Vezető helyettesének felelőssége

Kérdés: A munkavállaló gazdasági igazgató és egyben az ügyvezető helyettese, tehát az Mt. 188. § (1) bekezdése szerintinek minősül. A helyettesítés ténye a munkaköri leírásból és az SZMSZ-ből is egyértelműen kiderül, valamint a napi gyakorlat során is megvalósul. Szervezeti átalakítás következtében a gazdasági igazgató hatásköre (aláírási, utalványozási, ellenjegyzési) jogköre csökkenni fog, de a helyettesi minősítése megmarad. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatóegységek önálló döntési jogköre fog nőni. A gazdasági igazgató az új rendszer miatt ki akarta zárni a felelősségét több szempontból a cég működését illetően, így kifejezetten a cég elért eredménye miatt, hiszen úgy gondolja, már nem lesz az eredményre olyan közvetlen befolyással, mint jelenleg (most mindent utalványoz, vagy előzőleg ellenjegyez az ügyvezetői aláírást megelőzően), továbbá kevesebb lesz a gazdasági és szakmai kontrollja is. Véleményem szerint esetében kizárt a felelősség bárminemű korlátozása, hiszen pontosan ezen státusz miatt általános felelőssége áll fenn a társaság stratégiájáért, üzletpolitikájáért és ezáltal eredményéért is. Ezért úgy gondolom, nem mondhatja azt, hogy nem felelős a cég mérleg szerinti eredményének alakulásáért. Jól gondolom, hogy a helyettesi státusz miatt vezető állású munkavállaló semmilyen módon nem korlátozhatja a felelősségét a cégnél zajló folyamatok és az eredmény tekintetében, azaz nem csupán kifejezetten károkozás kapcsán, hanem általánosan fennáll esetében a fokozott felelősségi alakzat?
Részlet a válaszából: […] ...károkozás egyéb eseteiben a vezető felelősségére az általános kárfelelősségiszabályok az irány­adók, azzal az eltéréssel, hogy gondatlan károkozás esetén afelelősség mértéke a vezető tizenkét havi átlagkeresetéig terjedhet [Mt. 192/A.§ (1), (3) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Biztonságos őrzés feltétele bűncselekmény elkövetésekor

Kérdés: Egyik munkavállalónk pénzkezelői munkakörben dolgozik, a munkatársaknak osztja ki az utalványokat, illetve kezeli a házipénztárt. Januárban, az év eleji nagyobb mértékű utalványok megérkezését követően a pénzkezelő munkatárs néhány percre elhagyta az irodáját, kiment a mosdóba. Az irodát ugyan igen, de a páncélszekrényt nem zárta be, és mire visszaért, mintegy 1,5 millió forint értékű utalvány tűnt el. Tettünk feljelentést, de várhatóan nem lesz meg a tettes, így kárigénnyel kívánunk élni a munkavállalóval szemben. Ő ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a bűncselekmény elháríthatatlan ok, és így nem felelős az utalványok eltűnéséért.
Részlet a válaszából: […] ...megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik [Mt.166. § (1) bek.]. A felelősség mértéke gondatlan károkozás esetén – általánosszabály szerint – a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének legfeljebb 50%-a [Mt.167. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.

Pénzkezelés felelősségvállaló nyilatkozat nélkül

Kérdés: Egy munkavállalónk pénzügyi előadó, és ő osztja ki a cafeteria utalványait. A hó végi ellen­őrzéskor derült ki, hogy hibás volt az utalványok kezelése, nem átvételi elismervény ellenében adta ki azokat, és mintegy 250 000 Ft hiányzik a kasszából, nincs mögötte bizonylat. A munkavállalóval ki akarjuk fizettetni a teljes hiányt, de mivel nem írt alá felelősségvállaló nyilatkozatot a pénzkezelésre, ezért arra hivatkozik, hogy csak az átlagkeresete 50%-ig vonható felelősségre. Ez valóban így van?
Részlet a válaszából: […] ...megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik [Mt.166. § (1) bek.]. A felelősség mértéke gondatlan károkozás esetén – általánosszabály szerint – a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének legfeljebb 50%-a [Mt.167. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 30.