Egészségügyi szolgáltató mint duális képzőhely

Kérdés: Egyházi fenntartásban lévő egészségügyi szolgáltató intézményünk az Szkt. 82. §-ának (2) bekezdése, valamint a 12/2020. Korm. rendelet 245. §-ának (1) bekezdése alapján a duális képzőhely nyilvántartásába vételéhez nyújtott be kérelmet az illetékes kamarához annak érdekében, hogy gyakorlati képzőhelyként az egészségügyi szakképzésben részt vevő, ágazati vizsgát tett tanulókat, a felnőttképzésben részt vevőt a képzési program szerinti gyakorlati órák teljesítéséhez fogadni tudja. Intézményünk költségvetésében a szakképzési munkaszerződések fedezete nem áll rendelkezésre (munkabér, egyéb juttatások). Kizárólag szakképzési munkaszerződéssel van lehetőség arra, hogy intézményünkben mint gyakorlati képzőhelyen, a képzési program szerinti gyakorlatokat teljesíthesse a tanuló/felnőttképzésben részt vevő? Van-e más lehetőség a szakképzési munkaszerződésen kívül arra, hogy az ágazati vizsgát tett tanuló/felnőttképzésben részt vevő a szakmai gyakorlatát intézményünknél teljesíthesse? Ebben az esetben alanya-e a szakképzési hozzájárulásnak az egyházi fenntartású egészségügyi szolgáltató intézmény? Mint egyházi fenntartású egészségügyi intézmény, mentesül-e intézményünk a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól? Jogosult-e intézményünk az Szkt. 107. §-ának (4) bekezdése alapján adó-visszaigénylés keretében a szakképzési munkaszerződésből eredő költségeit érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...folyó kifizetési kötelezettségeit finanszírozza, nem vállalhatja a tanulók foglalkoztatását és oktatását.Szakképzési hozzájárulást köteles fizetni az Szkt. 105. §-ának (1) bekezdése szerint a Pp. 7. §-ának (1) bekezdésében felsorolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Intézményvezető – másik kerületben szakmai tanácsadóként

Kérdés: Egy önkormányzat által fenntartott szociális intézmény vezetője vagyok. Egy, nem a mi kerületünkben működő szociális intézménnyel köthető-e megbízási szerződés szakmai tanácsadóként megbízva? Ha a válasz a kérdésre nem, hogyan és milyen formában tudom ezt a feladatot heti 3 órában ellátni, esetleg egyéni vállalkozóként? Milyen lehetőségek vannak?
Részlet a válaszából: […] ...részben vagy egészében – azonos időtartamra esik, a munkavégzésre irányuló további jogviszony csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthető. A hozzájárulás megtagadásával szemben munkaügyi jogvita nem kezdeményezhető. Ez esetben Önnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Óvodából szociális intézménybe – a kirendelés feltételei

Kérdés: Nevelési intézményből (óvodából, ez a kinevezés szerinti állás) ki lehet-e rendelni a dolgozót szociális intézménybe (családgondozó munkakörbe gyermekjóléti szolgálathoz)?
Részlet a válaszából: […] ...ennek időarányos részében) kerülhet sor. A kirendelés szólhat más helységben történő munkavégzésre is, azonban a közalkalmazott hozzájárulása nélkül nem kötelezhető más helységben végzendő munkára:a) a várandóssága megállapításától a gyermeke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 23.

Idősek otthona vezetőjének összeférhetetlensége

Kérdés: Idősek otthona vezetője (magasabb vezető) betölthet-e másik intézménynél (szintén idősek otthona) bármilyen vezetői beosztást, illetve létesíthet-e további jogviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...részben vagy egészben – azonos id ő tartamra esik, a munkavégzésre irányuló további jogviszony csak a munkáltató el ő zetes írásbeli hozzájárulásával létesíthet ő .Ha tehát a másik id ő sek otthona gazdasági társaságként m ű ködik, annak vezetése nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.

Közalkalmazottak összeférhetetlensége

Kérdés: Összeférhetetlen-e, ha főállású közalkalmazotti jogviszony mellett – munkaidőn kívül – munkaügyi, pénzügyi, számviteli, bérügyi ügyintézőként másik közalkalmazotti jogviszonyt is létesít a közalkalmazott, vagy a főállású közalkalmazotti jogviszonya mellett megbízással látja el a másik munkáltatónál ugyanazt a feladatot? Ha nem összeférhetetlen, milyen feltételekkel lehetséges ez? Elegendő esetleg mindkét munkáltató részére titoktartási nyilatkozattétel? Szintén ügyintézői – tehát nem vezetői – munkakör esetében főállásúközalkalmazotti jogviszony mellett egyéni vállalkozói, vagy más, gazdasági társasági forma (kft., bt.) is létesíthető-e ugyanazon tevékenységre? Tehát a főállású közalkalmazotti jogviszony mellett más-más munkáltatónál munkaidőn kívül, pluszkereset céljából végezhető-e ugyanaz a feladat?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. összeférhetetlenségi szabályai szerint csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthető a munkavégzésre irányuló további jogviszony vagy munkaviszony, ha a munkaidő e jogviszonyokban a közalkalmazotti jogviszonyával részben vagy egészében egybeesik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Közalkalmazott "másodállása"

Kérdés: Közalkalmazott vállalhat-e másodállást?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony beosztás szerinti munkaidejével részben vagy egészében azonos időtartamra esne, a munkáltató engedélyét kell kérni; a hozzájárulás megtagadásával szemben munkaügyi jogvita nem kezdeményezhető (Kjt. 43. §). Nem kell engedélyeztetni, csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 7.

Vezető kettős munkakörben

Kérdés: A Ptk. 3:112. §-ának (1) bekezdése értelmében a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el. A szakirodalom álláspontja szerint annak nincs akadálya, hogy a vezető tisztségviselő kettős jogviszonyban álljon a társasággal. Ennek megfelelően a vezető tisztségviselő egyidejűleg elláthatja a vezető tisztséggel összefüggő feladatokat a megbízási szerződésre vonatkozó szabályok szerint, és emellett munkaviszony keretében más munkakört (például: gazdasági vezető) is betölthet. A szakirodalom álláspontja szerint annak sincs akadálya, hogy egy munkaszerződéssel a munkavállaló két munkakör betöltésére kerüljön alkalmazásra. Például a munkavállaló az egyik munkakörben gondnok, a másik munkakörben villanyszerelő. Ez alapján van arra jogszerű lehetőség, hogy egy vezető tisztségviselő kerül egységes munkaviszonyban kettős munkakörben alkalmazásra? Például akként, hogy a vezető tisztségviselő munkaszerződés szerinti egyik munkaköre igazgatósági tag, a másik munkaköre gazdasági vezető?
Részlet a válaszából: […] ...vagy munkaviszonyát nem szüntetik meg. A munkakör módosítására – a munkaszerződés-módosítás szabályai szerint – mindkét fél hozzájárulása esetén van lehetőség (Mt. 58....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 23.

Közalkalmazotti összeférhetetlenség

Kérdés: Egy közalkalmazott napi négyórás munkaviszonyban áll munkáltatójánál. Vállalhat-e munkát egy másik munkaadónál? Az utóbbi munka­adónál nem közalkalmazott lenne, hanem munkaviszonyban állna, napi 4 órában (mellékállásban).
Részlet a válaszából: […] ...és a munkaviszonyban részben vagy egészében egybeesik, a munkavégzésre irányuló további jogviszony csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthető. A közalkalmazott a munkaidejét nem érintő további munkavégzésre irányuló jogviszony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Óvodavezető összeférhetetlensége

Kérdés: Az önkormányzat pályázatot írt ki óvodavezetői poszt betöltésére. A jelentkező (az egyik jelenleg is ott dolgozó óvónő) megfelelt a feltételeknek, azonban ő a családi betéti társaság beltagja, képviseleti joggal. A betéti társaságban férje autószerelőként dolgozik, fia pedig nemzeti dohányboltot vezet. Összeférhetetlen-e ez a vezetői kinevezéssel?
Részlet a válaszából: […] ...részben vagy egészében – azonos időtartamra esik, a munkavégzésre irányuló további jogviszony csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthető. A hozzájárulás megtagadásával szemben munkaügyi jogvita nem kezdeményezhető. Az Nkt. nem tartalmaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. augusztus 11.

Szakmai gyakorlatos diák díjazása

Kérdés: Szakmai gyakorlatra fogadunk fiatalokat. Hogyan tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy egy adott szakmai gyakorlatra a nemzeti felsőoktatási törvény vagy a szakképzési törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni, valamint hogy az adott szakmai gyakorlat képzési programhoz kapcsolódik, vagy sem? A két törvény szakmai gyakorlat díjazására vonatkozó szabályozása eltérő. Jól gondoljuk, hogy a szakképzési törvény hatálya alá tartozó képzéseknél a 6 hetet meg nem haladó gyakorlatnál is kell fizetni díjazást a jelentkezőnek? Kérdésünk továbbá, hogy a felsőoktatási törvény hatálya alá tartozó szakmai gyakorlat esetén elegendő-e csak együttműködési megállapodást kötni a felsőoktatási intézménnyel, vagy ezentúl szükséges a hallgatókkal is hallgatói munkaszerződést létesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...képzést folytató és szervező szakképző iskola és a gyakorlati képzés feltételeivel részben vagy egészében rendelkező szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezet által kötött együttműködési megállapodás tartalmazza – többek között – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 29.
1
2