Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható,b) a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be,c) rendkívüli munkaidő vagy készenlét, valamintd) éjszakai munka nem rendelhető el [Mt. 113. § (2)-(3) bek.].Az Mt. 113. §-a azonban a munkavégzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Készenléti jellegű munkakör napi nyolcórás munkaidőben

Kérdés: Új munkavállalót vettünk fel, a munkaszerződésében úgy állapodtunk meg, hogy a napi munkaidejének mértéke nyolc óra. A munkavállaló munkaköre valójában készenléti jellegűnek minősül, mert a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére. Kötelesek lettünk volna megállapodni vele a hosszabb teljes napi munkaidőben – például tíz vagy tizenkét órában? Ha igen, kell-e módosítani a munkaszerződését ennek érdekében?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a készenléti jellegű munkakör egyik esete az, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére [Mt. 91. § a) pont]. Mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Többes munkaviszony helyett kettős munkakör

Kérdés: Önálló egyházi jogi személynél munkaviszony keretében foglalkoztatott fejlesztőpedagógussal és portással köthetünk-e szociális gondozói megállapodást? A szociális gondozói megállapodás szerinti feladatok ellátásához mindkét dolgozó rendelkezik megfelelő képesítéssel.
Részlet a válaszából: […] ...követel meg a munkavállalótól: két teljes munkaidős munkaviszony párhuzamos ellátása. Különösen portások esetén, akiknek készenléti jellegű munkakörben az Mt. 92. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján 12 óra/nap lehet a munkaidejük mértéke,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.

Működési rend átalakításával kapcsolatos munkaidő-szervezés

Kérdés: Cégünk a készenléti jellegű munkakörben havibérrel foglalkoztatott munkavállalóit órabéresíteni szeretné az alábbiak szerint: a jelenlegi havibérüket 174-gyel osztva megállapított órabérrel a beosztás alapján havi óraszámmal teljesített órabérrel lennének kifizetve. Hogyan tudjuk a munkaidejüket helyesen megállapítani, a szerződésüket megírni, ha a munkavállalók megválaszthatják, hogy egy hónapban mennyi munkaórát akarnak dolgozni? A cég célja, hogy se állásidőt, se túlórát ne kelljen fizetni, csak a ledolgozott órára járó alapbért. Ebben az esetben mi lesz a munkaidőkeret, hiszen egyenlőtlen a beosztásuk?
Részlet a válaszából: […] ...fenn a jelenlegi bérköltségszintet, ha a munkavállalók most általános teljes munkaidőben, 40 órában kerülnek foglalkoztatásra; ha a készenléti jellegű munkakör miatt ezt meghaladó a heti óraszámuk, akkor az egy órára eső bérük reálnövekedésével kell számolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Munkaszerződés módosítása határozott időre

Kérdés: Cégünk több állandó megrendelőnek dolgozik, a munka jellegéből adódóan az alkalmazottak heti 30 órás részmunkaidőben dolgoznak. Most azonban nyertünk egy pályázaton, és három hónapig egy új projektben is részt veszünk, amit a jelenlegi munkavállalókkal szeretnénk megoldani. Viszont nem biztos, hogy ez belefér a munkaidejükbe. Megtehetjük, hogy erre az időszakra munkáltatóként felemeljük a munkaidejüket, természetesen kompenzálva ezt a bérezésben? Ha nem, akkor kiírhatjuk prémiumfeladatként nekik?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a napi munkaidő mértéke az Mt. általános szabálya szerint legfeljebb 8 óra lehet. Tehát ha munkavállalóik – vélhetően nem készenléti jellegű munkakört betöltve – általános teljes napi munkaidőben (8 óra/munkanap) dolgoznak, a munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Napi munkaidő emelése 12 órára

Kérdés: A társaságnál a fegyveres biztonsági őrség létszámát növelni szeretnénk. Ennek eredményeként minden műszakban többen lesznek bent, mint azt az intézkedések alapesetben megkövetelik. Ezzel összefüggésben a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott fegyveres biztonsági őröket a jövőben készenléti munkakörben kívánjuk foglalkoztatni. Ennek egyik követelménye, hogy a munkavállaló korábban napi 8 órában meghatározott munkaideje napi 12 óra legyen, amihez a munkavállalóval erről külön meg kell állapodni. Milyen formában kell ezt a megállapodást megkötni a munkaszerződés módosításaként? Ha a munkavállaló a törvény által számára biztosított határidővel később felmondja ezt a megállapodást, azt s munkaszerződés felmondásának kell tekinteni részéről? Ha a már állományban lévő munkavállaló nem fogadja el a munkakörére vonatkozó változtatást, mit tehet a munkaadó: két különböző munkarendet alkalmaz egy munkaterületen, vagy felmond a munkavállalónak, aki nem fogadja el a munkakörének készenléti jellegűre való változtatását?
Részlet a válaszából: […] ...teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján – 8 óráról legfeljebb napi 12 órára emelhető, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el (hosszabb teljes napi munkaidő) [Mt. 92. § (2) bek. a) pont]. Ezzel a megállapodással a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Kötetlen munkarend megállapításának módja és feltételei

Kérdés: Üzletkötőink jelenleg teljes munkaidőben, heti 40 órás, napi 8 órás munkaidő-beosztással dolgoznak. Szeretnénk őket kötetlen munkaidőben foglalkoztatni, és az Mt. 96. §-ának (3) bekezdése alapján nem szeretnénk a munkaidő-beosztásról és -felhasználásról nyilvántartást vezetni. Közös megegyezéssel történő munkaszerződés módosításával megtehetjük-e ezt, és eltekinthetünk-e a nyilvántartási kötelezettségtől? Van-e valamilyen hátránya a kötetlen munkarendnek a munkavállaló számára?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató, ha a munkavállaló maga jogosult beosztani a munkaidejét. Ez azonban csak a rendes és a rendkívüli munkaidő, valamint a készenlét nyilvántartására vonatkozik. A szabadsággal kapcsolatos adatokat kötetlen munkaidő mellett is köteles nyilvántartani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Törvényitől eltérő mértékű pótlékok

Kérdés: A 2012. július 1-jei törvényváltozás után helyes gyakorlat lesz-e az a műszakpótlékok vonatkozásában, hogy az Mt.-től eltérő – magasabb – mértékű pótlék kerül alkalmazásra? Így pl. a műszakpótlék a 18 órától 22 óráig tartó időszakban 40%, a 22 órától 6 óráig tartó időszakban 50%-os mértékű lesz azért, hogy a munkavállaló keresete ne csökkenjen. Ezen túl a készenlét pótlékának 20%-os mértékét is változatlan formában, 40%-ban állapítom meg, természetesen a munkaszerződés módosításával.
Részlet a válaszából: […] ...óra közötti időtartam alatt történő munkavégzés esetén harminc százalék bérpótlék (műszakpótlék) jár [Mt. 141. § (1) bek.]. Készenlét esetén húsz százalék bérpótlék jár [Mt. 144. § (1) bek.]. A munkaszerződés – jogszabály eltérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 17.

Foglalkoztatás osztott munkakörben

Kérdés: Cégünknél a rendészeti dolgozók két csoportba sorolhatók: a) a portaszolgálat, amely folyamatosan üzemel; itt napi 8 órában dolgoznak, órabérben, b) a belső rendészet, ahol havidíjasok piaci napokon és kamionok érkezésekor teljesítenek szolgálatot, szintén napi 8 órában. A portaszolgálat 0-24 órás. A munkakör készenléti jellegű, de ez nincs munkaszerződésében rögzítve. A másik csoport, a belső rendészet nagypiaci napokon (hétfő, csütörtök) járőrözik, árubeszállításkor (kedd, szerda, szombat) felügyel. Mivel mindkét munkakör szerepel a munkavállalók szerződésében, így szabadon helyezhetjük át őket. Fő gond a bér, mivel a fix havidíjas bér alapvetően a belső (pótlékmentes) szolgálat szerint magasabban lett megállapítva, így ha egy ilyen kollégát portaszolgálatra átsorolunk, a pótlékokkal jóval többet keres, mint az eredetileg kinti kollégák. Ha egy külsős meg bejön, itt nem kap pótlékot, ezért kevesebbet keres, mint szokott. A munkaköri leírása mindkét csoportnak egységes: Munkaideje heti 40 óra a vezetője által készített beosztásnak megfelelően. a) folyamatos portaszolgálati beosztásnál: 12 óra szolgálat, 24, illetve 48 óra szabadidő, b) külső-belső rendészként a nagypiaci napokon (hétfő, csütörtök) szolgálat a nyitva tartási időben, a vezető beosztása szerint. Egyéb napokon üzemidőben a vezető beosztásának megfelelően teljesít szolgálatot. Üzemidő piacnapokon: 06-18-ig. Piacnapok: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat. Üzemszünet: vasárnap és ünnepnapokon, és piaci napokon 18-06 óra között. Több esetben piacnapon nincsenek benn 6-18-ig, hanem beosztásuk igazodik a napi feladathoz, esetenként napi 8, 10 óra a munkavégzés. 1. Mit kell feltétlenül a munkaszerződésben rögzíteni? 2. Lehetséges-e egy olyan szabályozás, hogy órabéres lenne mindenki, és ha bent teljesít szolgálatot, akkor X Ft/óra a bére, ha pedig kint, akkor Y Ft/óra a bére? Itt konkrétan arra gondolunk, hogy a belsős órabér több lenne, mivel itt nagy a forgalom, fokozott odafigyelést követel a szolgálat, és nincs pótlék. A kinti szolgálat a műszakok miatt terhelő, erre adjuk a pótlékot, így a két csoport fizetése megközelítőleg azonos lenne, és nem lenne viszály, hogy ki hová van beosztva. Tehát nem a személyhez kötnénk a bért, hanem a szolgálati helyhez, és ez mindenkinek a szerződésében szerepelne. 3. Foglalkoztatásukkor mire kell figyelni, hogy törvényesen járjunk el? 4. Jól gondolom, hogy a piac nem folyamatos? 5. Milyen pótlékokat kell fizetni egyik és másik csoportnak?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavégzési helyet is rögzíteni [Mt. 76. § (5)bekezdés], illetve azt is, ha a hosszabb teljes munkaidőben állapodnak meg afelek a készenléti jellegű portaszolgálati munkakörre vonatkozóan.2. A munkaszerződésekben a kérdésben foglaltak alapjánrögzítve van, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.