Közalkalmazott felmentési idejének számítása

Kérdés: Közalkalmazottunk nyugdíjba vonulása miatt szükségessé vált a felmentési idejének megállapítása, amely a korábbi munkáltató intézkedése miatt sajnos nem egyértelmű számomra. A rendelkezésre álló dokumentumokból megállapítható, hogy közalkalmazotti jogviszonya az előző munkáltatónál 2001. január 31. napjával szűnt meg azzal az indokkal, hogy a munkahelye szervezeti változás következtében megszűnt. Részére akkor a felmentési időt hatvan nap és három hónapban állapították meg, azaz 2000. szeptember 1-jétől 2001. január 31-ig a felmentési idejét töltötte azzal, hogy a teljes időtartamra felmentették a munkavégzés alól. Közalkalmazottunk az akkori munkáltatótól hathavi átlagkeresetének megfelelő összegű végkielégítésben is részesült. Úgy nyilatkozott, hogy a felmentési időre járó illetményét és a végkielégítés összegét az akkori munkáltatója kifizette részére. Ugyanakkor intézményünknél 2000. szeptember 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyt létesített, tehát a fent leírtak szerint 2000. szeptember 1-jétől 2001. január 31-ig kettős jogviszonyban állt. Ebben az esetben a közalkalmazottunk mennyi felmentési időre lesz jogosult? Ha a folyamatos közalkalmazotti jogviszonyt nézzük, akkor nyolc hónap, ha csak az intézményünknél eltöltött időt vesszük figyelembe, hat hónap felmentési időre jogosult. Esetleg a maximálisan igénybe vehető nyolc hónapból levonhatjuk-e a korábban már "igénybe vett" öt hónapot, és most csak három hónap felmentési időt állapíthatunk meg?
Részlet a válaszából: […] ...hosszabb felmentési időben a felek nem állapodnak meg, és a kollektív szerződés sem ír elő ilyet, a hatvannapos felmentési idő a közalkalmazotti jogviszonyban töltött– öt év után egy hónappal;– tíz év után két hónappal;– tizenöt év után három...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Munkavédelmi képviselő munkaidő-kedvezménye

Kérdés: Segítségüket kérném abban, hogy ha engem egy gimnáziumban munkavédelmi képviselőnek választottak (20 főnél több munkavállalót foglalkoztat), akkor jár-e nekem a havi 10%-os mértékű munkaidő-kedvezmény? Tehát a tanároknál ez órakedvezményben valósul meg, az én értelmezésem szerint. Az igazgatóhelyettes azt állítja, hogy csak az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalóknak jár ez a kedvezmény, közalkalmazottaknak nem.
Részlet a válaszából: […] ...attól, hogy az milyen szervezeti vagy tulajdoni formában történik [Mvt. 9. § (1) bek.]. A szervezett munkavégzés fogalmába a közalkalmazotti jogviszony keretében történő munkavégzés is beletartozik [Mvt. 87. § 9. pont], tehát a törvény hatálya erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Végkielégítésre való jogosultság – ami a közalkalmazotti jogviszony tekintetében változott

Kérdés: Tudnának-e segíteni abban, hogy 1999 óta változott-e a közalkalmazottak végkielégítésének számolása?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbiak: 2009. január 1-jétől a Kjt. előírta, hogy ha ugyanazon felek egymással legalább két alkalommal határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszonyt létesítettek, amennyiben a korábbi közalkalmazotti jogviszony megszűnése, valamint az újabb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Munkaszüneti napon végzett munkáért járó díjazás közalkalmazottaknak

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál két műszakban (heti 40 óra) kéthavi munkaidőkeretben foglalkoztatott közalkalmazottaink (gondozónők) fizetett ünnepnapon (2015. január 1-jén) munkát végeztek, eddig átlagkeresetként került számfejtésre, mely tudomásunk szerint nem megfelelő. A munkavállalókat ezen a napon milyen díjazás illeti meg, hogyan tudunk számukra elszámolni havi bérezés esetén?
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszonyra az Mt. szabályait a Kjt.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni [Kjt. 2. § (3) bek.]. Mivel a Kjt. eltérően nem rendelkezik, ezért a munkaszüneti napon, rendes munkaidőben végzett munka minden órája után ellenértékként a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.

Betegség alatti felmentés

Kérdés: 1966. február 13-tól dolgozom az egyik egyetem atomfizikai tanszékén, 2000. április 4-től már mint nyugdíjas, teljes munkaidőben és változatlan munkakörben. 2011. december 15-én kórházba kerültem, súlyos műtéten estem át, és csak 2012. február 23-án jöttem ki. 2012. évi 15 nap betegszabadságomat letöltöttem, jelenleg is táppénz nélküli keresőképtelen vagyok (amit a háziorvos igazol). Ha a közalkalmazotti jogviszonyomat a betegségem miatt a munkáltató megszünteti, jár-e részemre felmentési idő és valamiféle anyagi juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 38. §-ának (1) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt.-nek a munkaviszony megszűnéséről és megszüntetéséről szóló rendelkezései (X. fejezet) közül – többek között – a 68. § nem alkalmazható. Az Mt. 68. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 29.

Csatornaőr végkielégítése

Kérdés: 12 éve dolgozom csatornaőrként az egyik környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságnál. Mennyi végkielégítést kapnék, ha a munkáltató felmondana?
Részlet a válaszából: […] ...időtartamú közalkalmazotti jogviszonnyalrendelkezzen. Ebbe – az áthelyezést kivéve – nem lehet beszámítani a korábbimunkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt, beleszámít viszont amunkáltató jogelődjénél, illetve – jogátszállás esetén –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Felmentésre tekintettel kapott juttatások visszafizetése

Kérdés: Létszámleépítésre hivatkozva 36 éves közalkalmazotti jogviszonyomat megszüntették. Munkaügyi bírósághoz fordultam rendeltetésellenes joggyakorlás miatt. Ha visszahelyeznek az állásomba, megtarthatom-e a végkielégítést és a felmentési időre járó átlagkeresetemet? Milyen követeléseim lehetnek?
Részlet a válaszából: […] ...kellfizetnie, hiszen a jogviszony végül nem kerül megszüntetésre.Amennyiben a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató aközalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, mivel amegszüntetés a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe (Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Emelt összegű végkielégítés jogviszonyváltás esetén

Kérdés: Intézményünk egyik szervezeti egysége a Ktv. hatálya alá tartozó munkáltató részére került átadásra. A Kjt.-ben foglaltak szerint erről tájékoztattuk az érintett közalkalmazottakat. Egyik közalkalmazottunk nem járult hozzá az új munkáltatónál történő továbbfoglalkoztatáshoz, így közalkalmazotti jogviszonyát a Kjt. 25/A. §-a alapján megszüntettük, és kifizettük az őt megillető 5 havi végkielégítést. Volt közalkalmazottunk azonban további 4 havi emelt összegű végkielégítésre tart igényt, mert jogviszonya a nyugdíjra jogosultságot megelőző 5 éven belül szűnt meg. Szerintünk nem jár neki ez az összeg. Jogszerűen járunk el, ha megtagadjuk a kifizetését?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 37. § (1) bekezdése szerint végkielégítés illeti mega közalkalmazottat, ha közalkalmazotti jogviszonya felmentés, rendkívülilemondás, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése következtében, vagy ismételthatározott idejű közalkalmazotti jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Közalkalmazotti jogviszony időtartama – a felmentési idő beszámítása

Kérdés: Intézményünkben az egyik tanító munkakörben 7 éve foglalkoztatott személy közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel megszüntettük, és a felmentési idő teljes tartamára mentesítettük a munkavégzés alól. Ennek megfelelően el is számoltunk vele, és megfizettünk részére az utolsó munkában töltött napon többek között 2 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítést. A tanítónő azonban keresetet indított intézményünk ellen, mert szerinte összesen 3 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű végkielégítés illeti meg, mivel a felmentési idő lejártakor már 8 éve állt fenn a jogviszonya. Megalapozott a közalkalmazott velünk szemben benyújtott keresete?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a közalkalmazott jogviszonyát felmentésselmegszüntetheti [Kjt. 25. § (2) bek. e) pont], ez esetben a közalkalmazottat aközalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időhöz igazodó mértékű felmentési időilleti meg, melynek legalább a fele időtartamára a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Végkielégítés a közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

Kérdés: Van-e jogszerűen lehetősége a munkáltatónak arra, hogy a közalkalmazotti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a törvényi mértéken felül többlet-végkielégítést juttasson a közalkalmazott részére?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 25. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aközalkalmazotti jogviszony a felek közös megegyezésével is megszüntethető. Akérdés eldöntéséhez ugyanakkor nem a közös megegyezés általános szabályait,hanem elsődlegesen a Kjt. 3. §-át kell megvizsgálnunk. A Kjt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.
1
2