Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonyt [Kjt. 25. § (2) bek. a) pont]. A közös megegyezéshez a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozatára van szükség a jogviszony megszüntetését és a megszüntetés időpontját illetően, és ez esetben nem jár a közalkalmazott részére végkielégítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Közfoglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú megszüntetése

Kérdés: Közfoglalkoztatottként dolgoztam, 2017. március 6-ától betegállományba kerültem, és folyamatosan táppénzen voltam. 2017. november 9-én kórházi kontrollon voltam, majd november 10-én a háziorvos a beutalót kiadta a CT-re, az orvos ekkor még táppénzes papírt nem adott. December 6-ára kaptam időpontot, december 7-től február 28-ig kórházban feküdtem. Ez idő alatt – valószínű a közfoglalkoztató kérésére – 2017. október 31-én "keresőképessé váltam", és az ezután következő időszakot igazolatlan távollétként kezelték. A következő időpontra már családtagom ment a táppénzes papírért, melyet az asszisztens kiadott, de nem közölte vele, hogy keresőképes vagyok. Jogviszonyomat 2017. október 31-én megszüntették azonnali hatállyal, felszólítást előtte sem szóban, sem írásba nem kaptam. 2017. december 19-én egy közalkalmazottal kiküldték aláírásra boríték nélkül a közfoglalkoztatási szerződést, de kórházi kezelésem miatt családtagommal íratták alá (ő a saját nevét írta az iratra). A munkavállaló helyett más is aláírhatja-e a szerződést? Családtagom nevével érvényes-e a szerződés felmondása? A szerződés megjegyzésébe indokként beleírták, hogy nem vettem fel a munkát, illetve magatartási problémákat tüntettek még. Sztrókos betegként, elferdült szájjal, alig mozgó kézzel milyen magatartást gyakorolhattam volna? Így váratlanul itt maradtam a kórházi ágyon társadalombiztosítási jogviszony és fizetés nélkül. Hova fordulhatok egyáltalán, van-e még rá idő?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdése, hogy a családtagja nevével érvényes-e a felmondás. Vélhetőleg ez az okirat nem szerződés volt, hanem a közfoglalkoztatási jogviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat, bár ez esetben továbbra is kérdéses, hogy ez azonos-e az Ön által említett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Keresőképtelen betegség – felmentés, a táppénzre való jogosultság megszűnése és a nyugdíjba menetel

Kérdés: 1958 áprilisában születtem. Munkáltatóm a Kttv. hatálya alá tartozik. A 40 éves szolgálati időmet 2016. április 15-én érném el. Jelenleg betegállományban vagyok. 2015. március 20-án lesz egy éve, hogy megbetegedtem, tehát hamarosan vissza kellene mennem dolgozni, de még nem vagyok olyan állapotban. Hogyan tudnám "kihúzni" a nyugdíjig, mert nem szeretném leszázalékoltatni magam a hátralévő egy évre?
Részlet a válaszából: […] ...idő kezdetét, amely így 2015. április 4-én járt le.A védettség időszakának lejártát követően nincs jogi lehetőség a közszolgálati jogviszony megszüntetésének elkerülésére; legfeljebb kéréssel lehet fordulni a munkáltatóhoz az állományban tartás érdekében, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.