Egészségügyi szolgáltató mint duális képzőhely

Kérdés: Egyházi fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató intézményünk az Szkt. 82. §-ának (2) bekezdése, valamint a 12/2020. Korm. rendelet 245. §-ának (1) bekezdése alapján a duális képzőhely nyilvántartásába vételéhez nyújtott be kérelmet az illetékes kamarához annak érdekében, hogy gyakorlati képzőhelyként az egészségügyi szakképzésben részt vevő, ágazati vizsgát tett tanulókat, a felnőttképzésben részt vevőt a képzési program szerinti gyakorlati órák teljesítéséhez fogadni tudja. Intézményünk költségvetésében a szakképzési munkaszerződések fedezete nem áll rendelkezésre (munkabér, egyéb juttatások). Kizárólag szakképzési munkaszerződéssel van lehetőség arra, hogy intézményünkben mint gyakorlati képzőhelyen, a képzési program szerinti gyakorlatokat teljesíthesse a tanuló/felnőttképzésben részt vevő? Van-e más lehetőség a szakképzési munkaszerződésen kívül arra, hogy az ágazati vizsgát tett tanuló/felnőttképzésben részt vevő a szakmai gyakorlatát intézményünknél teljesíthesse? Ebben az esetben alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak az egyházi fenntartású egészségügyi szolgáltató intézmény? Mint egyházi fenntartású egészségügyi intézmény, mentesül-e intézményünk a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól? Jogosult-e intézményünk az Szkt. 107. §-ának (4) bekezdése alapján adó-visszaigénylés keretében a szakképzési munkaszerződésből eredő költségeit érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...oktatását, továbbá kötelezettséget vállal a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy számára az e törvényben meghatározott juttatások nyújtására. Szakképzési munkaszerződés köthető a teljes szakirányú oktatás időtartamára, vagy évente egy alkalommal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Továbbfoglalkoztatás a felmentés után nyugdíjasként

Kérdés: Önkormányzati fenntartású óvodai intézményünkben határozatlan idejű kinevezéssel rendelkező, közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott óvodapedagógusunk 2021. március 16. napján betölti a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Felmentéssel megszüntetjük közalkalmazotti jogviszonyát 2021. március 16-án. Felmentési idejéből a munkával töltött időszak 2021. március 16. – 2021. július 16.; munkavégzés alóli felmentése 2021. július 17. – 2021. november 16-ig tart. Szeretnénk ezt a kollégát továbbfoglalkoztatni közalkalmazotti jogviszonyban, teljes munkaidőben óvodapedagógusként. Megtehetjük-e ezt a felmentési idő letöltése után, vagy esetleg a felmentési idő letöltése nélkül? Milyen lehetőségeink vannak erre? Kérelmezni kell-e a továbbfoglalkoztatást, ha igen, kinek (a közalkalmazottnak vagy a munkáltatónak), és mely szervnél?
Részlet a válaszából: […] ...időpontja). A közös megegyezés esetén a megszüntetés időpontját követően az eredeti felmentési idő hátralévő részére járó juttatások már nem fizethetők ki (pl. az a távolléti díj, amely a felmentési idő munkavégzés alóli mentesítéssel érintett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Köztisztviselői cafeteriajuttatás – a megemelt illetményalap függvényében

Kérdés: Az önkormányzati hivatalban adható cafeteriajuttatások mértékét a Kvtv., valamint a Kttv. évek óta együttesen határozzák meg. Az adható felső mértéket a Kvtv. évek óta 200 000 Ft-ban rögzíti, míg a minimális szintet a Kttv. az illetményalap ötszörösében határozza meg (38 650 Ft esetében 193 250 Ft-ban). 2020-ban a bérrendezés eredményeként a köztisztviselői illetményalap összege 56 100 Ft-ra emelkedik. Ezzel együtt a cafeteriakeret a Kttv. szerint 280 500 Ft-ra emelkedhet. A Kvtv. 60. §-ának (4) bekezdése értelmében a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafeteriajuttatásának kerete csak törvény eltérő rendelkezése hiányában nem haladhatja meg a 200 000 Ft-ot. Hivatalunknál 56 100 Ft-ra nő az illetményalap, a fentiek alapján jogszerűen állapítjuk meg a cafeteriakeretet 280 500 Ft-ban?
Részlet a válaszából: […] ...Kvtv. 58. §-ának (4) bekezdése szerint a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafeteriajuttatásának kerete egy foglalkoztatottnak éves szinten – az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében meghatározott juttatások – az egyes juttatásokhoz kapcsolódó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Munkáltatói jogállásváltozás – közalkalmazottiból munkajogviszonyba

Kérdés: 2013 óta dolgozom közalkalmazottként, két évig voltam otthon gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságon. Most egy másik munkáltató át akar venni, viszont ez magáncég, gondolom, a közalkalmazotti jogviszonyom megszűnik. Ha nem fogadom el a feltételeket, jár-e számomra végkielégítés, felmentési idő és esetleg más juttatás?
Részlet a válaszából: […] Mindenekelőtt szükséges rögzíteni: a tényállás alapján nem egyértelmű, hogy az Mt. hatálya alá tartozó "átvevő" munkáltató milyen keretek között kívánja alkalmazni Önt. Az "átvétel" kifejezésből azonban arra következtetünk, hogy erre az ún. jogviszonyváltás alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Jogviszonyváltás felmentési idő alatt

Kérdés: 2017. január 1-jén a közalkalmazotti jogviszonyom jogállásváltozással munkaviszonnyá alakul, és ezzel egyidejűleg előreláthatólag 20%-os létszámleépítés várható. Az átvenni kívánt közalkalmazottakkal munkaszerződést kötnek, a többiek pedig, tudomásom szerint, végkielégítés megfizetése mellett felmondási idő nélkül távoznak. 2017. augusztus 30-án leszek öregségi nyugdíjra jogosult (63 és fél éves), de nőként már július 2-án elmehetnék a 40 éves szolgálati időm miatt. Szintén ekkor lennék jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra is közalkalmazottként. Ha 2016. november 2-án megkezdem a nyugdíj előtti 8 hónapos felmentésemet közalkalmazottként, mi történik velem január 1-jén? Velem is új munkaszerződést kötnek? Felmondhatnak nekem január 1-jén? Megkaphatom-e a jubileumi jutalmat, hiszen július 2-án már nem közalkalmazottként fogok nyugdíjba menni, de önhibámon kívül alakultak így az események?
Részlet a válaszából: […] ...vagyis 2017. január 1-je és a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontja közötti időtartam alatt esedékes díjazást, valamint juttatást az átadó munkáltatónak legkésőbb az átadás időpontjában ki kell fizetnie. Ekkor jogosult lesz a 40 éves jubileumi jutalomra is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 10.

Végkielégítésre való jogosultság – ami a közalkalmazotti jogviszony tekintetében változott

Kérdés: Tudnának-e segíteni abban, hogy 1999 óta változott-e a közalkalmazottak végkielégítésének számolása?
Részlet a válaszából: […] ...azonban időközben többször változtak, különösen a fogyatékos vagy tartósan ápolásra szoruló gyermekek után, hosszabb ideig járó juttatások, amelynek idejére a közalkalmazott fizetés nélküli szabadságot vehetett igénybe. Így 1999-ben még csak a tíz éven aluli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Apai pótszabadság idejére járó távolléti díj megtérítése

Kérdés: Tudomásunkra jutott, hogy idén változtak a gyerekszületés esetén az apát megillető pótszabadság állami támogatására vonatkozó szabályok. Miben áll a változás?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a közszférabeli munkáltatók (költségvetési szervek) az Áht. 44. §-ának (1) bekezdése alapján a munkabért, illetményt, egyéb juttatást, és az ehhez kapcsolódó adó-, társadalombiztosítási és egyéb, a munkáltatót terhelő fizetési kötelezettségeket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 2.

Szakmai gyakorlatos diák díjazása

Kérdés: Szakmai gyakorlatra fogadunk fiatalokat. Hogyan tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy egy adott szakmai gyakorlatra a nemzeti felsőoktatási törvény vagy a szakképzési törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni, valamint hogy az adott szakmai gyakorlat képzési programhoz kapcsolódik, vagy sem? A két törvény szakmai gyakorlat díjazására vonatkozó szabályozása eltérő. Jól gondoljuk, hogy a szakképzési törvény hatálya alá tartozó képzéseknél a 6 hetet meg nem haladó gyakorlatnál is kell fizetni díjazást a jelentkezőnek? Kérdésünk továbbá, hogy a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó szakmai gyakorlat esetén elegendő-e csak együttműködési megállapodást kötni a felsőoktatási intézménnyel, vagy ezentúl szükséges a hallgatókkal is hallgatói munkaszerződést létesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a szakképzés területén az együttműködési megállapodás mellett nem kell a diákkal minden esetben külön is szerződni. Pénzbeli juttatást azonban az Szkt. 63. §-a alapján fizetni kell, akár együttműködési megállapodás, akár tanulószerződés alapján kerül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.

Tartalékállomány alatti munkavégzés

Kérdés: 2012. március 18-ával létszámcsökkentés miatt felmentéssel megszűnt a kormánytisztviselői jogviszonyom. A felmentési időm 2 hónap, mely 2012. január 18-tól 2012. március 18-ig tart, tartalékállományba helyezéssel. Erre az időre teljesen mentesítettek a munkavégzés alól. Ha én ez alatt a 2 hónap alatt egy magáncégnél elhelyezkedem (törvényesen, bejelentve stb.), akkor a végkielégítésemet és a tartalékállomány ideje alatt biztosított fizetésemet elveszítem?
Részlet a válaszából: […] ...mindez nem érinti a felmentésiidőre járó díjazásra és a végkielégítésre való jogosultságát sem. Munkaviszonylétesítése esetén e juttatások csak akkor nem járnának, ha a munkavégzésikötelezettség alóli mentesítés ideje alatt költségvetési szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Szociális hozzájárulási adó kedvezménye melletti egyéb adókedvezmény

Kérdés: Cégünk a bérkompenzációt megadta minden dolgozójának. 2012. március 1-jétől felvettünk egy Start kártyás főiskolás lányt. Kérdésem, hogy a Start kártya kedvezménye mellé igénybe vehetjük-e a bérkompenzációhoz kapcsolódó adókedvezményt is?
Részlet a válaszából: […] ...kormányrendelet szerinti elvárt béremelést – ide nem értve az elvártbéremelésnek akár csak részben is béren kívüli juttatás formájában történőmegvalósítását – valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalójatekintetében végrehajtotta [Adótv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.
1
2