Téves besorolás és az illetménykülönbözetre való jogosultság

Kérdés: Van egy közalkalmazott kollégánk, aki szociális gondozóként dolgozik, 2018 márciusában jött létre a határozott idejű jogviszonya, mely 2018 novemberében lett határozatlan idejű. 2019-ben szakképesítést szerzett, ennek igazolása alapján az átsorolása megtörtént. 2020-ban külföldi munkavállalásról szóló igazolást nyújtott be hivatalunkhoz, mely igazolás kiadmányozási dátuma is 2020. Ez alapján az átsorolása ismét megtörtént az igazolás benyújtásának dátumától. A kolléga viszont azt kéri, hogy a 2020-ban kiadott és ezt követően a hivatalunkhoz benyújtott igazolás alapján őt a felvétele dátumától sorolják be, és visszamenőlegesen az így keletkezett illetménykülönbözetre is igényt tartana. A kolléga kérése jogosnak tekinthető-e annak tükrében, hogy nem a munkáltató hibázott, hanem a kolléga saját mulasztása miatt nem került benyújtásra az igazolás a felvételekor, 2018-ban? 2018. évben az akkor rendelkezésre álló dokumentumok alapján történt a besorolása, majd a jogosultságot bemutató igazolást követően is megtörtént a kinevezés módosítása, ezért is nem érezzük helyénvalónak a visszamenőleges illetménykülönbözet kifizetésére irányuló igényét.
Részlet a válaszából: […] ...elmulasztása megakadályozza. E rendelkezések alapján a munkáltató jogszerűen utasítja el a közalkalmazott követelését annak az illetménykülönbözetnek a megfizetésére vonatkozóan, amely a közalkalmazott mulasztásából eredően, a rendelkezésre nem bocsátott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Illetménykülönbözet kifizetése – a tájékoztatás kérdése

Kérdés: Intézményünknél lefolytatott belső ellenőrzés megállapította, hogy egyik, korábban takarító, jelenleg bölcsődei dajka munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottunkat évekkel korábban jogelődünknél helytelenül sorolták be "B" fizetési osztály helyett "A"-ba. A jogelődtől átvett személyi anyaga csak az alapfokú végzettségét igazoló, általános iskolai bizonyítványt tartalmazta, ezért az "A" fizetési osztályba történő besorolása a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a jogszabályi előírások szerint történt. A jogszabály szerint kötelező bölcsődei tanfolyamon való részvétele előtt nyújtotta be szakmunkás-bizonyítványát. A tudomásunkra jutott adatok alapján azonnal megtörtént a közalkalmazott besorolásának módosítása. A korábbi időszak vonatkozásában azonban az illetménykülönbözet kifizetését nem tartottuk megalapozottnak, tekintve, hogy véleményünk szerint a közalkalmazott a kellő időben történő tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, emiatt vált lehetetlenné a munkáltató számára a jogszabályszerű besorolása és illetménymegállapítása. Kérjük állásfoglalásukat.
Részlet a válaszából: […] ...jogi követelmények ismeretéért, és ebből következően a másik féllel való közléséért is a felelősség. Amennyiben a munkáltató az illetménykülönbözet-hátralék kifizetésétől elzárkózik, és az ügyből per lesz, abban várhatóan az lehet a döntő, hogyan tudják...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 25.

Besoroláshoz szükséges tájékoztatási kötelezettség közalkalmazotti elmulasztása

Kérdés: Egy közalkalmazott fizetési fokozatba való besorolása az általa bemutatott – mint utóbb kiderült, hiányos – dokumentumok alapján történt meg. Kinevezését aláírta, nem vitatta. Jogviszonya próbaidő alatti azonnali hatályú felmentéssel szűnt meg. Ezt követően a dolgozó pár hónap elteltével levélben kereste meg volt munkáltatóját. Előadta, hogy utóbb előkerült, korábbi munkaviszonyait igazoló dokumentumok alapján besorolása pontatlan volt. Munkáltatójától kérte a besorolás utólagos módosítását és a helyes (magasabb) fizetési fokozat alapján járó és a helyette megállapított fizetései közötti bérkülönbözet utólagos kifizetését. Mi a követendő eljárás? Igénye három évig nem évül ugyan el, de kérdéses, hogy jogszerű-e, tekintve, hogy előnyök (bérkülönbözet-igény) szerzése végett saját felróható magatartására (a munkaügyi iratainak hiányos benyújtására) hivatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...is figyelemmel a volt közalkalmazott kérelmének köteles eleget tenni, hiszen helytelenül lett besorolva. Tehát az ebből eredő illetménykülönbözetet köteles kifizetni. Szerkesztőségünk véleménye szerint ez akkor is így van, ha a volt közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Kórházi alkalmazott illetményének fizetése

Kérdés: 2013. szeptember 10-én kezdtem el dolgozni egy kórházban. A VIP-osztályra jelentkeztem, mert itt kiemelt bérezést ígértek. Elvállaltam a munkát, annak ellenére, hogy azt a tájékoztatást kaptam, hogy átmenetileg, pár hétre a Traumatológia állományába vesznek fel. Kiemelt bérezésről egészen októberig nem is volt szó, akkor a zúgolódások miatt kihirdették, hogy kapunk bruttó 40 000+10 000 Ft pótlékot, visszamenőleg, hóközi kifizetésként. De ezt a mai napig nem kaptuk meg, a munkaügyi osztályon is összevissza ígérgetnek, ma már csupán annyit, hogy csak nyelvpótlékot fognak fizetni. A másik kérdésem, hogy rosszul számolták ki az éveimet, ezért nem a megfelelő besorolási sávba tettek. Mit tehetnék az ügyben?
Részlet a válaszából: […] ...töltött időt nem vett figyelembe a fizetési fokozat megállapításánál, akkor a fizetési fokozatot köteles korrigálni, és az illetménykülönbözetet a közalkalmazottnak megfizetni. A közalkalmazott erre írásban felszólíthatja a munkáltatót, végső esetben pedig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.