Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel

Kérdés:

A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?

Részlet a válaszából: […] A munkaidőkeret lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató az általános munkarendtől eltérve ne szombatra és vasárnapra ossza be a heti pihenőnapokat, illetve nem kell minden héten pontosan két pihenőnapot beosztani. Ugyanakkor heti átlagban ilyenkor is megilleti a közalkalmazottat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Hétvégi munkavégzés – pótlék nélkül

Kérdés: Intézményünk az Mt. alá tartozik, és rendeltetése folytán hétvégén is nyitva vagyunk. A munkavállalók (5/2 munkarend) időnként hétvégi "szakmai felügyelet"-ben dolgoznak. Az adott hét hétfőjén és az azt követő hétfőn így pihenőnapjuk van. Szombatra és vasárnapra – jogszabály szerint – milyen pótlékot kell számfejteni nekik?
Részlet a válaszából: […] A rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltató, illetve munkakör esetében vasárnapra rendes munkaidő is beosztható [Mt. 101. § (1) bek. a) pont]. A kérdés szerinti esetben a vasárnapi rendes munkaidő elrendeléséhez biztosan szükséges az egyenlőtlen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Hétvégi és munkaszüneti napi munkavégzés közszolgálati jogviszonyban

Kérdés: Önkormányzati hivatalban a kommunikációs iroda munkatársai közszolgálati jogviszonyban, általános munkarendben dolgoznak. Abban az esetben, ha hétvégén vagy ünnepnapon rendezvényen kell részt venniük, illetve munkát kell végezzenek, elrendelhető-e nekik rendkívüli munkavégzés, vagy célszerűbb az általános munkarendtől eltérő munkaidőkeretre módosítani esetükben a munkaidő-beosztást?
Részlet a válaszából: […] Nincs akadálya, hogy a munkáltató munkaidőkeretet alkalmazzon, mely esetben a munkáltató a munkaidőt a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beoszthatja. A munkaidő-beosztást legalább tizennégy nappal korábban, legalább egy hétre előre írásban kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Egyenlőtlen munkaidőbeosztás – a bér elszámolása

Kérdés: Egy munkavállaló az Mt. szerinti munkaviszonyban van foglalkoztatva az önkormányzat által üzemeltetett vendégházban heti 30 órában, egyenetlen munkaidőben, hiszen vendég, illetve rendezvény függvénye, hogy mikor kell jelen lennie. Előfordul, hogy hétvégi munkavégzés is szükséges. Ezt megtehetjük anélkül, hogy bérpótlékot kellene fizetnünk? Ha nem, akkor ilyen helyzetben mi a helyes, jogszerű eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...akár vasárnapra kerüljön beosztásra, hiszen a vendégház rendeltetése folytán vasárnap is működik [Mt. 101. § (1) bek. a) pont].A hétvégi munkavégzés tekintetében a vasárnapi munkavégzésre nézve a munkavállaló – mivel a vendégházat üzemeltető munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Pótlékok hétvégére – alkalmi munka esetén

Kérdés: Társaságunk hétfőtől péntekig alkalmaz munkavállalókat (szombat és vasárnap pihenőnap). Alkalmi munkavállalókat is szoktak alkalmazni, például kiállításokra. Egy mostani kiállításra is felveszünk alkalmi munkavállalót öt napra, szerdától vasárnapig (amíg a kiállítás tart), nyolcórás munkaidőre. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben szombatra és vasárnapra kell-e valamilyen pótlékot fizetni az alkalmi munkavállalónak? A munkaidő napi nyolc óra, 10-18 óra között.
Részlet a válaszából: […] Alkalmi munka (egyszerűsített foglalkoztatás) esetén is ugyanazok a bérpótlékok illetik meg a munkavállalót, mint a hagyományos munkaviszonyban. Az Mt. ugyanis nem tartalmaz eltérő rendelkezést a bérpótlékok kapcsán az egyszerűsített foglalkoztatásra (Mt. 201-203. §). A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Munkabér – eltérő munkaidők, eltérő díjazás

Kérdés: A pihenő- vagy hétvégi munkanapon végzett túlóra esetén, ha az alap 8 óra balanszba kerül, a munkáltató köteles-e a műszak- és hétvégi pótlékkal együtt a 100% túlórapótlékot is kifizetni az adott hónapban, vagy elteheti-e azt is balanszba?
Részlet a válaszából: […] ...Ekkor a hétvégén teljesített munkaidő a munkaidőkeret elszámolásában is figyelembevételre kerül, azaz bekerül a "balanszba".Ha viszont a hétvégi munkavégzés eleve rendkívüli munkaidőben valósult meg, ez a munkaidő nem módosítja a "balanszot" (mivel az csak a rendes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Hétvégi munkavégzés díjazása munkaidőkeretben

Kérdés: A művelődési központ közalkalmazottjai napi 8 órában dolgoznak (hétfőtől péntekig). A munkáltató munkaidőkeretet szeretne bevezetni a dolgozók részére (mert a rendezvények mindig hétvégén kerülnek megrendezésre, és akár éjjel 2-ig is eltarthatnak). Ebben az esetben kell-e pótlékot fizetni a hétvégi, délutáni vagy éjszakai munkavégzésre, vagy pihenőnapban kiadható-e a hétvégi munkavégzés?
Részlet a válaszából: […] A közalkalmazottak esetében is alkalmazandó szabály, hogy a munkáltató a közalkalmazott által teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben is meghatározhatja, és így bármely munkakör esetében legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét tartamban munkaidőkeretet rendelhet el [Mt. 93....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 15.

Bérpótlék fizetése egyszerűsített foglalkoztatásban

Kérdés: Egyszerűsített foglalkoztatás esetén szombati vagy vasárnapi munkavégzéskor pótlékot kell-e a munkavállalónak fizetni? Ha igen, milyen mértékűt?
Részlet a válaszából: […] Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a törvény határozza meg, hogy mely munkajogi szabályokat nem kell alkalmazni (Mt. 203. §). Ezek között a munkabérre vonatkozó szabályok nem szerepelnek, így az ilyen munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló is az általános szabályok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Munkaidő-beosztás hétvégére

Kérdés: Üzemi dolgozóink hétfőtől péntekig heti 40, napi 8 órában dolgoznak. Egyik hétvégén szombatra és vasárnapra szeretnénk elrendelni rendkívüli munkavégzést megnövekedett rendelés miatt. Ebben az esetben milyen pótlékot kell a dolgozóknak megfizetni szombatra és vasárnapra, mivel a heti 40 órát meg fogja haladni a munkaidejük?
Részlet a válaszából: […] Az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalók esetében a szombati és vasárnapi munkavégzés elrendelésének nincs akadálya, rendkívüli munkaidőként [Mt. 107. § a) pont] ezekre a napokra is elrendelhető munkavégzés. Szombati munka esetén a munkavállaló részére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Heti pihenőnapi rendkívüli munkavégzés elszámolása

Kérdés: Ha mezőgazdasági dolgozóként dolgozom, és a hétvégi munkavégzést a munkahelyi vezető 12 órás műszakkal elrendeli, abban az esetben, ha pihenőnapot nem tud biztosítani, a pótlék mértékét 12 órára számítva 100%-os mértékkel kell elszámolni, vagy csak 8 órára jár a 100%-os pótlék, és a fennmaradó órákra csak 50%?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalót hetenként két pihenőnap illeti meg (heti pihenőnap), amelyek egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén egyenlőtlenül is beoszthatók [Mt. 105. § (1)-(2) bek.]. Abban az esetben, ha a beosztott heti pihenőnapra a munkáltató munkavégzést rendel el, az rendkívüli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 10.
1
2
3