Téves besorolás és az illetménykülönbözetre való jogosultság

Kérdés: Van egy közalkalmazott kollégánk, aki szociális gondozóként dolgozik, 2018 márciusában jött létre a határozott idejű jogviszonya, mely 2018 novemberében lett határozatlan idejű. 2019-ben szakképesítést szerzett, ennek igazolása alapján az átsorolása megtörtént. 2020-ban külföldi munkavállalásról szóló igazolást nyújtott be hivatalunkhoz, mely igazolás kiadmányozási dátuma is 2020. Ez alapján az átsorolása ismét megtörtént az igazolás benyújtásának dátumától. A kolléga viszont azt kéri, hogy a 2020-ban kiadott és ezt követően a hivatalunkhoz benyújtott igazolás alapján őt a felvétele dátumától sorolják be, és visszamenőlegesen az így keletkezett illetménykülönbözetre is igényt tartana. A kolléga kérése jogosnak tekinthető-e annak tükrében, hogy nem a munkáltató hibázott, hanem a kolléga saját mulasztása miatt nem került benyújtásra az igazolás a felvételekor, 2018-ban? 2018. évben az akkor rendelkezésre álló dokumentumok alapján történt a besorolása, majd a jogosultságot bemutató igazolást követően is megtörtént a kinevezés módosítása, ezért is nem érezzük helyénvalónak a visszamenőleges illetménykülönbözet kifizetésére irányuló igényét.
Részlet a válaszából: […] ...elmulasztása megakadályozza. E rendelkezések alapján a munkáltató jogszerűen utasítja el a közalkalmazott követelését annak az illetménykülönbözetnek a megfizetésére vonatkozóan, amely a közalkalmazott mulasztásából eredően, a rendelkezésre nem bocsátott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Közalkalmazotti besorolás C vagy D fizetési osztályba

Kérdés: 2009-től dolgozom jelenlegi munkahelyemen, OKJ-s végzettség nélkül, de általános ápoló asszisztens, csecsemő- és kisgyermek-ápolónői végzettségem, illetve érettségim van. Ha D kategória helyett C-be soroltak be, ért anyagi kár? Ugyanis emelgették az illetményemet a minimálbérhez, de szerintem még így is több hónapnál van mínusz, nem beszélve a pótlékokról.
Részlet a válaszából: […] ...szakképesítései szükségesek-e, ennek alapján a C vagy a D fizetési osztályba sorolása lett volna a helyes. A közalkalmazotti illetménytábla szerinti illetménytételeket összevetve a garantált bérminimum 2019-ben irányadó összegével megállapítható, hogy mind a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Egyenlő bér elve eltérő közalkalmazotti besorolás esetén

Kérdés: Egy iskolában takarítok négy munkatársammal együtt. Közülünk hárman garantált bérminimumot kapnak, nekik szakmunkás-bizonyítványuk is van. Nekem és egy másik kollégámnak csak általános iskolai végzettségünk van, mi minimálbért kapunk. Szerintem a takarítás csak kisegítő munka, ezért nem értem, hogy a három kolléga miért kap több fizetést. Érdekelne, hogy munkáltató eljárása sérti-e az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét?
Részlet a válaszából: […] ...van, a Kjt. 61. §-a (1) bekezdésének b) pontjára figyelemmel a "B" fizetési osztályba kell sorolni, amely esetben illetménye a 326/2013. Korm. rendelet alapján nem lehet kevesebb a garantált bérminimumnál [32. § (3) bek.]. Ez független attól, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Téves besorolásból eredő illetménykülönbözet iránti igény

Kérdés: 1975 szeptemberétől képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, majd 1977-ben megszereztem az óvodapedagógus diplomát, és 1980 márciusáig óvodapedagógus voltam. Egy betegség következtében el kellett hagynom az óvónői pályát, ezért 1983-tól óvodatitkárként dolgozom, és ez a jelenlegi munkaköröm is, melyet közalkalmazotti jogviszonyban látok el. Jövő év februárjában töltöm be a rám irányadó öregségi korhatárt. Az Oktatási Hivatal határozata alapján munkáltatóm 2017. január 1-jével a Pedagógus II. fokozatba sorolt be a 326/2013. Korm. rendelet 39/K. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján. A határozat azt feltételezte, hogy Pedagógus I. fokozatba vagyok besorolva, ám nem ez volt a helyzet, ezért az illetményem is a jóval alacsonyabb összegű garantált bérminimumnak felelt meg. Álláspontom szerint 2015. szeptember 1-jével be kellett volna sorolni a Pedagógus I. fokozatba. Mivel jelentős a különbség a garantált bérminimumnak megfelelő korábbi illetményem és a Pedagógus I. szerinti besorolás között, megítélésem szerint visszamenőlegesen jogosult lennék az ebből adódó illetménykülönbözetre. Ezt az önkormányzatnak is jeleztem, de ők elzárkóztak attól, hogy visszamenőleg átsoroljanak. Mivel nem elhanyagolható összegről van szó, nem szeretném annyiban hagyni a dolgot. Helyes-e az érvelésem, ha igen, mit tehetnék ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...besorolására jogellenesen nem került sor, Ön 2015. szeptember 1-jétől kezdődően követelheti a helyes besorolás szerinti és a korábbi illetménye közötti különbözetet a késedelmi kamattal megnövelt összeggel. Amennyiben ezt a munkáltató visszamenőlegesen nem fizeti ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Helytelen besorolás korrekciója

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó segédmunkás (FEOR 9329) munkakörben foglalkoztatott kolléga fizetési fokozatát a felvételekor a legmagasabb iskolai végzettségének figyelembevételével – főiskola – állapították meg. Visszasorolható-e a munkakörének és a 395/2015. Korm. rendeletnek megfelelő fizetési kategóriába úgy, hogy a bruttó illetménye változatlan marad, a különbözetet illetménykiegészítésben kapja meg?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni. A helytelen besorolást – a felismerését követően – a munkáltatónak korrigálnia kell.Az illetmény összege ugyanakkor más megítélés alá esik, hiszen a Kjt. lehetővé teszi a garantált mértéknél magasabb összegben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.

Átsorolás pedagógusdiplomával

Kérdés: Január végén fejezem be a munka mellett végzett könyvtáros-tanári egyetemi képzésemet. Jelenleg szabadidő-szervezőként dolgozom egy általános iskolában. Kolléganőm, aki könyvtáros az iskolánkban, szeptembertől megy nyugdíjba, akkortól átveszem a munkakörét. Kérdésem, hogy addig is a diploma megszerzése kihat-e a besorolásomra a jelenlegi munkakörömben?
Részlet a válaszából: […] ...mivel a Kjt. és az Nkt. szerinti besorolási rendszer más fizetési osztályokat, illetve fokozatokat tartalmaz, az ezen alapuló kétféle illetmény megállapítása között nincs közvetlen összefüggés. Tehát az is megeshet, hogy a pedagógusbesorolás alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Egészségügyi dolgozók besorolása és bérnövelése

Kérdés: Három egészségügyi dolgozónk van, akik alapellátás keretében végzik tevékenységüket: egy fogorvos, egy fogászati asszisztens és egy intézménytakarító. A Kjt. szerint vannak besorolva. Az egészségügyi dolgozókat megillető bérkiegészítés tekintetében a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet értelmében bizonytalanok vagyunk, hogy erre az alapellátásban dolgozó fogorvosunk és asszisztense vajon jogosult-e. Jelen álláspontunk szerint nem jogosultak, mert nem ugyanezen kormányrendelet 2. §-ában foglalt egészségügyi ágazati elő­meneteli szabályok hatálya alá tartozó ellátások, szolgáltatások keretében végzik tevékenységüket. Az intézménytakarító bérkiegészítésre való jogosultságát szintén kizártuk. Kérjük állásfoglalásukat mind a bérkiegészítésre való jogosultságuk fennállását, mind besorolásukat érintően!
Részlet a válaszából: […] ...– amelyek arról rendelkeznek, hogy az ágazati besorolás hatálya alá tartozó egyes munkakörökben foglalkoztatottak havibére, illetménye nem lehet kevesebb, mint a törvény mellékleteiben meghatározott összeg – nincs jelentősége a besorolás és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 21.

Pedagógus besorolása

Kérdés: 1992. szeptember 15-től 2014. november 30-ig fegyveres testületnél hivatásos jogviszonyban dolgoztam. Nyelvtanári diplomát szereztem 2005-ben, gyógypedagógus diplomát pedig 2008-ban. Most lehetőségem lenne némettanár pedagógusként elhelyezkedni. Melyik kategóriába, fokozatba kell, hogy besoroljanak?
Részlet a válaszából: […] ...előrelépés a fizetési kategóriákban, mivel a gyakornokok számára a törvény egyetlen fizetési kategóriát állapít meg, amelyhez az illetményalap 100%-ával megegyező illetmény tartozik. 2015. augusztus 31-ig a mesterfokozattal rendelkező gyakornokok illetménye 182 294...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 16.

Pedagógus továbbképzése és előresorolása

Kérdés: A pedagógus-továbbképzés teljesítése 2013. szeptember 1-jétől nem lehet jogalapja a várakozási idő csökkentésének. Ez az intézkedés a jogszabályok értelmezése miatt csak később került be a köztudatba. Intézményünknél ez a következő problémákat jelenti a gyakorlatban.
1. A 2013-ban, de szeptember 1-je előtt teljesített továbbképzés esetén az előrelépésről szóló határozat 2014 elején született. E szerint a dolgozó 2017 helyett 2016-ban léphetne előre. Ez így jogszerű?
2. A 2013-ban, de szeptember 1-je után teljesített továbbképzésben részt vettek 2015 helyett már 2014-ben előreléptek. Ez jogszerűtlen? Ha igen, akkor megfelelő, ha a következő várakozási idejét egy évvel megnöveljük (azzal, hogy a magasabb illetményét visszavonni már nem lehet)?
3. Akinek a későbbiekben lenne esedékes az előrelépése a már kiadott munkáltatói határozat szerint, azt vissza kell vonni?
Egyik dolgozónk 2013 áprilisában teljesítette a továbbképzést, ekkor született határozat a beszámításról, ezért 2016 helyett 2015-ben léphetne előre. Az ő átsorolása jogos?
Részlet a válaszából: […] ...szerint áll fenn. Erről a munkáltató köteles értesíteni a közalkalmazottat. Nem saját jognyilatkozata visszavonásáról van tehát szó.Az illetmény összege szintén korrigálható. Ugyanakkor a korábbi illetmény visszakövetelésére az Mt. 164. §-a alkalmazandó, miszerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Közalkalmazotti illetményrendezés téves besorolás miatt

Kérdés: A munkáltató a közművelődési ágazatba tartozik, a Kjt. hatálya alatt áll. Az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatótól vettünk át munkavállalókat, akik közül többeket az átvételkor tévesen soroltak be (magasabb fizetési osztályba kerültek, mint a munkakörükhöz szükséges végzettség alapján kellett volna). Legkésőbb idén augusztustól szeretnénk rendezni az illetményeket, hogy mindenki a valós munkaköre és végzettsége alapján legyen kifizetve. Hibás besorolás korrigálása során lecsökkenthető-e a kolléga illetménye úgy, hogy nem kell kompenzálni ezért valamilyen munkáltató által adandó pótlékkal?
Részlet a válaszából: […] ...okmánynak tartalmaznia kell a közalkalmazott munkakörét, a besorolásának alapjául szolgáló fizetési osztályt és fokozatot, az illetményét és a munkavégzés helyét [Kjt. 21. § (3) bek.]. Mivel a fizetési osztály és fokozat, valamint az illetmény a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 16.
1
2
3