjazás

Kérdés: Közalkalmazotti jogviszonyban álló óvodapedagógus áthelyezéssel történő átvétele esetén az illetménye megállapításánál mi a helyes eljárás abban az esetben, ha az áthelyező intézménynél részesül olyan pótlékban (pl. idegennyelv-tudási pótlék, munkaközösség-vezetői pótlék stb.), amely az átvevő intézményben nem releváns? Átvehető-e a közalkalmazott alacsonyabb illetménnyel, mint amelyben az áthelyező intézménynél részesült?
Részlet a válaszából: […] ...áthelyezés a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének és egyúttal egy új jogviszony keletkezésének a sajátos módja [Kjt. 25. § (2) bek.]. Az áthelyezett közalkalmazottnak az áthelyezést megelőző közalkalmazotti jogviszonyát úgy kell tekinteni, mintha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Jubileumi jutalom előrehozott kifizetésének korlátjai

Kérdés: Közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott dolgozónk 30 éves jubileumi jutalma 2019. augusztus 1-jén válik esedékessé. Dolgozónk jelenleg súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Állapotára tekintettel kérelmezte a munkáltatótól a 30 éves jubileumi jutalom korábbi kifizetését. A közalkalmazott nem minősül nyugdíjasnak. A munkáltató a közalkalmazott kérésének jogszerűen eleget tehet-e?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 78. §-ának (3)-(5) bekezdése tartalmazza a jubileumi jutalom előrehozott, kedvezményes kifizetésére alapot adó eseteket. Közös jellemzőjük, hogy azért nyílik minderre lehetőség, mert a közalkalmazotti jogviszony előbb megszűnne, mint az általános szabály szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Szabadság kiadása áthelyezéskor

Kérdés: Egyazon önkormányzathoz tartozó intézmények egymás között pedagógiai asszisztenst és óvodapedagógust helyeznek át megállapodással. A szabadságukat a 326/2013 Korm. rendelet 30. §-ának (4) bekezdése figyelembevételével időarányon felül az átadó munkáltató adja ki azzal, hogy a megállapodásban rögzítésre kerül a még igénybe vehető szabadság, amelyet az átvevő adhat ki. Értelmezésünkben a Kjt. 59. és 85. §-ai, valamint az Mt. 121. és 135. §-ai alapján az átvevő intézménynek az időarányosan járó szabadságot kellene megállapítania, majd kiadnia, függetlenül attól, hogy az átadó mennyi szabadságot adott ki, továbbá a pedagógiai asszisztensre a 326/2013. Korm. rendelet 30. §-ának (4) bekezdése nem vonatkozik. Helyes-e az értelmezésünk?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 26. §-a szerint az áthelyezésben – amely a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésének egyik esete – a Kjt. 25. § (2) bekezdés b) 1. pontja szerint a két munkáltatónak egymással és a közalkalmazottal kölcsönösen meg kell állapodnia. A megállapodásnak ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 29.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...szerint áthelyezésre valamely okból nem kerül sor, akkor jön szóba a másik megoldás; ebben az esetben az első munkáltatóval fennálló közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére kerül sor (kézenfekvően közös megegyezéssel, vagy ha létezik valós felmentési ok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazotti jogviszony fennáll a felmentési idő alatt is, az iskola önálló jogalanyisága megszűnése nem eredményezte annak megszűnését. Az említett takarítónak tehát a többi közalkalmazottal azonosan, a munkáltató személyében bekövetkező változás jogcímén át...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Felmentési idő hosszának megállapítása

Kérdés: Közalkalmazottunk bejelentette, hogy jogosulttá vált 2012 májusában a nők kedvezményes negyvenéves öregségi nyugdíjára, és kérte felmentését. Részére nyolc hónap felmentési idő járna. Közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetésére azonban nincs fedezet, mivel a 2012. évi költségvetés tervezésekor nem jelezte nyugdíjba vonulási szándékát. A közalkalmazott írásban kérte, hogy a számára adható nyolc hónap felmentési időt szeretné lerövidíteni, mert még 2012-ben igényelni kívánja a nyugdíjat. Jogviszonyának tervezett megszűnési időpontja 2012. október 31-e lenne úgy, hogy negyven­éves jubileumi jutalmat fizetünk részére szeptemberben. Tudjuk, hogy a jogszabály a felmentés lehetőségét a munkáltató mérlegelési jogkörébe helyezi. Hogyan tudjuk szabályosan megszüntetni a jogviszonyt, ha intézményünk a munkavégzés alól csak két hónapra tudja felmenteni, és csak két hónap felmentési illetményt tudunk fizetni neki a munkavégzés alóli felmentési időre? Tehát összesen négy hónap felmentési időt tudnánk kifizetni a nyolc hónap helyett. Bennünk két megoldási lehetőség merült fel:
1. Felmentjük a közalkalmazottat nyolc hónap helyett négy hónap felmentési idővel, és jubileumi jutalmát kifizetjük szeptemberben, amikor esedékes. A közalkalmazott nyilatkozik, hogy ő kéri a négy hónap felmentési időt a nyolc hónap helyett. Ha így döntünk, ezt később a közalkalmazott meg tudja-e támadni azzal az indokkal, hogy a felmentési idő szabályai szerint neki nyolc hónap felmentési idő jár, vagy a mérlegelési jogkörbe az is beletartozik, hogy a munkáltató akár kevesebb felmentési időt is meghatározhat?
2. A másik lehetőség, hogy a közalkalmazott augusztus 31-én írásban jelzi közalkalmazotti jogviszonyáról való lemondási szándékát. Mivel a lemondási idő két hónap, erre az időre mentesítenénk a közalkalmazottat a munkavégzés alól. Viszont ebben az esetben is kifizethetjük neki szabályosan a szeptemberben járó jubileumi jutalmát, amely a lemondási idő alatt esedékes. Ez jogszerű megoldás lehet?
Részlet a válaszából: […] ...váljon az öregségi teljes nyugdíjra, mindenképpenszükséges az is, hogy a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésre kerüljön. Aközalkalmazotti jogviszony megszüntetésére lehetőség van közös megegyezéssel,áthelyezéssel, lemondással, rendkívüli lemondással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.

Közalkalmazotti jogviszony megszüntetése és szabadságmegváltás

Kérdés: Közalkalmazott vagyok, 40 év szolgálati idővel rendelkezem, és erre tekintettel nyugdíjba akarok menni. A fennmaradó szabadságomat kivehetem, vagy a munkáltató köteles megváltani azt? Milyen módon kérjem jogviszonyom megszüntetését: rendes felmondással vagy közös megegyezéssel? Sajnos nem mentenek fel, mert nincs rá pénze a munkáltatómnak.
Részlet a válaszából: […]  A közalkalmazotti jogviszony megszüntethető közösmegegyezéssel, áthelyezéssel, lemondással, rendkívüli lemondással,felmentéssel, azonnali hatállyal a törvényben meghatározott esetekben,elbocsátással, továbbá rendkívüli felmentéssel a gyakornoki idő alatt [Kjt. 25...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.
1
2