400 túlóra túllépése rendkívüli helyzetben

Kérdés: Vállalatunk, élve az Mt. 135. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal, kollektív szerződésében úgy rendelkezett, hogy 300 óra rendkívüli munkaidőt rendelhet el, illetve további 100 óra önként vállalt túlmunkáról állapodhat meg a munkavállalóval. Az év elején a járványügyi helyzet súlyosan érintette a vállalatunk termelését és ezzel a megkötött kiszállítási szerződésben foglaltakat. A kapacitások jelentős csökkenésében nagy szerepet játszott, hogy cégünk különös figyelmet fordított a munkatársak egészségének megóvására és a járvány további terjedésének megakadályozására. A kontaktként érintett személyeket otthon tartotta, amíg a fertőzöttség kockázata fennállhatott. A Covid-fertőzött kollégák esetében pedig csak negatív PCR-teszt esetén engedélyezett visszatérést a termelésbe. Ezen óvintézkedések miatt teljesíthetetlenné váltak a kiszállítási határidőink. Tekintettel a fentiekre, figyelembe vehető-e az Mt. 108. §-ának (2) bekezdése, miszerint nem korlátozott a rendkívüli munkaidő elrendelése vis maior esetén, azaz meghaladható-e a 400 órás rendkívüli munkaidő a naptári évben, tekintettel a járványügy miatti kapacitáscsökkenésre?
Részlet a válaszából: […] A szóban forgó szabály szerint nem korlátozott a rendkívüli munkaidő elrendelése baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében [Mt. 108. § (2) bek.]. A rendelkezés célja az,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Munkavállaló felelőssége egészségbiztosítási ellátásért

Kérdés: Könnyű fizikai munkát végző munkavállalónak súlyos térdműtétje volt 2020-ban. Visszajött dolgozni, viszont soron kívüli alkalmassági vizsgálatra nem lett elküldve. A munkavégzése során anyagmozgatás közben a már korábban műtött területre csapódott az alkatrésztároló kocsi vontatószára. A kocsival nem volt semmi probléma, a vontatószár megfelelő helyzetben maradt, miután visszatették, ellenben valószínűsíthető, hogy korábban nem tette vissza rendesen a vontatószárat egy másik munkavállaló. Amunkavállaló által is ismert általános munkavédelmi utasításban benne van, hogy a használt eszközöket/szerszámokat szemrevételezéssel ellenőrizniük kell, de valószínűleg nem nézett rá. A régebbi sérülése miatt még MR-vizsgálat is szükséges, és min. 45-50 naptári nap lesz a kiesett ideje. Egy sérülésmentes lábszáron nem okozna ilyen súlyos sérülést egy hasonló eset. Várható, hogy így is teljes egészében minden egyes vizsgálatot, táppénz- és egyéb költséget visszaterhelnek a munkáltatóra?
Részlet a válaszából: […] ...a felelősségét írásban elismeri, és nyilatkozatát a követelés teljes kiegyenlítéséig fenntartja, továbbá a követelés összegét határidőben megfizeti [Ebtv. 68/A. § (1)-(3) bek.].Az egészségbiztosító a követelését megtérítésre kötelező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 9.

Baleset üzemisége – ha a munkáltató nem ismeri el

Kérdés: A munkahelyemen készterméket készítettem elő szállításra. A munkatársam hozzám szólt, és ahogy fordultam, megroppant a térdem. Fájdalmam nem múlt el, így elmentem az orvoshoz, aki gyűrűs porcsérülést állapított meg, és javaslatot tett a műtétre. 4-es kóddal az orvos táppénzre vett. A tb-ügyintéző küldött egy nyilatkozatot, hogy írjam meg, mi történt. A munkavédelmi előadó szerint ez nem üzemi baleset. A munkáltatóm jól járt-e el vagy sem, mikor nem ismerte el a balesetem üzemiségét?
Részlet a válaszából: […] ...hogy ha nem ért egyet a kifizetőhelyi döntéssel, akkor az abban foglaltak szerint adjon be fellebbezést – ennek részleteit (kinek, milyen határidőn belül kell benyújtani) a táppénz megállapításáról szóló határozat rendelkező, illetve záró része tartalmazza (Ákr. 81...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.

Kárigény érvényesítése és/vagy felmondás

Kérdés: Egy sofőr munkavállaló az elmúlt hónapban két közlekedési balesetet okozott, milliós kárt okozva a munkáltatónak. Milyen lehetőségek vannak a munkavállalóval szemben az okozott kár megtérítésére? Mi van akkor, ha felmondanánk neki, illetve ha más munkakörben még tovább alkalmaznánk? Kell-e vele valamilyen papírt aláíratni, amin elismeri a kárt? Szívesen felmondana neki a cégvezető, de ha van bármi esély arra, hogy legalább a kár egy részét megtéríttesse vele, akkor lehet kompromisszum.
Részlet a válaszából: […] ...pedig lényeges és jelentős mértékű volt, akkor az azonnali hatályú felmondásnak is helye lehet. Ez azonban jogvesztő határidőhöz kötött, csak a károkozástól számított egy éven, illetve az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 16.

Munkahelyi balesettel kapcsolatos munkáltatói kötelezettségek

Kérdés: Csonkolásos munkahelyi baleset ért, a munkáltatónál azonban nem vettek fel jegyzőkönyvet, mentőt se hívtak, és nem tájékoztattak arról sem, hogy mi a teendőm. Milyen jogaim vannak, mit tehetnék?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bek., 4/a. melléklet], melyet köteles a kivizsgálás befejezésekor, de legkésőbb a tárgyhót követő hónap 8. napjáig – mely határidő súlyos munkabaleset esetén 30 nappal meghosszabbítható – megküldeni többek között a sérültnek, a munkavédelmi hatóságnak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Kárigény érvényesítése és felmondás

Kérdés: Egy sofőr munkavállaló az elmúlt hónapban két közlekedési balesetet okozott, milliós kárt okozva a munkáltatónak. Milyen lehetőségek vannak a munkavállalóval szemben az okozott kár megtérítésére? Mi történik akkor, ha felmondanunk neki, illetve ha más munkakörben még tovább alkalmazzuk? Kell-e vele valamilyen papírt aláíratni, amin elismeri a kárt? Szívesen felmondana neki a cégvezető, de ha van bármi esély arra, hogy a kár legalább egy részét megtéríttesse vele, akkor lehet kompromisszum.
Részlet a válaszából: […] ...lényeges és jelentős mértékű volt, akkor az azonnali hatályú (korábbi rendkívüli) felmondásnak is helye lehet. Ez azonban jogvesztő határidőhöz kötött, csak a károkozástól számított egy éven, illetve az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Üzemi baleset elbírálása

Kérdés: Mennyi időt vesz igénybe a munkahelyi baleset igazolása? 2016 januárjában rakodás közben baleset ért, eltört az egyik térdem, a mai napig kezelésekre járok. Se táppénzt, se fizetést nem kapok, 2016. március 31-gyel megszüntették a munkaviszonyomat is.
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bek.], kivéve ha az eljárás sommás eljárás keretében is elbírálható [Ket. 29. § (1b) bek.]; ebben az esetben az eljárási határidő 8 nap.Tisztázandó tehát, hogy Ön nyújtott-e be kérelmet a baleseti táppénz megállapítására, mivel annak hiányában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 29.

Baleset utáni munkavállalói igények

Kérdés: 60 évesen előrehozott nyugdíjas lettem, de a munkámat folytattam tovább. Több mint 35 éve a nemzetközi árufuvarozásban veszek részt. 2016. I. 20-án rakodás közben megcsúsztam, leestem a platóról. Hívtam a munkáltatómat, elmondtam, hogy nem tudom továbbvinni az árut, mert balesetet szenvedtem. Ott a helyszínen nem kaptam orvosi ellátást, a mellettem rakodó kolléga segített beülni a fülkébe, és vártam a váltótársamat, aki órákkal később érkezett csak meg. Kerülővel hazaszállítottak, mert útközben felvettünk egy új kollégát, akinek azonnal indulnia kellett. A baleseti osztályra nem vittek be, otthon felvittek a harmadik emeletre, és elmentek. Másnap a feleségem mentőt hívott, ami elszállított a baleseti sebészetre. Megállapították, hogy a jobb térdem eltörött, és erős rándulásom van, teljesen begipszelték a lábamat. Még azon a héten felkeresett a munkáltatóm és az irodavezető, elmondtam nekik a történteket. Felajánlották, hogy mivel nem vetne jó fényt a cégre, ha jegyzőkönyvet vennének fel, úgy gondolták, fizetnek mindent utánam, mintha dolgoznék. Mivel régóta ismerjük egymást, rábólintottam. Azt mondták, hogy kiszámolnak egy átlagbért, és azt utalják. Februárban utalták azt az összeget, amiért januárban megdolgoztam, márciusban utaltak 70 000 Ft-ot, áprilisban csak akkor utaltak, amikor telefonáltam, ismét 70 000 Ft-ot. Mivel minden hónap 10-én van fizetés, úgy gondoltam, hogy felkeresem a munkáltatót, hogy a következő fizetésnap előtt tisztázzuk a dolgokat. Sajnos erre nem került sor, mert április 19-én kaptam egy ajánlott levelet, hogy 2016. III. 31-gyel a munkaviszonyomat megszüntették. Másnap bementem a munkaügyi felügyelőségre, és panasz tettem, azóta semmit nem tudok, nem keres senki, pénzt sehonnan nem kapok. Meddig kell még várnom, vagy hova kell mennem? Baleseti jegyzőkönyvet a mai napig nem kaptam. A gyógyulásom sajnos lassú, a mai napig kezelésekre járok.
Részlet a válaszából: […] ...a megszüntető nyilatkozat közlésétől számított 30 napon belül vitatható a munkaügyi bíróságon [Mt. 287. § (1) bek. b) pont]. A határidő önhibán kívüli elmulasztása esetén a polgári per általános szabályai alapján van mód a mulasztás igazolására (Pp. 106...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 8.

Munkaviszony megszüntetése keresőképtelen betegség tartama alatt

Kérdés: Üzemi baleset miatt bekövetkezett keresőképtelenségem miatt táppénzben részesültem 2014 decemberétől 2016 márciusáig. A taj-nyilvántartási ügyintéző arról tájékoztatott, hogy a munkáltatóm bejelentette hozzájuk, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyom 2015. március 31-ével megszűnt. Munkáltatóm a munkaviszonyom megszüntetéséről nem állapodott meg velem, és a munkaviszonyom megszüntetéséről rendelkező iratot sem kézbesítettek részemre. Bejelentésemre a munkaügyi ellenőrzést lefolytató szerv határozatot hozott, amelynek tartalmát velem nem közölték. Arról azonban tájékoztattak, hogy a felmondás módjával kapcsolatban a hatóságnak nincs hatásköre. Ez azért furcsa, mert nem cáfolták meg azt a bejelentésemet, hogy felmondást nem kaptam. Felmondás hiányában mit kérhetek a munkaügyi bíróságtól? Az ellenőrzést lefolytató közigazgatási szerv helyesen járt-e el akkor, amikor a munkaviszonyt érintő jognyilatkozat megtételét, illetve annak hatályosulását nem vizsgálta?
Részlet a válaszából: […] ...bek.]. A kézbesítési vélelem megdöntésére esetünkben viszont nincs lehetőség, hiszen a megdöntésre nyitva álló objektív hat hónapos határidő eltelt.Amennyiben azonban a munkáltató nem közölt felmondást, később ugyanakkor a munkavállaló mégis arról értesült, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Szabadsághalmozódás

Kérdés: A köztisztviselő a tárgyévben megállapított szabadságát az esedékességének évében nem tudta kivenni. A Kttv. 104. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján szolgálati érdek esetén a szabadságot a munkáltatói jogkör gyakorlója a tárgyévet követő év január 31-ig adja ki, ha az esedékesség éve eltelt. Mi lesz a ki nem adott szabadsággal, ha január 31-ig sem veszi ki a köztisztviselő? A Kttv. 104. §-ának (5) bekezdése szerint hozzá kell számítani a következő évben járó szabadsághoz. Tehát a következő évben mégis ki lehet venni az előző évben ki nem adott szabadságokat, ha a Kttv. 104. §-ának (5) bekezdése szerint járunk el? Ha minden évben hozzáadjuk az előző évi szabadságokat, akkor az évek folyamán sok szabadság halmozódik fel. Ezt a jogviszony megszűnésekor meg lehet váltani?
Részlet a válaszából: […] ...érdekének fennállása esetén. Ilyen érdeknek minősül a szervezet alapfeladatainak folyamatos működése, vagy rendkívüli feladatok határidőben történő ellátása (pl. év végi teljesítési határidők miatt megnövekedett ügyfélforgalom). Az esedékesség évét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 14.
1
2