Téves besorolás és az illetménykülönbözetre való jogosultság

Kérdés: Van egy közalkalmazott kollégánk, aki szociális gondozóként dolgozik, 2018 márciusában jött létre a határozott idejű jogviszonya, mely 2018 novemberében lett határozatlan idejű. 2019-ben szakképesítést szerzett, ennek igazolása alapján az átsorolása megtörtént. 2020-ban külföldi munkavállalásról szóló igazolást nyújtott be hivatalunkhoz, mely igazolás kiadmányozási dátuma is 2020. Ez alapján az átsorolása ismét megtörtént az igazolás benyújtásának dátumától. A kolléga viszont azt kéri, hogy a 2020-ban kiadott és ezt követően a hivatalunkhoz benyújtott igazolás alapján őt a felvétele dátumától sorolják be, és visszamenőlegesen az így keletkezett illetménykülönbözetre is igényt tartana. A kolléga kérése jogosnak tekinthető-e annak tükrében, hogy nem a munkáltató hibázott, hanem a kolléga saját mulasztása miatt nem került benyújtásra az igazolás a felvételekor, 2018-ban? 2018. évben az akkor rendelkezésre álló dokumentumok alapján történt a besorolása, majd a jogosultságot bemutató igazolást követően is megtörtént a kinevezés módosítása, ezért is nem érezzük helyénvalónak a visszamenőleges illetménykülönbözet kifizetésére irányuló igényét.
Részlet a válaszából: […] ...a közalkalmazottak is kötelesek a munkaadót minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a közalkalmazotti jogviszony létesítése, valamint a törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Iskolaigazgató leváltása

Kérdés: Új iskolaigazgatót választ a fenntartó. Hogyan lehet leváltani vagy felmenteni az igazgatóhelyetteseket 5 év előtt?
Részlet a válaszából: […] ...intézmény dolgozói – beleértve az intézményvezet ő -helyettest is – felett a bérgazdálkodást érint ő döntések, a kinevezés és a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése tekintetében az illetékes tankerületi központ (mint fenntartó) vezet ő je, az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Minősítés és az ezen alapuló felmentés közlése

Kérdés: Zenekarunknál szokásos a zenekari tagok időről időre való meghallgatása, ami alapján a Kjt. szerinti minősítés készül. Az alkalmatlan minősítést kapó tagoktól felmentéssel meg kívánunk válni. Kérdésünk, hogy hogyan kell úgy közölni a minősítést és a felmentést, hogy az lehetőleg támadhatatlan legyen, mire kell figyelnünk?
Részlet a válaszából: […] ...alapot adó körülménynek.Az előzőek alól a gyakornokok esete kivétel, mivel a Kjt. 22. §-ának (16) bekezdése szerint a gyakornok közalkalmazotti jogviszonya törvény erejénél fogva megszűnik, ha a gyakornok "nem megfelelt" minősítést kap. Ekkor tehát nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 18.