Jognyilatkozat címzése – lakcím vagy tartózkodási hely

Kérdés: Egy munkavállalónak van a munkáltató felé bejelentett állandó lakcíme és tartózkodási helye is. Ilyen esetben melyik címre kell megküldeni a munkáltatónak a jognyilatkozatait? Jelentősebb munkáltatói jognyilatkozatok közlése esetén ez a kérdés különösen fontos lehet. Az Mt. 24. §-ának (2) bekezdése alapján a postai szolgáltatásokról szóló jogszabály szerint tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített jognyilatkozatot,
a) ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy a küldemény átvételét megtagadta, vagy a címzett által bejelentett elérhetőségi címen a kézbesítés a címzett ismeretlensége vagy elköltözése miatt meghiúsult, a kézbesítés megkísérlésének napján,
b) egyéb esetekben az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő ötödik munkanapon
kézbesítettnek kell tekinteni.
Mit ért az Mt. pontosan a címzett által bejelentett elérhetőségi címen? Bármilyen címet, amelyet a munkavállaló ekként megjelöl? Mi a helyzet, ha a munkavállaló nem jelöli meg, hogy az állandó lakcímén vagy a tartózkodási helyén elérhető, ez esetben hova küldje a munkáltató a jognyilatkozatait? Elérhetőségi cím lehet a tartózkodási hely is, ha azt jelölte meg a munkavállaló? Ebben a kérdésben esetlegesen figyelembe jöhetnek az Nytv. értelmező rendelkezései is? Az Nytv. 5. §-ának (2) bekezdése szerint a lakóhely (állandó lakcím) az, amely hivatalos kapcsolattartásra szolgál. Az értesítési cím pedig a lakóhelyen és a tartózkodási helyen kívüli cím lehet [Nytv. 5. § (5) bek.]. Ez esetben nem lenne megjelölhető tartózkodási hely elérhetőségi címként?
Részlet a válaszából: […] Válaszunkhoz abból szükséges kiindulni, hogy a munkáltató által a munkavállaló részére írásban küldött jognyilatkozatok célja, hogy kiváltsák az általuk célzott joghatást, és ezt csak abban az esetben képesek, ha azok közlésére joghatályosan kerül sor. A munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Elkésett azonnali hatályú felmondás próbaidő alatt

Kérdés: A munkavállalónk még próbaidőn volt, amikor fény derült arra, hogy az egyik kollégájával rendszeresen pénzt vesz ki a kasszából. Az eset tisztázása érdekében megbeszélést tartottunk, de a munkavállaló ezen nem jelent meg. Ezért a munkaviszonyát próbaidő alatt (indokolás nélkül) azonnali hatállyal felmondtuk, és az erről szóló levelet tértivevényes küldeményként adtuk fel postán. A küldemény azonban a "nem kereste" jelzéssel jött vissza, a próbaidő azonban már ebben az időpontban lejárt. Jogszerűen jártunk-e el, azaz megszűnt-e a munkavállaló munkaviszonya?
Részlet a válaszából: […] ...próbaidő alatt lehet joghatályosan közölni, ám az Ön által írott esetben úgy tűnik, hogy erre a próbaidőn kívül került sor, mivel a kézbesítési vélelem csak a próbaidő lejártát követően állt be [Mt. 24. § (3) bek.]. Mindezek alapján a munkaviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Munkaviszony megszüntetése keresőképtelen betegség tartama alatt

Kérdés: Üzemi baleset miatt bekövetkezett keresőképtelenségem miatt táppénzben részesültem 2014 decemberétől 2016 márciusáig. A taj-nyilvántartási ügyintéző arról tájékoztatott, hogy a munkáltatóm bejelentette hozzájuk, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyom 2015. március 31-ével megszűnt. Munkáltatóm a munkaviszonyom megszüntetéséről nem állapodott meg velem, és a munkaviszonyom megszüntetéséről rendelkező iratot sem kézbesítettek részemre. Bejelentésemre a munkaügyi ellenőrzést lefolytató szerv határozatot hozott, amelynek tartalmát velem nem közölték. Arról azonban tájékoztattak, hogy a felmondás módjával kapcsolatban a hatóságnak nincs hatásköre. Ez azért furcsa, mert nem cáfolták meg azt a bejelentésemet, hogy felmondást nem kaptam. Felmondás hiányában mit kérhetek a munkaügyi bíróságtól? Az ellenőrzést lefolytató közigazgatási szerv helyesen járt-e el akkor, amikor a munkaviszonyt érintő jognyilatkozat megtételét, illetve annak hatályosulását nem vizsgálta?
Részlet a válaszából: […] ...bírósági eljárásnak van helye – tehát a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat esetében is -, a fent részletezett kézbesítési vélelem megdöntése iránt az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési vélelem beálltáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.