Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...készenléti jellegű munkakört lát el, vagy a munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (2) bek.]. Ha van is ilyen, hosszabb teljes munkaidőre vonatkozó megállapodás a felek között, a napi 24 órás beosztás szerinti munkaidőhöz további kifejezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Megállapodás hosszabb beosztás szerinti munkaidőről

Kérdés: Az Mt. 99. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint, a 92. § (2) bekezdése alapján foglalkoztatott munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje 24 óra, heti munkaideje legfeljebb 72 óra lehet. Ezek alapján mindenképpen feltétele-e a 24 órás napi munkaidő-beosztásnak, hogy a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott portásainkat hosszabb teljes napi munkaidőben foglalkoztassuk (pl. 9 órában)? Vagy lehetséges-e, hogy a például 6 órás részmunkaidős portással kötünk megállapodást 24 órás munkaidő-beosztásra? Ez a megállapodás csak a munkaszerződésbe foglalható, vagy külön dokumentum is megfelelő hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 99. § (3) bek., 92. § (2) bek.]. Az akár napi 24 órás beosztás alkalmazásának tehát nem az a feltétele, hogy a munkavállaló hosszabb teljes munkaidőben dolgozzon, az is elegendő, ha esetében a törvény szerint lehetőség lenne az általános teljes munkaidőnél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Kettős jogállás: munkaviszony és ügyvezetői státusz

Kérdés: Van egy családi vállalkozás, több cégformában tevékenykednek, jelen esetben egyéni vállalkozásként és kft.-ként. A család egyik tagja üzletvezetőként dolgozik az egyéni vállalkozásban, ahol munkabért kap, a kft.-ben pedig ügyvezető. Akft.-ben kaphat-e költségtérítést, és ha igen, milyen levonások terhelik? A költségtérítésnek van-e alsó vagy felső határa?
Részlet a válaszából: […] ...a választ. Nincs akadálya, hogy az egyéni vállalkozó és hozzátartozója között munkaviszony jöjjön létre. Sőt, ilyen esetben a felek hosszabb teljes munkaidőben is megállapodhatnak, azaz a munkaszerződés szerint a munkaidő mértéke napi 12 óra is lehet [Mt. 92. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Készenléti jellegű munkakör napi nyolcórás munkaidőben

Kérdés: Új munkavállalót vettünk fel, a munkaszerződésében úgy állapodtunk meg, hogy a napi munkaidejének mértéke nyolc óra. A munkavállaló munkaköre valójában készenléti jellegűnek minősül, mert a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére. Kötelesek lettünk volna megállapodni vele a hosszabb teljes napi munkaidőben – például tíz vagy tizenkét órában? Ha igen, kell-e módosítani a munkaszerződését ennek érdekében?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a készenléti jellegű munkakör egyik esete az, ha a munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a munkáltató rendelkezésére [Mt. 91. § a) pont]. Mivel nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 31.

Teljesítendő munkaidő meghatározása megállapodás alapján

Kérdés: Az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése ír a munkaidőkeretben teljesítendő munkaidő mértékéről. A régi Mt. ilyen rendelkezést nem tartalmazott. Afelek a megállapodásukban vagy kollektív szerződésben rendelkezhetnek-e havi 172, 173 vagy akár 174 óra munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőről?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidőkeretben beosztható munkaidő kollektív szerződéses szabályozásával sem lehet ennél magasabb óraszámot elrendelni, csak ha a hosszabb teljes munkaidőre a törvény lehetőséget ad (azaz készenléti jellegű munkakörben, vagy ha hozzátartozók között áll fenn...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Ügyvezető hozzátartozói kötetlen munkarendben

Kérdés: A kft. ügyvezetőjének (aki egyben 90%-os tulajdonosa a cégnek) közvetlen hozzátartozói (felesége 10%-os tulajdonos és gyermekei), akik a kft. alkalmazottjai és jóval a szakmai minimálbér feletti munkabérrel rendelkeznek, foglalkoztathatók-e az Mt. 96. §-ának (2) bekezdése szerinti kötetlen munkarendben?
Részlet a válaszából: […] ...körében egyedül abból a szempontból van jelentősége, hogy erre tekintettel a felek megállapodhatnak napi 12 órás, heti 60 órás hosszabb teljes munkaidőben is [Mt. 92. § (2) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Tulajdonosi kapcsolat minősítése hosszabb teljes munkaidőnél

Kérdés: Napi 8 órás teljes munkaidő esetén emelhető-e a teljes napi munkaidő pótlék fizetése nélkül 10 órára abban az esetben, ha egy adott "A" Kft. által alapított másik "B" Kft.-ben az alapító "A" Kft. tagja, akinek az "A" Kft.-ben 100%-os tulajdoni hányada van, az alapított "B" Kft.-ben munkavállalóként tevékenykedik?
Részlet a válaszából: […] ...készenléti jellegű munkakört lát el, illetve– a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója [Mt. 92. § (1)-(2) bek.].Hosszabb teljes munkaidő kikötésére tehát csak a tulajdonos hozzátartozója esetén van lehetőség – a tulajdonos esetén, sajátos módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 12.

Beosztás szerinti munkaidő alkalmi munkában

Kérdés: Alkalmi munkában egymást követő két napon 17-17, azaz összesen 34 órában foglalkoztatható-e munkavállaló a vendéglátásban?
Részlet a válaszából: […] ...ennek okán biztosan jogellenes. A napi beosztás szerinti munkaidő általános szabály szerint legfeljebb 12 óra lehet, kivételesen, hosszabb teljes munkaidős munkavállaló esetén, különmegállapodás alapján akár 24 óra is lehet [Mt. 99. § (3) bek.]. Egy napra a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 3.

Munkaidőkeret alkalmazása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződésében napi 12 órás munkavégzés és állandó 234 órás havi munkaidőkeret van meghatározva. Egyidejűleg alkalmazható-e a napi munkaidő meghatározása és egy állandó munkaidőkeret alkalmazása? Jogszerű-e az, hogy nem a munkaszerződésben meghatározott napi munkaidő (12 óra) és az adott havi munkanapok szorzata a havi munkaidőkeret? Meghatározható-e a fentiek szerint állandó óraszámú havi munkaidőkeret? Ha a munkavállaló szerződésében 8 óránál több a napi munkaidő, akkor a dolgozó teljes munkaidősnek minősül, vagy készenléti jellegű foglalkoztatásnál elképzelhető, hogy a fenti munkaszerződés szerint ez részmunkaidős foglalkoztatás? A fizetett ünnepet és a szabadságot napi hány órával kell kifizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...160 óra a munkaidőkeretben beosztható munkaidő.Az általános teljes napi munkaidő napi 8 óra. A felek megállapodása alapján azonban ún. hosszabb teljes munkaidő is alkalmazható, legfeljebb napi 12 óra mértékig, ha a munkavállaló készenléti jellegű munkakört lát el, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.

Heti munkaidő – 44 óra?

Kérdés: Azt olvastuk a sajtóban, hogy idén nyáron bevezetik a 44 órás munkahetet. Igaz ez a hír?
Részlet a válaszából: […] ...esetén viszont teljes munkabér fizetendő.)Ami várhatóan július 1-jétől változik: a rövidebb teljesmunkaidő átmeneti bevezetését hosszabb teljes munkaidővel kompenzáló szabály,amely az Mt. 117/C. §-ában található. A szabálynak – amelyet a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.