Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...kell továbbfoglalkoztatnia [Mt. 42. § (2) bek. b) pont, 133. § (2) bek.]. A felek ugyanakkor ekkor is jogosultak a munkaszerződést közös megegyezéssel módosítani (Mt. 58. §). Az Mt. 113. §-a a munkavállalók egyes csoportjaira előír olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Munkaviszony megszüntetése új munkahely kijelölése miatt

Kérdés: Egy vagyonvédelmi cég egyik középvezetője vagyok. A cég egy multiüzemnél alvállalkozó lassan hat éve. Az első perctől kezdve ezen a telephelyen dolgozom. A multiüzem egy új tendert írt ki, amit a munkáltatóm nem nyert el, ezért pár hét múlva a nyertes vagyonvédelmi cég folytathatja a korábban általunk ellátott tevékenységet. A munkaszerződésem szerint a munkáltatóm Magyarország területén bárhol foglalkoztathat, ha úgy adódik. A munkáltató csak az új vagyonvédelmi cég érkezése előtt pár nappal kívánja közölni velem, hogy az ország melyik területére akarnak helyezni. Más városba nem szeretnék menni, ráadásul idős, beteges édesanyám gondozását is én látom el, igaz, erről nincs orvosi igazolásom. A munkáltatóm azt szeretné, hogy én mondjak fel, vagy közös megegyezéssel szüntessük meg a munkaviszonyt, végkielégítésről azonban hallani sem akarnak. Van-e esélyem a végkielégítésre? Amennyiben a közös megegyezést nem írom alá, megszüntethetem-e a munkaviszonyom azonnali hatályú felmondással?
Részlet a válaszából: […] ...Ön nem kötelezhető arra, hogy felmondással szüntesse meg a munkaviszonyát, sem pedig arra, hogy a munkáltató által kezdeményezett közös megegyezésre vonatkozó munkaviszony-megszüntetési ajánlatot elfogadja. Mindez egyedül az Ön döntésétől függ.A munkavállalót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Kinevezés egyoldalú módosítása – a munkavégzés helyének megváltoztatása

Kérdés: Budapesten dolgozom kormánytisztviselőként, a kinevezésemet azonban a munkáltatóm módosította, és áthelyezett egy másik irodába. Eddig fél óra volt eljutni a munkahelyemre, most ez egy órára nőtt. A módosításról nem kérdezett meg, és én nem is fogadtam el ilyen kinevezésmódosítást. Megteheti velem a munkáltató, hogy önkényesen ilyen hátrányos helyzetbe hozzon?
Részlet a válaszából: […] ...Kttv. általános rendelkezései szerint a kinevezés tartalmát módosítani valóban csak az államigazgatási szerv és a kormánytisztviselő közös megegyezésével lehet. A kinevezés tartalmának módosítására pedig a kinevezésre és annak elfogadására vonatkozó szabályokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Munkaköri leírás és megnevezés megváltoztatása

Kérdés: 13 éve vagyok közalkalmazott. Van egy kinevezésem, amiben le van írva az osztály megnevezése, ahol státuszban vagyunk, és az osztály vezetője. A munkavégzés helye változó. Továbbá van egy munkaköri leírásom, amiben szerepelnek az elvégzendő feladatok. A munkáltatóm megváltoztatta a munkaköri leírásomat. A változtatások alapján egy új osztályhoz kerültem, új vezető alá, és a munkaköröm elnevezése is megváltozott – a tartalma nem. Mi az, amit a munkaköri leírásban megváltoztathatnak? Nemcsak a feladatot, hanem a felettest, a munkavégzés helyét is? Mennyire kell megegyeznie a kinevezéssel? Minősülhet a fenti intézkedés valójában helyettesítés elrendelésének?
Részlet a válaszából: […] ...(3)bek.]. A munkaköri leírás nem a kinevezés része. A kinevezést módosítani -törvény eltérő rendelkezése hiányában – csak a felek közös megegyezésévellehet. Ebből adódóan a munkáltató egyoldalúan, a munkaköri leírás megváltoztatásávalnem módosíthatja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Jogutódlás – a jogutód munkáltató utasítására változhatnak-e a munkafeltételek?

Kérdés: Néhány hónapja megvásároltunk egy üzemegységet Ózdon, és úgy döntöttünk, hogy továbbfoglalkoztatjuk az ott dolgozó munkásokat a miskolci székhelyünkhöz közelebb eső gyárban. Értesítést küldtünk az új alkalmazottaknak, hogy a jogutódlásra tekintettel a munkavégzési helyük megváltozott, és utasításba adtuk, hogy a következő munkahéten már az új helyen jelenjenek meg, továbbá felajánlottuk számukra, hogy igény esetén kedvezményes szálláslehetőséget biztosítunk. A munkások egy része azonban minden előzetes bejelentés nélkül távol maradt, és közös kérelmet fogalmaztak meg annak érdekében, hogy vonjuk vissza az utasítást. Meglátásunk szerint ez az ellenszegülés megalapozza a rendkívüli felmondást. Igazunk van?
Részlet a válaszából: […] ...onnan haza. Ez azt jelenti, hogy az újmunkavégzési hely csak munkaszerződés-módosítással állapítható meg, amelyhezszükséges a felek közös megegyezése. Az Mt. azt is meghatározza, hogy amunkaszerződés módosítása során a munkáltatónak és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.