Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában

Kérdés:

Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.

Részlet a válaszából: […] ...következőket írja elő: "a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott – a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével – a Kjt. szerint közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő – a közhasznú munka beszámítása

Kérdés: Állami óvoda-bölcsődében közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező dolgozó esetében, amennyiben ezt megelőzően két hétig (1997-ben) közhasznú munkavállalói munkaszerződése volt ugyanezen óvodánál (az intézmény ugyanaz, de a munkáltató akkor még a polgármesteri hivatal volt), ez a két hét beleszámít-e a besorolásnál, a jubileumi jutalomnál, illetve a végkielégítésnél?
Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. 87/A. §-ának alkalmazását rendeli el. A Kjt. 87/A. §-a szerint a besoroláshoz figyelembe veendő idők közé tartozik:a) a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő,b) az 1992. július 1. előtti valamennyi munkaviszony időtartama, valamintc) az 1992. július...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Távolléti díj számítása szociális ellátó intézményben

Kérdés: Munkahelyemen két évvel ezelőtt fenntartóváltás történt, civilből egyházi fenntartású intézménnyé váltunk. Az új fenntartás második éve után – a fenntartó képviselője kérésére – új könyvelő került az intézménybe, aki ellátja a továbbiakban a bérszámfejtési feladatokat, valamint új bérprogrammal dolgozik. Az új bérprogrammal történő bérszámfejtés után az intézmény dolgozói egyöntetűen fizetéscsökkenésről számoltak be. A miértre a válasz az volt, hogy az előző bérprogram nem volt a szociális törvénynek megfelelő, a távollét idejére máshogyan kell számfejteni. Az új bérprogram alapján a távollét (szabadság, fizetett ünnep) idejére csak az alapbér jár, nem lehet figyelembe venni a pótlékokat (ágy melletti pótlék, vezetői döntésen alapuló pótlék, ágazati pótlék, szakképzettség után járó pótlék, vezetői pótlék stb.). Egyes dolgozók esetében ezen pótlékok együttesen ugyanannyi összeget képeznek, mint az alapbér. Önök szerint mi a jelenleg alkalmazandó eljárás a távollét idejére eső bér számfejtése esetén?
Részlet a válaszából: […] A Költség tv.-ben biztosított támogatásban részesülő egyházi vagy nem állami fenntartású szociális intézmény, szolgáltató a munkavállalók számára – ide nem értve a munkakörüket sajátos egyházi szolgálati viszonyban ellátó személyeket – legalább a Kjt. 55-80....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 8.

Integrált intézmény – a jogviszony-átalakulás kérdőjele

Kérdés: Az általam vezetett integrált intézmény szociális és egészségügyi szolgáltatásokat integrált intézményi formában biztosít, melynek egyszemélyű, magasabb vezetője vagyok, közalkalmazotti jogviszonyban. Az alapító okirat szerint az intézmény főtevékenysége szociális, de a NEAK által befogadott és finanszírozott egészségügyi szolgáltató is egyben, védőnői szolgáltatás vonatkozásában. Feladatom mind a szociális, mind az egészségügyi szolgáltatás vonatkozásában a szolgáltatások szervezeti és szakmai irányítása, a szolgáltatások személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, gazdálkodás az intézmény működőképességének biztosítása érdekében. Az Eszjtv. értelmében a NEAK országos irodájától azt a tájékoztatást kaptam, hogy az intézmény vezetőjeként rám is az Eszjtv. 8. §-ának (3) bekezdése vonatkozik, és illetményemet e törvény 1. számú melléklete szerinti legmagasabb fizetési fokozathoz tartozó összegben kell megállapítani. Abértámogatási igényt emiatt le is adtuk a NEAK-nak, aki azt jóváhagyta, és a bértámogatást immár harmadik hónapja rendre az intézmény számlájára utalja. Végzettségemet tekintve felsőfokú egészségügyi és szociális végzettséggel is rendelkezem, az irányított egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakirányú diplomával. Az intézmény fenntartója viszont nem így értelmezi a jogszabályt. Álláspontja szerint, csak közalkalmazottként vezethetem az integrált intézményt a szociális szolgáltatások miatt, emiatt engem nem lehet egészségügyi szolgáltatási jogviszonyba átsorolni, így a bérezésemet is ennek megfelelően kell megállapítani, tehát a kérdéses, 1. számú melléklet szerinti hivatkozott illetményt nem áll módjukban megadni. Ehhez kérem az Önök értelmezését.
Részlet a válaszából: […] Az Eszjtv. szerint, az egészségügyi szolgáltató vezetőjének illetménye el kell, hogy érje az 1. melléklet szerinti legmagasabb fizetési fokozathoz meghatározott összeget, és nem haladhatja meg a kormány rendeletében meghatározott összeget, ennek hiányában a legmagasabb fizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Kulturális intézmények – közalkalmazotti jogviszony-átalakulás

Kérdés: Önkormányzatunk fenntartása alatt álló intézményekben (múzeum, könyvtár) dolgozó, önkormányzatunk dolgozójaként foglalkoztatott (közművelődési szakember munkakör) kulturális közalkalmazottunkra is vonatkozik a Módtv.? Eltérőek a vélemények a törvény értelmezésével kapcsolatban.
Részlet a válaszából: […] ...hogy – külön önkormányzati fenntartású költségvetési intézmény létesítése nélkül – közvetlenül az önkormányzattal álljanak közalkalmazotti jogviszonyban az önkormányzati közszolgáltatásokat – így közöttük akár a kulturális közszolgáltatásokat is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Támogatás visszakövetelése tanulmányi szerződés megszegése esetén

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó kórház orvosa második szakvizsgája megtételére köt tanulmányi szerződést. A kórház a tanulmányi szerződésben a képzésen, vizsgákon és gyakorlaton való részvételhez szükséges időre a közalkalmazottat mentesíti a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, és erre az időre távolléti díjat fizet. Viszont a munkáltató a kötelezően ledolgozandó időt a szakképesítés megszerzését követő három évben határozza meg. Amennyiben a közalkalmazott orvos nem teljesíti a tanulmányi szerződésben vállalt kötelezettségeit, a kórház visszakövetelheti-e a távolléti díj egész, vagy amennyiben kevesebb idő van hátra, időarányos részét?
Részlet a válaszából: […] ...megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül nem szünteti meg lemondással a közalkalmazotti jogviszonyát [Mt. 229. § (1) bek.]. Amennyiben a tanulmányi szerződésben rögzítésre került a közalkalmazott orvos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Közalkalmazotti jogviszonyban – időszámítás

Kérdés: Közalkalmazott besorolásához munkaviszonyként beszámítható-e az az időtartam, amikor közmunkásként volt foglalkoztatva a munkavállaló, főállású anyaként volt otthoni foglalkoztatott, valamint az ápolási díj folyósításának időtartama, ha nem állt jogviszonyban, ahonnan fizetés nélküli szabadságon lett volna?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembe. Ezek között nem szerepel a Közfogl. tv. szerinti közfoglalkoztatási jogviszony, az így ledolgozott idők tehát nem számítanak közalkalmazotti jogviszonyban töltött időként elismerhető időtartamnak. Ami a főállású anyaságot illeti: ez – ellentétben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Japán tanár magyar katedrán – a foglalkoztatás előfeltételei

Kérdés: Japán állampolgárt szeretnénk foglalkoztatni a felsőoktatásban oktatói munkakörben határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyban, helyettesítés céljából. Információink szerint első körben munkaerőigény-bejelentést, valamint munkavállalási engedély iránti kérelmet kell benyújtania a munkáltatónak az illetékes kormányhivatal felé. Mik azok a további intézkedések, amelyeket egy ilyen foglalkoztatás esetében meg kell tennie a munkáltatónak, illetve a leendő munkavállalónak? Mi az, amire kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy helyesen járjon el a foglalkoztató (egészségbiztosítás, tartózkodási engedély, szakképzettséget igazoló dokumentumok honosítása stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet 10-11. §). A munkavállalási engedély általános szabály szerint legfeljebb két évre adható ki (ehhez kell igazodnia a közalkalmazotti jogviszony tartamának is), amely azonban meghosszabbítható [445/2013. Korm. rendelet 4. § (2) bek.]. Általában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 23.

Jubileumi jutalom előrehozott kifizetésének korlátjai

Kérdés: Közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott dolgozónk 30 éves jubileumi jutalma 2019. augusztus 1-jén válik esedékessé. Dolgozónk jelenleg súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Állapotára tekintettel kérelmezte a munkáltatótól a 30 éves jubileumi jutalom korábbi kifizetését. A közalkalmazott nem minősül nyugdíjasnak. A munkáltató a közalkalmazott kérésének jogszerűen eleget tehet-e?
Részlet a válaszából: […] ...jutalom előrehozott, kedvezményes kifizetésére alapot adó eseteket. Közös jellemzőjük, hogy azért nyílik minderre lehetőség, mert a közalkalmazotti jogviszony előbb megszűnne, mint az általános szabály szerinti jogosultságszerzés időpontja, a 25., 30. vagy 40...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség

Kérdés: Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett-e az a közalkalmazotti jogviszonyban álló személy, aki feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett teljesítésigazolásra jogosult?
Részlet a válaszából: […] A Vnyt. hatálya kiterjed a közalkalmazottakra is, akik a törvény szóhasználata szerint közszolgálatban álló személynek minősülnek. Vagyonnyilatkozat tételére kötelezett az a közszolgálatban álló személy, aki feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.
1
2
3
4