Sérelemdíj és a munkához való jog sérelme

Kérdés: Munkahelyemen 2016. december 20-án – a próbaidő lejárta előtt két nappal – volt a téli szünet előtti utolsó munkanap. Reggel közölték, hogy nem véglegesítenek. A nap folyamán többféle papírokat aláírtunk (pl. leltárt). Csak napokkal később vettem észre, hogy a sétálópapírokon kívül nem kaptam meg a kilépőpapírokat (a tb-kiskönyvet, a személyijövedelemadó-igazolást, a közalkalmazotti igazolást, az igazolólapot az álláskeresési járadékhoz stb.). Januárban vártam egy darabig, közben néztem az álláshirdetéseket is, kerestem munkát. Január 23-án küldtem a volt munkáltatómnak egy felszólító levelet, amiben kértem a papírokat, valamint bejelentettem sérelemdíj iránti igényemet is. A papírokat megküldték, a sérelemdíj iránti igényemet nem ismerték el, ezért bepereltem őket. A pert első fokon elvesztettem, mert az alperes kérésére nem tudtam megjelölni, milyen személyiségi jogomat sértette meg a munkáltató. Hiába mondtam a bíróságon, hogy a munkához való jogom sérült, ami a Ptk. 2:43. §-ának felsorolásából hiányzik ugyan, tehát "nem nevesített" személyiségi jog. A bíró azonban azt mondta, hogy olyan nincs. A tárgyaláson az alperesi képviselő elismerte, hogy törvényt sértettek velem szemben, mégis én vesztettem el a pert.
Részlet a válaszából: […] ...illetve jogellenes megszüntetése nem ad alapot egymagában a sérelemdíj követelésére. (Megjegyzendő, hogy a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése esetén irányadó, a Kjt., illetve egyéb jogszabály szerinti igazolások kiadása nem eredményezi a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Táncművészeti életjáradékra jogosult közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egy táncművész közalkalmazott esetében, aki elérte a táncművészeti életjáradék megállapításához szükséges szolgálati időt, milyen módon lehet jogszerűen megszüntetni a közalkalmazotti jogviszonyt? Hogyan kell értelmezni az Emt. 43/B. §-ában foglaltakat a Kjt. felmentési szabályai tekintetében? A munkáltató élhet-e Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontjában megjelölt felmentési indokkal? Vagy csak közös megegyezéssel, illetve lemondással lehet megszüntetni a jogviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározása, az Emtv. 43/B. §-ának (1) bekezdésében rögzített jogszabályi megfeleltetések pedig nem utalnak a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére irányadó rendelkezésekre, nem lehet erre az esetre a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontját alkalmazni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Felmondás és végkielégítésre való jogosultság 62 évesen

Kérdés: Igaz-e, hogy 62 éves kor után a munkáltató különösebb indok és végkielégítés kifizetése nélkül felmondhat a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] Első megközelítésben nem igaz, mivel a munkavállaló munkaviszonyát ebben az életkorban is az általános szabályok szerint lehet megszüntetni, sőt, alkalmazni kell a "védett korra" vonatkozó szabályokat is. A munkáltató köteles megindokolni a felmondását, és a 62 éves kor nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Szolgálati nyugdíjas jogviszonyának megszüntetése

Kérdés: Köztisztviselőnk 1963-ban született, 2007. október 16-tól áll a polgármesteri hivatalban közszolgálati jogviszonyban, 2007. október 15-től szolgálati nyugdíjban is részesül. 2012. január 1-jétől a jogszabályváltozások miatt szolgálati nyugdíját szolgálati járandóságként folyósítják tovább. A kolléga köztisztviselői jogviszonyát megszüntetné. A Kttv. 63. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján – figyelemmel a 7. §-ra – nyugdíjasnak minősülés címén felmenthető-e? Jár-e számára végkielégítés?
Részlet a válaszából: […]  A Keötv. 5. §-ának (1) bekezdése szerint 2012. január1-jétől az 1955. évben vagy azt követően született, szolgálati nyugdíjbanrészesülő személyek szolgálati nyugdíját szolgálati járandóságként folyósítjáktovább. A Keötv. 11. §-ának (1) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 2.

Korhatár előtti ellátásra való jogosultság

Kérdés: Intézményünkben dolgozó egyik közalkalmazottunk 2011. december 27-én kelt levelében arról tájékoztatott, hogy 2012. május 21-én betölti 60. életévét, és erre tekintettel öregségi nyugdíjba kíván vonulni. A levelében foglaltak szerint lemondással szeretné megszüntetni a közalkalmazotti jogviszonyát, és azzal a kérelemmel fordult munkáltatójához, hogy tekintsen el a lemondási idő letöltésétől. Kérdésem arra irányul, hogy a fentiek alapján jogosult lesz-e a közalkalmazott az elő­re­hozott öregségi nyugdíj helyetti korhatár előtti ellátásra 2012. május 21-e után, ha a lemondását a munkáltató elfogadja?
Részlet a válaszából: […]  A közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti ahatározatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyát [Kjt. 28. § (1) bek.], alemondás azonban nem függ a munkáltató elfogadó nyilatkozatától. Ez azt jelentitehát, hogy ha a lemondás közlésére egyszer már sor került, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.