400 túlóra túllépése rendkívüli helyzetben

Kérdés: Vállalatunk, élve az Mt. 135. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal, kollektív szerződésében úgy rendelkezett, hogy 300 óra rendkívüli munkaidőt rendelhet el, illetve további 100 óra önként vállalt túlmunkáról állapodhat meg a munkavállalóval. Az év elején a járványügyi helyzet súlyosan érintette a vállalatunk termelését és ezzel a megkötött kiszállítási szerződésben foglaltakat. A kapacitások jelentős csökkenésében nagy szerepet játszott, hogy cégünk különös figyelmet fordított a munkatársak egészségének megóvására és a járvány további terjedésének megakadályozására. A kontaktként érintett személyeket otthon tartotta, amíg a fertőzöttség kockázata fennállhatott. A Covid-fertőzött kollégák esetében pedig csak negatív PCR-teszt esetén engedélyezett visszatérést a termelésbe. Ezen óvintézkedések miatt teljesíthetetlenné váltak a kiszállítási határidőink. Tekintettel a fentiekre, figyelembe vehető-e az Mt. 108. §-ának (2) bekezdése, miszerint nem korlátozott a rendkívüli munkaidő elrendelése vis maior esetén, azaz meghaladható-e a 400 órás rendkívüli munkaidő a naptári évben, tekintettel a járványügy miatti kapacitáscsökkenésre?
Részlet a válaszából: […] A szóban forgó szabály szerint nem korlátozott a rendkívüli munkaidő elrendelése baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében [Mt. 108. § (2) bek.]. A rendelkezés célja az,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Oltatlanok visszatérése a munkahelyükre

Kérdés: Amennyiben a Vmtv. 11. §-ának (2) bekezdésében foglalt munkáltatói döntés értelmében a fizetés nélküli szabadság meghosszabbodik (mert a munkáltató az oltatlanokat nem kívánta visszavenni), és ugyanezen szakasz (16) bekezdése értelmében a döntés valamennyi foglalkoztatott vonatkozásában alkalmazandó (tehát nem vehet fel új – oltatlan – munkavállalót), akkor súlyos létszámhiány miatt lehetőség nyílhat-e a munkáltatói döntés megváltoztatására annak érdekében, hogy a jövőben oltatlanok is alkalmazhatóak legyenek? Ha igen, milyen feltételekkel? Amennyiben a fentiekre nincs lehetőség, akkor mely időponttól valósulhat meg az oltatlanok foglalkoztatása a munkáltatónál?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató irányítása alá rendelt valamennyi foglalkoztatott vonatkozásában alkalmazni kell az Eütv. 232/H. §-át azzal, hogy a határidők számítása nem kezdődik újra [Vmt. 11. § (12) bek.]. Ez utóbbi rendelkezés azokat a szabályokat rögzíti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 27.

Védettség igazolása és az elmulasztás jogkövetkezményei

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 218. számában a 4249. számú cikkben – az akkori jogi környezetben – úgy nyilatkoztak, hogy a munkavállalót az egészségügyi dolgozók körén kívül nem érheti hátrány (pl. fizetés nélküli szabadság vagy felmondás), ha a munkáltató kötelezi a munkavállalóit az oltás felvételére, de a munkavállaló ennek nem tesz eleget. Mennyiben módosítják ezt a helyzetet az azóta kiadott kormányrendeletek, pl. az 598/2021. Korm. rendelet?
Részlet a válaszából: […] ...esetén a védőoltás második dózisát az oltóorvos által meghatározott időpontban kell felvenni. Az intézkedésről, az irányadó határidőről és a védőoltás felvétele elmaradásának lehetséges jogkövetkezményeiről a munkáltató elektronikus úton (pl....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Oltásfelvétel elmulasztása – fizetés nélküli szabadság

Kérdés: A munkáltató az új szabályok szerint elrendelhet fizetés nélküli szabadságot annak, aki az előírt határidőn belül nem veszi fel a védőoltást. Megszakíthatja ezt a munkáltató, illetve elrendelheti több alkalommal is? Ha igen, hányszor?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet 2. § (1), (4) bek.]. A munkáltató a védőoltás – több dózis esetén az első dózis – felvételére legalább 45 napos határidőt kell, hogy adjon; ezt követően viszont fizetés nélküli szabadságot rendelhet el annak a munkavállalónak, aki a kötelezésnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Egészségügyi munkavállaló – ha nem oltható be

Kérdés: Hogyan foglalkoztatható a dolgozó Covid megbetegedési veszélynek kitett munkahelyen, akit egészségi állapota miatt nem lehet Covid-19 elleni védőoltásban részesíteni? Foglalkozás-egészségügyi szempontból a 61/1999. EüM rendelet és 18/1998. NM rendelet alapján, amennyiben biológiai tényező van a munkahelyen, és ez ellen védőoltással rendelkezünk, a munkaalkalmasság feltételeként biztosítania kell a munkáltatónak. A veszélyhelyzet alatt ezen, például ápolói munkakörben dolgozók eltiltandók a munkakörüktől? Ha igen, rehabilitációnak számít? Ha tovább foglalkoztatják, megbetegedés esetén a munkáltató elmarasztalása megtörténhet?
Részlet a válaszából: […] ...koronavírus elleni védőoltást nem vette fel. A rendelet hatálybalépésekor már fennálló jogviszony esetén az érintetteknek szigorú határidőn belül fel kellett venni a védőoltást, ellenkező esetben jogviszonyukat a munkáltató köteles volt azonnali hatályú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Munkaviszony-megszüntetés utasítás megtagadása miatt

Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonnyal alkalmazott futár munkavállalónkat a jelenlegi járványhelyzet miatt megnövekedett megrendelések következtében arra utasítottuk, hogy a megye egy másik, szomszédos településén is lássa el a munkakörét. A munkavállaló munkaszerződése alapján a munkavégzés helye a megye egész területére kiterjed, ennek ellenére az utasítást megtagadta, észszerű indoklást nem közölt. Megítélésünk szerint az utasításunk jogszerű, különös méltánylást érdemlő körülmény nem áll fenn a munkavállaló oldalán, a feladatai aránytalanul nem válnának terhesebbé, gépkocsit, védőfelszerelést – ahogyan eddig is – biztosítunk számára, a másik településen tudomásunk szerint nincs igazolt fertőzött, így a veszélyhelyzet sem komolyabb, mint azon a településen, ahol a munkakörét ellátja. A jelenlegi helyzetben nem tehetjük meg, hogy még egy munkavállalót vegyünk fel, de a munkát el kell látni. Megszüntethetjük-e a munkaviszonyát jogszerűen?
Részlet a válaszából: […] ...az a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos és jelentős mértékű megszegése. Ez utóbbi esetben azonban a törvényi határidők megtartására is különös gondot kell fordítani: egyfelől az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Szabadság a járványveszély idejére – fizetett és fizetés nélküli

Kérdés: Vendéglátóhelyet működtetünk, a járványveszély miatt várhatóan pár hónapig egyáltalán nem tudunk működni. Lehetséges-e, hogy emiatt előrehozzuk a szabadságok kiadását? A mi ágazatunkban amúgy is megszokott, hogy még a családos munkavállalók sem nyáron kapják meg a fizetett szabadságot. Ha a nyitvatartás korlátozása elhúzódna, és elfogyna az éves szabadság, áttérhetünk fizetés nélküli szabadságra is?
Részlet a válaszából: […] ...és munkavégzési kötelezettsége alól (pl. keresőképtelen), e napra nincs helye szabadság kiadásának. Az előzetes 15 napos közlési határidőre tekintettel az sem megoldás, ha a munkáltató már rögtön, a közlés napjára is kiadja a szabadságot, vagy csak pár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.